6.

6.      Nyelvtan

A 2.-dik pontban már szó volt róla, hogy a földi nyelvek egészét 4 nyelvtani felépítés uralja, valamint ezek keverékei. Arról viszont nem, hogy a nyelvtani rendszer ezekkel az adottságokkal milyen megoldásokat képes létrehozni.

A Lojbannál is látható szófaji összemosódás semmiféle problémát nem okozott a nyelv használhatóságában, kizárólag megnehezítette a tanulását. Ugyanakkor akadnak hasonlóan érdekes ötletek, mint a Goauld, aminek összesen 20 szava sincsen, vagy élő nyelvek közül az ójapán, amiben 5000-nél is több írásjel volt használatos.

A nyelvtanra gyakorlatilag nem úgy kell tekinteni, mint valamire, ami beszélhetővé teszi a gondolatokat, hanem egy szigorú matematikai rendszerre, mely konkrét számok helyett intervallumokat használ. Ezekben az intervallumokban pedig szabad a mozgás. A probléma akkor kezdődik, amikor a megszokott rendszeren felül akar kerekedni az alkotó, amit valamelyest már bemutattam a szavak esetében. A következőkben arról lesz szó, hogyan lehet mozogni az intervallumokon belül és miként lehet kilépni belőlük.

A nyelvtan megalkotásakor mindig figyelembe kell venni az elvet, ami annyit tesz, hogy minden esetben olyan rendszert kell létrehozni mely önfenntartó. Bármilyen gondolatot ki lehessen fejezni vele. Emellett ne legyenek benne olyan bonyolító tényezők, melyek csak azért vannak, hogy legyenek, de céljuk nincs.

6.1.            Kiegészítő szerkezetek

Minden nyelvben megtalálhatók a képző, jel, rag + szótő szerkezet variációi, melyek lehetővé teszik, hogy az adott, kifejezni kívánt gondolat viszonylag könnyen leírható legyen. A módosító szerkezetek nélkül minden egyes szóvariáció külön hangsort kapna és meglehetősen bonyolulttá tenné nem csak a nyelv tanulását, de magát a beszédet is, mert ebben az esetben például fennállhat egy ilyen helyzet:

Mivel a szóváltozatok mennyisége erősen közelíti a végtelent, egy olyan rendszerben, mely nem rendelkezik módosítókkal, egyszerűen túl hosszú és túl hasonló szavak bukkannának fel. Akár 40 karakteresre duzzadó szavakkal pedig az önkifejezés lassú, időigényes és nem praktikus. Az ilyen nyelv csak olyan lények esetén értelmes, melyek nem fejlődnek túlzottan gyorsan és emiatt több száz évig élnek. Nyilvánvalóan nekik lenne idejük ilyesmire, a kevésbé lassú fajok, mint az ember is, már nem érik be ezzel. Egy íratlan szabály, hogy a nyelvnek gyorsan beszélhetőnek kell lennie. Vagyis a legértékesebb szavak 1, 2 vagy 3 hangból állnak. Ragozott alakjuk már lehet ennél sokkal hosszabb, azonban a módosítók esetében is célszerű a kis terjedelem használata.

A „megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért” szó példájára egy agyonragozott szó a magyar nyelvben nagyjából így néz ki, ha rövid a szótöve:

Látható, hogy a 31 karakterből álló szó minden egyes eleme kisebb 4 karakternél, ezért viszonylag gyorsan kimondható és könnyen megjegyezhető. Ezt az elvet a japán tartja be legjobban, ahol minden szó, önálló jelentéssel is bíró szótagok halmaza. Ezért gyors és a maga módján egyszerű nyelvnek számít.

6.1.1.      Egybe és külön írt szóelemek

Gyakori probléma a mesterséges nyelvek esetén, hogy sokszor a készítésük korai fázisában nem csak a ragozási rendszer válik káosszá, de az sem tiszta, hogy vannak-e olyan szavak benne, melyek bizonyos helyzetekben egybe íródnak.

Az igekötők például tipikusan ilyen szerkezetek „megtalálni – találd meg!”. Helyzettől függően változtatják helyüket és a szó előtt, után, vagy akár a mondat egyéb részein is felbukkannak. Egyértelműnek látszik, hogy emiatt a nyelv bonyolultabbá válik, azonban egy ilyen szerkezeti sajátosság beépítése sokfajta gondolat kifejezésére alkalmas. Ez a tény viszont praktikusságot sugall. Az élő nyelvek sokféleképpen dolgozták fel ezeket a szerkezeti elemeket, attól kezdve, hogy az elváló szavak és kiegészítő szerkezeteik random lehetnek bárhol a mondaton belül, egészen a németig. A mai német nyelvben olyan kötött a szórend, mint egy matematikai képlet megoldási menete.

A kiegészítő szerkezetek egyértelműen hasznosak, azonban az, hogy ezeket a magyarhoz hasonlóan a szó elé és mögé pakoljuk, vagy német mintára külön írjuk, már a nyelv típusától függ. A módszer kiválasztásakor figyelembe kell venni, hogy a nyelv milyen mértékben ragozó típusú. Amennyiben ragoz, előnyösebb lehet a magyar példát követni, ha csak kissé, akkor a németet, ha egyáltalán nem, akkor a fentebb említett kínait.

6.1.2.      Elváló szavak

A mesterséges nyelvek mesterségességükből adódóan próbálnak olyan nyelvtani szerkezetet felépíteni, mely valamilyen javítása az élő nyelveknek. Ebből adódik, hogy olyan szerkezetek maradnak ki belőlük, mint az elváló szavak. Annak ellenére, hogy az előző pontban is említett praktikusság rendkívül jól használhatóvá tenné azokat. Az ilyen szerkezetek fontos erőforrás megtakarítói a nyelveknek.

Praktikusságuk abban rejlik, hogy egyes szavaknak nem kell más alakot, hangsort kitalálni. Például „enni, meginni – enni meg inni” Pusztán egy szóköznyi különbség, azonban a jelentése teljesen más. Az egyikből egy valamilyen kontextusban előbukkanó felsorolás, az utóbbi pedig csak egy kételemű felsorolás. Az elsőben a „meginni” szó egyértelműen utal a mondat tárgyának ivás általi elfogyasztására, míg a második esetben a „meg” inkább az „és” szinonimájaként funkcionál. Látható, hogy a „meg” hangsor egyáltalán nem egyértelműen egy darab szó.

Látható, hogy az elváló szerkezetek úgy módosítják a mondatok jelentését, hogy nincs hangalaki különbség. Ebből egyértelműen többjelentésű szavak keletkeznek, de nyelvtanilag jól felépített szerkezetben ezeknek a használata, nem bonyolító, hanem egyszerűsítő tényező. Minél kevesebb ugyanis egy nyelv szókészlete, annál gyorsabban, könnyebben tanulható. Bár az is igaz, hogy egy kis szókészletű nyelven íródott könyv nem fog lenyűgözni minket a választékosságával. Ebből kifolyólag olyan népek, melyek büszkék nyelvükre vagy irodalmukra, biztosan kevés elváló szerkezetet és többjelentésű szót alkalmaznak.

6.1.3.      Beékelődő elemek és szórend

A 6.1.1. pontban már említett elvándorló szerkezeti részek az elváló szavak egy speciális esete „elvégezni kell – el kell végezni”. Az jelentésbeli különbözőség itt is megtalálható, azonban ebben az esetben nem a nyersanyaggal való spórolás a fő cél. Ez a szerkezet a különböző kontextusok azonos szókészletű mondatokkal való közlését teszik lehetővé. Ez lényegében a németben jól ismert szórend.

A szórend minden nyelvben megtalálható valamilyen fokig, bár az is igaz, hogy készíthető szórendmentes mesterséges nyelv. A szórendmentesség viszont nagy mennyiségű utalószóval jár. Például:

A szórendmentes változat számunkra halandzsának tűnik, pedig ugyanazokból az elemekből épül fel. Ha el akarjuk érni, hogy ebben a formában is értelmessé tudjon válni, akkor a következőkre lesz szükség:

Ezeknek a használatával a halandzsamondat más formában de elnyeri ugyanazt a jelentést, melyet szokásos felépítésű társa.

„Tegytkell tegytkapott tegytszkettőa tegytatízmondania tkettőtkhétetvégre tkettőtavehanem tkettőtkötathajtani tegytparancsot tegytsztizenegya tegytknégyetel tegytkatonának tegytnem,.”

A végeredmény egy utalásokkal agyontűzdelt szerkezet, melynek minden szava nagyrészt csak abból áll, hogy egyébként hol kellene elhelyezkednie. Nyilván egy eleve így felépített nyelv nem lenne olyan nyakatekert, mint a példában szereplő megoldás, azonban sokkal egyszerűbb sem tudna lenni.

A példákból jól látszik az elváló szavak közé ékelődő elemek és a szórend valódi jelentősége. Minden ilyen szerkezet a gondolatok kifejezésének olyan eszköze, mely megkönnyíti a kommunikációt. Nyilván nem szerencsés ennek a szerkezetnek az elhagyása, de az sem, ha a lehető legszigorúbb szerkezeti felépítési szabályokat határozzuk meg. A lojban például úgy érte el, a lehető legkevesebb szó használatát, hogy a lehető legjobban korlátozta a szavak sorrendjét.

A lojban szavaknak nincs hagyományos értelemben vett szófaja, mivel ugyanabba a szófajba tartozik az összes. Egy ilyen szó jelentése annak függvényében változik meg, hogy a mondat hányadik eleme, ezért mindegyiknek több jelentése van. A szórend ettől nagyon szigorúvá válik, mert amint valami rossz helyen van, már teljesen mást jelent. Ennek következtében pedig a lojbant tanulók szerint a nyelv nagyon nehéz, ráadásul használóik is inkább csak írásban kommunikálnak, szóban szinte senki sem beszéli a nyelvet, még egyszerű kiejtése ellenére sem.

6.2.            Szófajok

A szófaj egy képlékeny fogalom, ahogy azt az előző bekezdésben a lojban kapcsán írtam. Ahhoz, hogy a szavaknak szófajuk legyen, meg kell különböztetni őket valamilyen kitüntetett szereppel. A lojban nem tesz különbséget így ott minden igenévszónak minősül. Az élő nyelvek ennél sokkal szélesebb skálát alkalmaznak az osztályozásra és emiatt a specializáltsága is nagyban megnő egy adott szónak.

A példa kedvéért nézzük meg az „a” és a „meg” szavakat. Szófajilag az „a” névelőnek minősül, míg a „meg”, kontextustól függően kötőszó, igekötő, de akár még főnév és ige is lehet. Ez a szó egyszerre tartozik több szófajba, ami lojbanhoz hasonló szerkezetre utal az esetében. Mégis a magyar nyelv egyik leggyakoribb szerkezeti eleme. Ez azzal magyarázható, hogy a specializált elemek rendkívüli hatékonyságuk mellé ritkaságot is kapnak. Az „a” nem képes olyan sokszor előkerülni egy mondatban, mint a „meg”, annak ellenére sem, hogy névelő és a főnevek vonzzák. A névelőknek megvan a sajátos világa, melyről később lesz szó, azonban közel sem olyan gyakoriak, mint egy többszófajú szó.

Gyakoriság alatt nem a mondat szavaihoz viszonyított számukat kell érteni, hanem kontextussal súlyozott számukat. A több szófajú szavak univerzalitása magasabb a specifikáltakénál. Ennek az a következménye, hogy egyik véglet sem szerencsés a nyelv szavainak szófaji osztályozása során. Míg az egyik esetben az univerzalitás tanulási nehézségeket okoz, addig a másik esetben a szavak mennyisége teszi ugyanezt. Nyilvánvaló, hogy minél jobban specializált a nyelv minden szava, annál több szó kell ugyanannak a problémának a leírására.

Emiatt mesterséges nyelv alkotásakor minden esetben mérlegelni kell a szófaji specializáció mértékét és homogenitását. Az élő nyelvek specializáltság tekintetében közepesek, míg homogenitás szempontjából inkább heterogénnek mondhatók.

6.2.1.      Létező vagy létezett szófajok

A létező és létezett szófajok nem szorulnak különösebb magyarázatra, a mesterséges nyelvek esetében viszont dönteni kell, hogy a készülő nyelv esetében melyikeket érdemes használni. Az egyszerűségre, de könnyen tanulhatóságra nem törekedő lojban egyetlen szófajt alkalmaz és ezzel gyakorlatilag értelmetlenné teszi a szófaj jelentését az esetében, addig az élő nyelvek praktikumot tartanak szem előtt, így sok szófajt alkalmaznak.

6.2.2.      Egyéb szófajszerű kiegészítő rendszerezések

A szófaj, a szavak csak egyfajta csoportosítási rendszere. Ahogy a matematikában vannak páros-páratlan, prím-nem prím, negatív-semleges-pozitív számok, úgy a nyelvekben is megtalálható ugyanannak a szónak többféle besorolhatósága. Ha a 2-es számot hozzuk példának, akkor az páros, prím és pozitív, míg a 0 semleges, nem prím és nem rendelkezik parítással. A német der Vater szaváról elmondható, hogy hímnemű és főnév. Így duális besorolással rendelkezik a nyelv, azonban ennél sokkal több besorolásnak lehet alávetni egy szót. Egy szám esetében is még számos besorolási kategória van, például egy szám lehet még egyszerű, összetett, boldog, véges, végtelen, transzcendes, komplex… A nyelv szavai is tetszőleges és az adott nyelv felépítéséhez illő mennyiségű csoportosítást vonzanak. A matematika olyan nyelv, mely számokkal kommunikál és a világ minden problémáját meg akarja oldani, így számtalan besorolási rendszert érdemes megalkotni benne, a beszélhető nyelvek esetében viszont elég egy-kettő, de mindenképpen kisszámú probléma megoldására koncentrálni. Ezért a lehető legkevesebb csoportosítási mód szükséges egy könnyen tanulható nyelvhez, egy alapos, mindent megmagyarázóhoz pedig minden létező csoportosításra szükség van. Az igazság a kettő között lelhető fel egy beszélt nyelv esetén.

6.2.2.1.            Szónemek

Egyetlen németet tanuló diák sem felejti el a der, die, das okozta fájdalmakat, amivel sokmillió ember él együtt a mindennapjaiban. A látszólag lényegtelen megkülönböztetés valójában egy mélyen gyökeredző matriarchális vagy az Európában gyakoribb patriarchális felépítés lenyomata. Sok nyelv sajátja ez a szerkezet és mára már csak a ragozás miatt számít egy szó neme. A hagyományőrzéstől elvonatkoztatva viszont a nyelvet tanulók életének megkeserítésén kívül is van értelme a nemeknek. A nemek meghatározzák az élettelen tárgy, fogalom és élő dolgok közti különbséget. Az élő dolgokon belül ráadásul a nőies és férfias szavak is kitüntetettek, ha a német példánál maradunk. A „der Vater – apa” egyértelműen férfias, mivel az apák férfiak, a „die Mutter – anya” nőies, szintén azért mert az anyák nők, a „das Auto” pedig semleges, mert tárgy. Ha tovább megyünk, a német nyelv rejtelmeiben felbukkannak a das Mädchen-hez hasonló anomáliának tűnő nemek. Ennek oka pedig a német nemek működésében kereshető, mivel látszólag tényleg csak élettelen dolgok kapnak „das” előtagot, elsőre úgy tűnhet, hogy ez a szabály. Alaposabb megfigyelésekkel pedig a „die Blumen – virág”, „der Hund - kutya” szavak utalnak a valódi működésre. A németben a nemek valójában csak férfi, női vagy mindkettő-egyiksem vonalon mozognak. A „das Mädchen - lány” azért nem kap egyértelmű nemet, mert lánya férfinek és nőnek is lehetett a történelemben, ellentétben a „fia” szóval, melyet minden esetben a férfihoz társítottak és megkapta a férfias jelzőt. Így a nemek a német esetében az emberi nemek visszatükrözései, melyben a kutya férfias a virág pedig nőies.

A nemek használata kiterjedhet egy kissé összetettebb rendszerré, melyben a szavaknak az emberi nem változatosságához hasonlóan rengeteg neme lehet. Az emberi nemet a kromoszómák változatossága, az elsődleges nemi jellegek változatossága, a nemiszervek, a nemi hovatartozás érzése és a szexualitás határozza meg. Ez azt jelenti, hogy féle (vagy még ennél is több) neme lehet egy szónak, ha a korai európai társadalom nemi fogalmakra épülő szónemét akarjuk ma bevezetni.

Míg a szófaj a mondatban betöltött funkciót adja meg, addig a nem a szót gyakrabban használó egyén identitását.

6.2.2.2.            Szórangok

Ha a magyarban lennének szórangok, a „konzekvens” és a „következetes” közül az előbbinek lenne magasabb rangja. A rangok egyszerű csoportosítást képviselnek, pusztán a kasztrendszer csoportjaira utalnak, akár van kimondott kasztrendszer akár nincs. A társadalmi helyzetet és viselkedési formákat különítik el, ezzel adva újabb csoportosítási formát. Tudtommal egy élő nyelv sem alkalmazza ezt a csoportosítást, viszont mindenképpen megjelenik, a lehetőségek között. Mechanizmusa pontosan ugyanaz, mint a szófajoknak vagy a nemeknek. A szófaj az adott szó kontextusfüggőségét adja, a nem a szó ragjait módosítja, a rang a szavak összeférhetőségét határozza meg.

Bármilyen csoportosításról is legyen szó, egy szó viselkedését az összes kategória egyszerre befolyásolja és mindegyik más módon.

6.2.2.3.            Szószínek

A szavak csoportosítására végtelen variáció létezik, ezért egy olyannal zárom a rövidke felsorolást, amit egyáltalán nem használnak a nyelvek. Milyen színű az „a” szó?

Egy szinesztéta meg tudná ezt határozni, vagy épp mi magunk is kreálhatunk hozzá saját rendszert, de nincs olyan nyelv, ami ezt alkalmazza, ezért új szabályt kell alkotni rá. A szín többféle dolgot is meghatároz, de a nyelvet használó létformára kell koncentrálni. Az ember a színekhez pozitív és negatív érzelmeket társít, ezért is van a nyelvünkben olyan kifejezés, hogy „meleg szín”, „hideg szín”. Ennek analógiáján elindulva a meleghez a pozitív, a hideghez a negatív szavakat kell párosítani és kettévágni a színskálát.

Mivel színből rengeteg van, ahogy a pozitív és negatív érzelmeket keltő szavakból is, korlátozni érdemes ezt a csoportosítást.

Természetesen ennél lehet részletesebb a felsorolás a zöld, rózsaszín, vagy épp a színárnyalatok hozzátételével. Akár a fekete és fehér is belekerülhet, ezeket viszont azért nem alkalmazom itt, mert nincsenek egyértelműen pozitív és egyértelműen negatív dolgok.

Példaként alkossuk meg ennek a mondatnak a szószíneket alkalmazó nyelvre való fordítását: A boldogság és az öröm, ellentéte a depressziónak.

A használhatóság érdekében nem minden szó kap színbeli besorolást, kizárólag a főnevek, melléknevek és igék.

A mondat ezután így fest: Lo vö aur ale lo won na, li ao lo ké ote.

Itt rögtön előjön egy sajátos probléma a szerkezet szubjektivitásából adódóan, mivel az öröm fogalma nem olyan egyszerű, hogy az csak narancssárga lehessen. Minden embernek, lelkiállapottól függően más színt venne fel ez a szó, így valójában a színeket nem lehet különvenni a szavaktól és „Lo vöaur ale lo wonna, liao lo kéote” jön létre, mely mutatja, hogy én hogyan fogom fel a világot ebben a pillanatban. A „liao” és a „kéao” között jelentésileg semmi különbség, de pont annyira meghatároz egy fontos dolgot a beszélővel kapcsolatban, ahogy a szófajon kívül az eddig felsorolt csoportosítási módok is.

6.3.            Szófajok közti átjárás

A szófajok között éppúgy van átjárás, ahogy minden más csoportosítási rendszerben. A főnévi igenév fogalma pontosan ezt tükrözi, ami egy főnévből igévé alakult szót takar. Vagyis egy olyan szót, ami eddig objektumot/fogalmat jelölt, de már cselekvésként használatos. „alvás – aludni” az első egy folyamat nevesítése, míg a második már maga a folyamat.

A szófajok közti átjárás jelentősége ugyanaz, mint az „egybe és külön írt” szabálynál. A szavak számát redukálja a ragozási módok bővítésével, ezzel könnyebben tanulhatóvá és praktikusabbá válik a nyelv.

6.4.            Mondatok

Az optikailag érzékelhető nyelvek alapegysége nem a szó, hanem a mondat. Egy írott szöveg minden egyes szava külön-külön többnyire értelmes, azonban a közölni kívánt gondolatokat nem lehet csak úgy, egymásra hányt szóhalmazokkal átadni. Az értelmes fajok kommunikációjának szükségszerűen bonyolult felépítésű mondatokkal kell történnie, hiszen maga a mondanivaló sem egyszerű. Ennek megfelelően a szavak csak olyanok, mint a falban a téglák és a habarcs, a tetőben a szigetelés, a gerendák, a cserepek. Nem rendelkeznek önállósággal, rabjai valami nagyobb egésznek, melyet mondatnak nevezünk, ahogy a téglák is, kisebb léptékben a fal rabjai, nagyobb léptékben a házé.

6.4.1.      Egyszerű mondatok

A mondatok már sokszor kerültek elő a szöveg során, például a Vénusz kapcsán, de még nem lett megmagyarázva, hogy miért is mondat egy mondat. Az egyszerű mondat egy kifinomult eszköz, mely az alkatrészek egységes működése által jön létre. Egybefogja a szavakat és biztosít egy szabályrendszert, melyben minden szónak adott helyet biztosítva különböző gondolatok kifejezését teszi lehetővé. Egyszerre van szó az „Elváló szavak” és az „Egybe és külön írt szóelemek”-ben taglaltakról. Mivel működésileg mind jelentésmódosító, mind univerzalizáló hatása van a mondatnak, mint szerkezet. Szórend nélkül kénytelenek lennénk a lojbanhoz hasonló, bonyolult nyelveket használni. Azonban még a lojban szórendnélküli mondataiban is fel lehet fedezni azt a tulajdonságot, hogy dolgoknak meghatározott sorrendje van.

A szórend biztosítja a szavak áthelyezgetésével létrejövő univerzalitást és a szavak egymáshoz képesti rendjével meghatározza azok kisebb léptékű jelentését. Ezért két lépcsőről beszélhetünk a szórend esetén. Első lépésben csak bizonyos szavak, mint például a főnevek és a névelők egymáshoz képesti viszonyát határozza meg. A mondaton belül, nyelvtől függően, a névelő a főnév előtt áll vagy nem áll. Nyilván egy névelőmentes nyelvben csak az utóbbi, míg a németes szigorúságban csak az előbbi létezik. Ebben az esetben beszélhetünk az „Egybe és külön írt szóelemek”-ben taglalt jelentésmódosulásról. A második lépcső, ezeknek az egységeknek az egybefűzése. Az a folyamat, amikor egy mondatba kerül az alany, az állítmány és a tárgy. Nyilván mindegyik kiegészítő szerkezetekkel feldíszítve, amiket jelzőknek és határozóknak nevezünk, meg egyébnek. A második lépcső az első lépcsőből keletkezett szócsoportokat fogja össze. Például a névelős alanyt az időhatározós tárggyal együtt teszi hozzá az állítmányhoz.

Az egyszerű mondatokban nem csak a szórend okoz problémát, hanem a beékelődés is. Az első lépés csomagjainak elemei nem minden esetben vannak egymás mellett.

Látható, hogy az első csomag elemei közé beékelődött a kettes összes eleme, ami pontosan ugyanaz a mechanika, mint az „Egybe és külön írt szóelemek” esetén. A beékelődés összetett szerkezeteket hoz létre úgy, hogy feltételes utalásokat tesz egyes szavak közé. A tipikus esete ennek a birtokviszonyt kifejező csomag. Ennek során két alany is lesz a mondatban, amik egymáshoz képest valamilyen tulajdoni viszonyban vannak és a mondat valódi alanyává csak az egyik válik. A példában szereplő mondat esetén is megjelenik ez a feltételes utalás. Ha az első lépésről beszélünk, a csomagok nem minden eleme van egymás mellett. Egy másik alakban leírva már látható a gondolati ív, melyre fel van fűzve a mondat jelentése. Csak akkor tudunk valaminek az elemeiről érdemben beszélni, ha magát a valamit is nevesítjük. Ez a birtokos szerkezet, és egyben így működik minden más feltételes utalás is.

6.4.1.1.            Feltételes utalás a mondatok között

A mondatok nem csupán önállóan létező objektumok, hiszen a gondolatok kifejezéséhez általában többre is szükség van. Ilyenkor jelennek meg a gondolati ívek, amiknek a legfeltűnőbb esete az alany gondolati íve. Az a jelenség, melynek során a szöveg minden mondatából csak az elsőben van konkrétan említve az alany, a többiben utalás történik rá, vagy még ilyen szinten sem jelenik meg. Ennek ellenére világos a mondatok alanya.

A mondatok közti gondolati ívek olyanok, akár csak az összetartó erő az atomok között. Ennek megfelelően vannak rugalmasabb ívek és kevésbé rugalmasak. A hasonlatnál maradva gáz ívek, folyadék ívek, szilárd ívek, de még plazma ívek is léteznek.

A szilárd ívek a legegyszerűbbek és legfeltűnőbbek, mint az alanyra íve, vagy épp a tárgyé. Az ilyen mondatkapcsolatokban minden esetben megjelenik az egyik mondatnál a rejtett alany vagy a tárgy elhagyása.

A folyadék ívek a gördülékenyebb, kevésbé látható, de még érzékelhető ívek közé tartoznak, melyek során az előző pontban bemutatott csomagok közti kölcsönhatás jön létre. A példamondat második csomagja az elsővel összeköttetésben állt és ez abban az esetben is így maradt volna, ha a második csomag nem a példamondat része, hanem valamilyen más helyen van a szövegen belül.

A gáz ívek már sokkal nehezebben észrevehetők és ebben a meglehetősen hosszúra sikeredő szövegben egyetlen példa sincs rájuk. Egy ilyenhez leginkább szépirodalmi műveket érdemes olvasni, melyekben a szereplők egymással olyan dolgokról beszélnek, mely utalásokkal teletűzdelt és a könyv másik felében keresendőek. Ezek hosszú ívek, sok esetben egyáltalán nem feltűnőek, de szerepük van a szöveg koherens egésszé formálásában, mint tartóelemek.

A plazma ívek egyszerre láthatatlanok és könnyen észrevehetők. Tulajdonképpen az egész szöveg minden mondatát kapcsolják egymáshoz és elsősorban ahhoz a speciális mondatfajtához, amit címnek nevezünk. Ezek biztosítják, hogy egy szöveg minden mondata közvetlenül vagy más íveken keresztül közvetetten kapcsolódjon a téma megjelöléseként funkcionáló címhez.

Az ívekből akár több rétegnyi is lehet. Ebben a szövegben például kétféle plazmaív található. Az egyik a címet köti az összes alcímhez, a másik az alcímhez köti a megfelelő szövegrész mondatait.

6.4.1.2.            Mondatfajták

Alapvetően mondatokból nem csak egy fajta van. Az előbb említett speciális mondatfajta, a cím, csak egy a sok közül. A szövegben alcímek, elemmondatok, utaló mondatok és peremmondatok is lehetnek. Mindegyik fajtának megvan a maga szerepe és működési mechanizmusa.

A cím lényegében a téma megjelölése, a szöveg legrövidebb összefoglalása. Az alcím ennek példájára ugyanez, kisebb léptékben. Kötődik egyaránt az általa közrefogott szövegrészhez, az egész szöveghez és a címhez is. Az alcím több rétegben is elhelyezkedhet, ahogy ebben a szövegben is fellelhető. A 6.4.1.2.-al jelölt cím egy olyan alcím, amelyet négy másik fog közre az egész szöveg címe lőtt. Az alcím fajtájához még a fejezetcím, bekezdéscím és hasonló, résszövegeket közrefogó speciális mondatok tartoznak.

Az elemmondat egy olyan mondat, mely a legfontosabb információk gyűjteménye a szöveg szempontjából. Ebben van leírva az alany, a tárgy, az egyik vagy másik lényeges tulajdonság, vagy csak egy név, melyre gyakran utalnak vissza más mondatok.

Az utaló mondatok a magyarázó rész szerepét töltik be. Minden egyes ilyen mondat az elemmondatok vagy a címek valamelyikére hivatkozik közvetlenül vagy közvetetten. Az utóbbi két kategória az melyek általában szilárd és/vagy folyadék íveket alkalmaznak.

A peremmondat a töltelék és a lezárás szerepét tölti be. Olyan réseken jelenik meg, ahol már sem elemmondat, sem utaló mondat nem szükséges, mégis kell egy átkötő szövegrész. Például ilyen a két elemmondat közti rés, vagy a szöveg befejező része. A konklúzió levonására, összefoglalásra irányuló részletek peremmondatokból állnak, melyeknek semmi más szerepe nincs, mint ismételni és tudatosítani. Ugyan nem teljes mennyiségében áll egy ilyen rész peremmondatokból, de jó eséllyel itt lehet a legtöbbet megtalálni belőlük. Általános esetben a peremmondatnak gáz ívei vannak.

6.4.1.3.            Oszlopszavak

Az oszlopszavak egyszerű jelenségként léteznek a szövegben, a lényegi tulajdonságuk magának a szövegnek a tartása. Ebben a szövegben az oszlopszavak a „mondat”, „szó”, „írás”, „mesterséges nyelv”, stb. Olyan szavak ezek, melyekre folyamatos utalás történik. Ezek magyarázó szövegekben fogalmak, míg a szépirodalomban inkább nevek és cselekedetek. Ezek azok a szavak, amiken keresztül egymásba csatlakoznak a különböző mondatfajták.

6.4.1.4.            Mondattervezés

Egy mesterséges nyelv esetén nem az a fő feladat, hogy szavakat találjon ki az alkotó, hanem, előteremtse azokat a sajátosságokat, melyektől nyelvvé válik a műve, nem pedig furcsa halandzsaként végzi a süllyesztőben. Erre több módszer is van, például lehet egy népszerű tévé/filmsorozat idegen fajának nyelve, vagy bármely más médiumon keresztül érkező, marketing felépítésileg megegyező nyelv. Ez esetben bármely, kicsit is életképes nyelv, nyelvvé válik, mint a gouald, de az ilyenek csak ritkán beszélhetők társalgási szinten.

Minden nyelv alapja a mondat, mivel annak szerkezete határozza meg a szavak jelentését. Így nem mindegy, hogy a nyelv milyen mondatokat és mondatszintű összefüggéseket tartalmaz.

6.4.1.4.1.      Létező vagy létezett mondatszerkezeti struktúrák alkalmazása

A legegyszerűbb eset, ha az alkotó a saját anyanyelvének szerkezeteit alkalmazza, mint kizárólagos és működő rendszer. Ennek következtében a nyelve annyira lesz tanulható, amennyire az anyanyelve tanulható, természetesen a szavak és nyelvtani szerkezetek módosításával. Beszélni egyszerű, és a logikája megszokott, ezért könnyű egyes népeknek. Olyan érzést kelthet, mintha egy eddig nem létezett szomszéd ország lakóit hallaná az ember.

6.4.1.4.2.      Újragondolt mondatszerkezeti struktúrák

Ha igazán egzotikus nyelvet akar alkotni az alkotó, akkor nagyon sok dolgot érdemes újragondolni. Már több ízben is szó volt a merőben eltérő szerkezeti, hangtani, írásbeli és elvi eltérésekről, ezért most az összefoglaló részként olyan mondatszerkezeti újragondolás következik, mely megoldást kínál egy cél eléréséhez. Ez nyilván csak egy út a sok közül, azonban ebben a témában sokkal könnyebb úgy magyarázni, hogy egy konkrét példán keresztül lehessen megismerni a mondanivalót.

Maradjuk egy korábbi példamondatnál és egészítsük ki:

A boldogság és az öröm, ellentéte a depressziónak. Elhagyni viszont egyik érzelmet sem lehet, a boldogabb élet reményében. Az csak a világ valós volta elől való elzárkózás lenne, melynek során nem látnánk a fától az erdőt.

Ebben az apró példaszövegben a fentebb említett szerkezetek nagy része megtalálható. Egy kis elemzés során látható, hogy az oszlopszavak az „érzelem”, „boldogság”, „valóság”, „elzárkózni”. Az „érzelem” szó többször is előfordul, magában és fajtáira bontva, a „boldogság”, „öröm”, „depressziósak”, „érzelmet” és „boldogabb” alakban. Ezek a szavak fejezik ki a mondanivaló egyik lényeges elemét, a tárgyat. A „boldogabb” ugyan csak egyszer kerül elő, mégis fontos eleme a szövegnek, mivel a célt határozza meg a „boldogabb élet” formában. A „valós” szintén egyszer kerül elő, de definiálja magát a gondolati alapot, mely a cél megvalósításának tárgyon keresztüli menetét minősíti. Ennek a folyamatnak az eszköze az „elzárkózás” szó, mely a minősítő alapon értelmezett minősítő szerkezet.

Szilárd ívek találhatók az „érzelmet” és változatai között, továbbá a „boldogabb élet” között. Emellett szilárd ív található az „Elhagyni”, „valós” és „elzárkózás” szavak között. Ezt a két blokkot egy folyékony ív köti össze, mivel a második az első magyarázó része. Emellett még plazma ív is található, konkrétan a végén lévő hasonlat képében „nem látnánk a fától az erdőt”.

Az első mondat elemmondat, a második utaló mondat, harmadik első fele elemmondat, a második fele pedig peremmondat. Ez összhangban áll az ívszerkezetekkel, ahol ugyanaz derült ki a harmadik mondat második feléről, mint ez esetben. Emellett a második mondat is pontosan úgy viselkedik, ahogy egy utaló mondat, a példa szerint két olyan szót is tartalmaz, melyek szilárd ívvel kötik magukat a többi mondathoz. Emellett folyékony ívet tartalmaz, mivel az egyik szilárd ívvég nem oszlopszóhoz csatlakozik.

Az elemzés végeztével pedig ideje felborítani a magyar mondatszerkezetet.

Első lépés: Használjunk címet.

Érzelmek. A pozitív ellentéte a negatívnak, elhagyni, viszont egyiket sem lehet. Az csak a világ valós volta elől való elzárkózás lenne, melynek során nem látnánk a fától az erdőt.

Második lépés: A plazma ív áthelyezése jelzővel.

Érzelmek. K nem látnánk a fától az erdőt. A pozitív ellentéte a negatívnak, elhagyni, viszont egyiket sem lehet. Az csak a világ valós volta elől való elzárkózás lenne k.

Harmadik lépés: Újabb cím.

Érzelmek. K nem látnánk a fától az erdőt. A pozitív ellentéte a negatívnak, elhagyni, viszont egyiket sem lehet. Elzárkózás lenne. A világ valós volta elől k.

A kezdeti két és fél sorból így két sorra csökkent a szöveg, három mondatból öt lett. Az oszlopszavak mennyisége lecsökkent, ezzel a szilárd ívek mérete is arányosan kisebbé vált. Emellett megjelentek a gáz ívek, melyek lehetővé tették a terjedelem csökkenését, a mondatok mennyiségének növekedése árán. Egy hosszabb szövegben ennél nagyobb változások jönnének elő ugyanerre a sémára felhúzva és a végén rengeteg tőmondatból állna a szöveg. Egy másik módszer másfajta, akár hosszabb szöveget eredményezne, vagy bonyolult összefüggési hálózatokkal teletűzdelt fele akkora terjedelmeket.

Egy nyelv megalkotásakor minden esetben a nyelv céljának kell alárendelni mindent, ezért egy gyorsan beszélhető nyelv létrehozásához jó módszer lehet ez a konkrét példa, azonban egy szépnél már nem feltétlenül szerencsés ezt alkalmazni.

6.4.2.      Összetett mondatok

Már az egyszerű mondatok kapcsán is bele-bele mentünk az összetett mondatok világába, ezért most nem a mondatok egymással való kapcsolata, az ívrendszer vagy épp a típusok összefüggései, hanem egy harmadik fontos tulajdonság kerül terítékre. Az összetett mondatok tagjai között fontossági eltérések vannak. A struktúra pontosan ugyanaz, mint a szavak esetében az alany, állítmány, tárgy, határozó, jelző, öttagú rendszer esetén, ahol a határozó és jelző kevésbé fontos, mint az állítmány, de nem kevésbé elengedhetetlen. Míg egy állítmány nélküli mondat, kis túlzással, nem jelent semmit, addig egy határozó nélküli mondat könnyedén megállja a helyét a hétköznapi társalgás során.

6.4.2.1.            Alá rendeltség

Az összetett mondat egyik tagja akkor alárendelt a másik tagnak, ha legalább egy, tőle eltérő fajtájú részmondat is szerepel az összetett mondatban. Ekkor a következő sorrend határozza meg az alárendelést: cím, elemmondat, utaló mondat, peremmondat. Balról jobbra haladva a négy kategórián, a bal oldali a leginkább domináns, a jobb pedig a legkevésbé. Bár felépíthető olyan nyelv, melyben ez a szabály máshogy működik.

6.4.2.2.            Fölé rendeltség

Két vagy több részmondat akkor áll fölérendelt viszonyban egymással, ha az oszlopszavaik között kizárólag szilárd ívek vannak és a részmondatok legalább egy tagja más típusú.

6.4.2.3.            Mellé rendeltség

A mellérendelt mondatok egyforma típusúak. Az íveket tekintve legkevésbé fordul elő bennük a szilárd íves összeköttetés, azonban nem kizárt az előfordulása. A mellérendelő mondatok logikailag azonos jelentésűek, azonban ez szubjektív, mivel a mondatrészek jelentése egyénfüggően súlyozott jelentőségű. Így a mellérendelő összetett mondatokban kizárólag megegyező fajtájú mondatok lehetnek.

6.4.2.4.            Közé rendeltség

A közé rendelt összetett mondat előállításához elég pusztán két tagmondat. Itt pusztán arról van szó, hogy a főmondat egyik oszlopszava vagy oszlopszó csoportja magyarázatot kíván, így egy vesszőkkel lehatárolt részen belül létrejön egy magyarázó tagmondat. A magyarázó tagmondat minden oszlopszava az őt generáló oszlopszóhoz vagy szavakhoz kapcsolódik. Ezért fordulhat elő olyan, hogy első ránézésre egy többszörösen összetett mondat képét mutató mondat csupán egy kis elemszámú közérendelő szerkezet.

Példa: A földből kinövő, általában zöld, fűszálak lengedeztek a szélben.

Első ránézésre három tagmondatnak tűnik, de alaposabban megnézve egyértelművé válik, hogy egy közérendelt szerkezetről van szó. Maga az „általában zöld” részmondat egy utaló mondat, mely a „fűszűlak” oszlopszón kívül semmihez sem kapcsolódik. Ebből következik, hogy az „A földből kinövő fűszálak lengedeztek a szélben” egy tagmondat.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a mindennemű látszat ellenére, attól még hogy egy látszólag három tagmondatos összetett mondatban közérendelés van, nem feltétlenül csökken le a tagmondatok száma kettőre. Ugyanis a közérendelés megtörténhet egy tagmondat elején vagy végén is, mely megtévesztő.

6.4.3.      Komplex mondatok

Az összetett mondatok esetén sokszor kerülnek elő többszörös összetételek. A komplex mondat egyetlen jellemzője, hogy nem sorolható kizárólag egy kategóriába a fentebb említett négy közül, hanem legalább kettőnek viseli a jellegzetes tulajdonságait. A komplex gyakori egy magyarázó szövegben, így például ebben az írásban is rengetegszer fordul elő, viszont a hétköznapi kommunikáció során viszonylag ritka.