3.

3.      Írásrendszer

A nyelvek többsége kétféle módszerrel adja át az információkat. Az egyik ezek közül jellemző módon az írás, melyet ebben a fejezetben fogunk taglalni.

Az írás megléte nagyban megkönnyíti a kommunikációt, főleg ha két eltérő létforma vagy két azonos, de eltérő anyanyelvű kultúra képviselője találkozik. Mivel ez egy olyan rendszer, melyet minden vizuális érzékelési képességgel rendelkező életforma képes felfogni. Nyilván azok a létformák részesítik ezt előnyben, amiknek a fő érzékelési területe a látás, de olyanoknál is megjelenhet, amik másodlagos érzékelési területként használják a látásukat.

3.1.            Nincs írás

Az írás témakörét nem lehet csak úgy magában vizsgálni, mert rengeteg olyan kommunikációs forma létezik, mely nem a betűk vagy számok megformálásával szolgálja az információcserét, mégsem lehet más kategóriába sorolni. Ezért a 3.1.-ben és 3.2.-ben ezekkel foglalkozunk egy kicsit. Rögtön a 3.1. fejezetrészben olyan hagyományos értelemben véve írásnak nem nevezhető módokról lesz szó, melyek közvetett kapcsolatban vannak az „írással”.

3.1.1.      Csak szóban

A kommunikációnak az emberek között van egy olyan ága, mely a másodlagos érzékszervet használja közvetítő közegeként. A beszéd felfogható úgy, mint hallás alapú írás. Amennyiben az írást úgy definiáljuk, mint létformák közti, tudat által befolyásolt, érzékszervre ható információközlő rendszert.

A kizárólag szóban történő kommunikáció, vagyis beszéd olyan lények információcseréje során lehet szükséges, melyeknek legalább egyik tagja elődleges vagy másodlagos fontosságú érzékelése a hallás. Ezzel alaposabban a 4. fejezetben foglalkozunk.

3.1.2.      Érzékszervekre ható ingerek

A nyelvnek szüksége van valamilyen érzékszervre, mely megvan mindkét, kommunikációt folytató fél számára. Az általunk megszokott látás és hallás útján történőn kívül még van pár teljesen eltérő módszer is. Alapvetően bármilyen érzékelési mód alkalmas arra, hogy egy nyelv alapkövét képezze.

3.1.2.1.            Látás

Látással az emberek mindennap kommunikálnak egymással írásban és testbeszéddel. A papír és digitális felület alapú formájával később foglalkozunk.

A testbeszéd egy olyan formája az írásos kommunikációnak, mely nem teljesen tudatos, de lehet tudatos. Az írás alapkövetelménye a tudatosság, hogy valamit direkt formában közöljünk a másikkal. A testbeszéd erre alkalmas és remekül kommunikálja le az emberi érzelmeket, valamint hatalmi viszonyokat. Például a karba tett kéz sok esetben védekezés, mely a félelmet írja le, ezzel ellentétben a hátul karba tett kezek hatalmi fölényt szimbolizálnak.

A testbeszéddel kapcsolatos írásmód a testrészek mozdulataihoz rendel jelentést és ennek egészen más rendszere lehet, mint a megszokott nyelveinknek. A legegyszerűbb ilyen példa a süketek kommunikációs eszköze, mely a kéz és kar mozdulataival formál betűket, szavakat. Azonban ennél jobban is elszakadhatunk az emberektől, mert a földi állatvilágban is találunk példát. Vizuális írásként szolgál a méhek táncnyelve is, mely pontosan leírja a virágok helyét.

Egy ilyen nyelv megalkotásakor nem feltétlenül lesz egymástól elkülöníthető hangzó és írott információcsere. Jellemzőbb ebben az esetben, hogy kizárólag a látás számít, ezért nagy a hangsúly a mozdulatok pontosságán, mind térben, mind időben. A mozgás pedig nagyfokú bonyolultságot tesz lehetővé a hangokkal szemben, mivel ahány vázizom, annyi jelentés képzelhető el, sőt leginkább még ennél is több.

3.1.2.2.            Hallás

A hallás az emberek megszokott módszere az információcserére, mely később lesz kifejtve részletesebben.

A beszélt nyelv beszéde nem egy megfoghatatlan, misztikus dolog, mely ne követne sajátos szabályokat. A beszéd nincs hozzákötve a vizuális megjelenítésekhez vagy bármely leképzéshez. A beszéd esetében az a helyzet, hogy maga a hangképzés is az írás egy formája, pusztán arról van szó, hogy az elménkben tárolt, egyénileg kódolt szövegeket „olvassuk fel”. A történelemben a legtöbb nyelv ilyen formában létezett, nem kötötte meg semmilyen leképzési forma, szabadon volt engedve, de ennek természetesen az is a hátránya, hogy gyorsan és könnyen torzul el. Akár pár generáció alatt teljesen megváltozhat, ahogy az a latinon is megfigyelhető. A Római Birodalom bukásakor a polgárok már kétfajta latint beszéltek, az egyik az irodalmi, melynek volt papírra vetett formája, a másik pedig a népi. A nép latin sokkal egyszerűbb volt és könnyen változott, ezért hamar szétdarabolódott spanyolra, portugálra, franciára, olaszra és románra.

3.1.2.3.            Érintés

Érintéssel is találkozunk a mindennapi életünk során, de legjobban a vakok ismerik ezt a jelenséget. Az az élőlény, mely nem tud a látására támaszkodni, vagy esetleg még a hallására sem, előnyben részesítheti a legnagyobb szervét, a bőrét. A bőr érzi az érintést, tudja, hogy mivel került kapcsolatba, képes annak anyagát, felületét, hőmérsékletét, formáját megvizsgálni egy pillanat alatt.

3.1.2.3.1.      Nyomás

Az érintéssel való kommunikáció egyik változata a nyomásos írás, mely során a külső szemlélő nem képes információt szerezni. A kriptográf kommunikációra rendkívül alkalmas módszer azonban nem használható arra, hogy nagy tömegekkel közöljük a gondolatokat. Mivel kizárólag fizikai érintkezéssel történik az információcsere, ráadásként valamely végtag használatával, a beszélgetők száma nagyban korlátozott. Ebben az esetben arra is figyelni kell, hogy az információátadás a két fél nyomásérzékelő képességének függvénye.

Nyilván lehetséges olyan lényt elképzelni, melynek a nyomásérzékelő képessége a végtelenül kis változásokat is észleli. Azonban egy ilyen létformának más problémái adódnának, mivel nagy valószínűséggel futna bele egy olyan jelenségbe, amit az emberek is produkálnak. Az emberek képesek mindenbe még akár akaratlanul is belelátni az arcot. Egy másik példaként említhető még a kézírás is, mely elképesztően sokféle alakban képes megjeleníteni egy-egy betűt, mégis pontosan vissza lehet olvasni mindet. Ezért olyan firkákban is betűket vagyunk képesen észlelni, melyek abszolút véletlen módon tartalmaznak betűre emlékeztető alakzatokat.

Azok a létformák, melyek így kommunikálnak, pontosan ugyanazzal a problémával szembesülnek, mint számunkra az éjszaka. Mivel a természeti jelenségek során gyakran nyomásváltozás is bekövetkezik, ami zavarhatja az információcserét.

3.1.2.3.2.      Textúra

A textúrával való kommunikációt a bőr felületének puhasága, keménysége, az azt borító képződmények iránya és kiemelkedése alkotja. Ennek a fajtának a nyomással ellentétben megvan az az előnye, hogy az egész testfelület használható információközlő eszközként. Hátránya viszont, hogy sokkal jobban ki van téve az időjárásnak. Az emberi látótávolság vagy háttérzaj szerepét ebben az esetben a szél látja el.

3.1.2.3.3.      Anyag

Elképzelhetőek olyan létformák melyek képesek a felületüket alkotó anyagokat változtatni. Ezt az esetet már elképzelni sem egyszerű, azonban az anyagváltoztatással való kommunikáció tagadhatatlanul a legsokoldalúbb. Míg a mi hang alapú kommunikációnk erősen korlátozott mennyiségű különböző hang képzésére alkalmas, addig anyagból annyifélét lehet előállítani, amennyit a technológia vagy biológia enged. Ezeket pedig érzékszervek egész hadával lehet érzékelni, így olyan mélységű információközlés lehetséges vele, melyről mi csak álmodhatunk.

3.1.2.3.4.      Hő

A kommunikáció ezen módszere kissé hasonló a morzekódhoz, itt idővel, erősséggel és hellyel lehet kifejezni a dolgokat. Az érzékeléséhez pedig valamilyen fizikai kontaktban kell lenni a két félnek vagy olyan technológiával rendelkeznie, hogy a test infravörös sugárzása mellől ki tudja szűrni a környezet zavaró tényezőit. Ez az információcsere talán legkevésbé hatékony módja.

3.1.2.3.5.      Fájdalom

Az érintéses kommunikációk legszélsőségesebb formája a fájdalommal való információcsere. Ez a kriptográf kommunikáció egy újabb, közel tökéletes módja, azonban „isten”-nel is beszélhetünk általa. A történelemben többször is előfordult, hogy hívő emberek, valamilyen fájdalmas, véres és nem kicsit veszélyes sebet ejtettek magukon rituálék során. Pusztán azért, hogy hitüket megerősítsék, bizonyítsák, vagy pusztán alázatukat mutassák ki, esetleg vezekeljenek. Természetes evolúció során nehezen elképzelhető olyan lény, mely az ösztöneivel szembemenve magának okozna kellemetlenséget csak azért, hogy beszélgessen. Az ilyesfajta kommunikáció mindenképp nyomós okból alakul ki, mint a vallás vagy a titoktartás.

3.1.2.4.            Szaglás

Szagjelzéseket rengeteg lény hagy a Földön, mert ez a legelőször kifejlődött domináns érzékszerve az itt élőknek. Az ember ritkán alkalmazza gondolatok kifejezésére, inkább érzelmei hangsúlyozására alkalmazza, mint a virágillat. Bár tudtunkon kívül a testszaggal is cserélünk információt, ezt mégsem tudatosan tesszük, így nem nevezhető írásnak.

Az állatok terület megjelölésre használják leggyakrabban, de előfordul dominancia vagy útvonal jelölése is. Ezek egyértelmű, a környezetből teljesen kilógó jelzések, amelyeket folyton újítani kell, mivel vegyi anyagok okozzák. Ebből kifolyólag tartósabbak, mint a beszéd, de nem érik el a kőbe vésett írásjelek tartósságát.

3.1.2.5.            Ízlelés

Ezt a módot akár az érintéses kommunikációhoz is lehetne sorolni, ahogy a fájdalommal valóhoz is. Az ízek módosult fájdalomérzetek, melyeket egy érző testrész fog fel. Ez egy átmeneti terület, ami egyedi lehetőségeket biztosít. Az emberi nyelv is megszámlálhatatlan különböző ízt képes érzékelni, ezért következtethetünk arra, hogy számunkra felfoghatatlan mértékű jelkészlettel rendelkezik egy olyan lény, amelynek ez a fő kommunikációs eszköze. Ennek megfelelően olyan módokon képes kifejezni magát, melyek számunkra csak segédeszközökkel lehetséges, mint az asszociáció.

3.1.2.6.            Mágnesesség

Mágnesességet az ember nem érez, nincs olyan szerve, mellyel megtehetné ezt, ezért is alakult úgy a történelem, hogy viszonylag későn sikerült felfedezni ezt az alapvető erőt. Jelenlegi ismereteink szerint ezzel a módszerrel leginkább olyan módon lehet kommunikálni, mint a morzekóddal, vagy a bináris nyelvvel.

3.1.2.7.            Elektromosság

Elektromossággal szintén nem találkozunk sokat a mindennapi kommunikációban, az emberiség inkább segédeszközként alkalmazza. Természetesen a szívroham és mozgásrendszeri károsodások miatt van ez, de léteznek vagy létezhetnek olyan létformák, melyek ezt kiküszöbölték. Ahogyan egy elektromos angolna sem hal bele a teste által keltett elektromos kisülésbe, úgy létezhetnek olyan lények, melyek nem csak túlélik, de használják is.

Ez egy furcsa módja az információcserének, mert nem csak az adó tud változtatni rajta. Az információt fogadó fél is képes manipulálni, mivel változtathatja az érzékszerve ellenállását. Az ilyen lények sokkal összetettebb társadalmi felépítéssel rendelkezhetnek, mint az ember, mivel az információik nem csak másoktól, hanem maguktól is függnek. Az elmeállapotuk, érzelmeik, betegségeik befolyásolhatják a beszélgetést, így szükségszerűen összetettebb társas viselkedés alakul ki. Ez a mód pont olyan bizonytalan, mint a kvantummechanika, ezért valószínűleg ez olyan lény, mely ezt használja, sokkal jobban ért ehhez a tudományterülethez. Az is leképzelhető, hogy ez emberiség első látogatói ilyen lények lesznek.

3.1.2.8.            Kinetika

A kinetikai írás azon alapszik, hogy a testet hol éri mozgás. Kisebb bökések, nyomások, lökések, vagy a talajban terjedő hullámok alkotják. Az afrikai elefántok is használják, mikor a hangszálaikkal nagyon alacsony frekvenciájú hangot adnak ki és kilométerekkel arrébb egy másik csoport a talpával érzékeli a talaj rezgésein keresztül. Ez szintén a kevésbé kifejező írásmódok egyike.

3.1.2.9.            Radioaktivitás

Olyan lények használják, melyek érzékelik a radioaktivitást és nem szenvednek el tőle károsodást. Ezek nem nagy valószínűséggel nem tartoznak a biológiai létformák közé, bár lehetnek kivételek. A medveállatka egy kisméretű biológiai lény, mely 570 000 rad sugárzást is elvisel, míg az ember már 500-ba belehal. Így ez az eshetőség sem kizárható, csak igen valószínűtlen.

Leginkább olyan lényeknél állhat fenn, melyek elég hosszú életűek ahhoz, hogy egy-egy mondatot akár évekbe teljen leírni. Mivel az anyagok sugárzása közel állandó, így vagy az anyagok felezési idejét használva beszélnek, vagy képesek a sugárzó anyag mennyiségét szabadon változtatni.

3.1.2.10.        Fiktív fizikai jelenség érzékelése

Egy fantasy történet megírásához sok esetben szükség lehet azokra a fizikai jelenségekre, melyek a való életben nem léteznek, vagy nem bizonyítottat. Talán a legidegenebb létforma az, amelyik ezt a jelenséget alkalmazza, mint kommunikációs eszköz. Ilyen esetben viszont nem kizárólag a mesterséges nyelv kidolgozása okozhat fejfájást, hanem a jelenség maga, vagy a járulékai, mint a lény felépítése és társadalmi, morális berendezkedése, melyek nem elhanyagolhatóak a nyelv szempontjából.

3.2.            Tágabb fogalomként értelmezett írás

Az előző részben olyan írásfajták kerültek bemutatásra, melyek pusztán a testi adottságokat használják, mely szigorúbb értelemben véve inkább a beszéd kategóriájába esnek. A 3.2.-ben olyan módok következnek, melyekhez már nem csak a test vagy annak technológiával módosított része szerepel, hanem segédeszközök is.

3.2.1.      Tárgyakkal való kommunikálás

Az írás legkezdetlegesebb válfaja az, amikor a két fél egymás után rakott tárgyakkal mutatja be mondanivalóját. Ezt primitív vagy antiszociális életmódot fojtató lények használhatják. Attól függ a bonyolultsága, hogy hány különálló tárggyal rendelkezik mindkét fél. Maradandósága pedig a kommunikáció módjától. Ezzel például elég nehéz lenne levelet írni, ami még könnyen is szállítható. Egy hosszabb szöveg megírására abszolút alkalmatlan.

3.2.2.      Tárggyal való kommunikáció

Az emberi történelemben is megesett már, hogy egy nép nem a papírt és a ceruzát választotta, hanem egy teljesen más irányt. Az aztékok egy olyan írást fejlesztettek ki, melynek használatához a kipu nevű eszközt alkalmazták. Ez az eszköz egy zsinór, melyről több másik lóg le. A betűik, számaik, szavaik, kifejezéseik, mind a kipu lelógó zsinórjainak színétől, hosszától és megcsomózási módjától függtek. Lényegében csomókkal, hosszokkal és színekkel írtak. Ennek megfelelően bármely tárgy lehet az írás eszköze, mely elég változatos módon képes megjelenni és kis helyen is elfér.

A kis hely hangsúlyozása azért fontos, mert a társadalom korai szakaszában csak az az írásmód marad meg, melyet lehet távközlésre is használni. Ennek egy követelménye, hogy a szöveg szállítása egyszerű legyen. Emiatt nem életképes hosszú időn keresztül a 3.2.1. részben taglalt módszer.

3.2.3.      Testrészekkel való kommunikáció

Elég morbid lehet olyan írást elképzelni, mely levágott testrészeket alkalmaz, de ennek is fennáll a lehetősége. Olyan lények alkalmazhatják, melyeknek ezek a részeik vissza is nőnek viszonylag rövid időn belül. Bár ez sem feltétel, mivel épp az emberi írásban fellelhető egy olyan momentum, melynek során bocsánatkérésképpen valamely testrészünket kell saját kezűleg eltávolítanunk. Természetesen ez csak pár alkalommal játszható el, így tényleges írásról nem beszélhetünk, vagy még ennél is sötétebb módszerről van szó. Egy sorozatgyilkos esetén könnyen előfordulhat, hogy különböző színű szemeket rak egymás után és ezzel üzen az üldözőinek.

Egy olyan rendszerben, mely a testrész eltávolításával jár valószínűleg az adott testrészből folyó testnedvvel írnak valamire, majd mellékelik a testrészt. A levágott résznek szimbolikus jelentése van, szót, fogalmat, gesztust jelenthetnek. Amennyiben sok van belőlük, még külön írásmód is kialakulhat belőlük oly módon, mint az általunk használt abc.

3.2.4.      Anyagokkal való kommunikáció

Anyagokkal nem csak úgy lehet kommunikálni, hogy a testen belül változnak, hanem halandó módjára, mondjuk papírra ragasztgatva. Ezzel már komplex írásokat is létre lehet hozni, mely a kipuhoz hasonlatos módon az írást egy szokatlan szemszögből közelíti meg, azonban legalább annyira használható. A kivitelezés más, de az elv és a lehetőségek ugyanazok. Egy nagyon összetett rendszer hozható létre ezzel a módszerrel, mely sokkal komplexebb fogalmakat is le tud írni, mint az emberi írás.

3.3.            Írott írás

Az írott írás, melyet az emberiség fő eszközeként használ a gondolatai lejegyzésére. Ennek használata nem csak természetes, célszerű is, ha egy új nyelvet akarunk létrehozni, mivel ez a legmegbízhatóbb eszközünk. Sajnálatos módon nem létezik egyértelműbb kifejezés erre, amellett a definíciórendszer mellett, melyet itt alkalmazunk.

Az írott írás alatt azt a jelenséget kell érteni, melynek során valamely vizuálisan érzékelhető felületbe vagy felületre vizuálisan érzékelhető információközlést viszünk fel. Az információközlés viszonylag egyértelműen elkülöníthető jelentésű, egyszerű felépítésű jelekkel történik.

3.3.1.      Létező vagy létezett írásrendszer

Mikor mesterséges nyelvet alkotunk, gyakran az első lépés egyszerű szavak megalkotása, melyeket anyanyelvünk, vagy valamely általunk ismert nyelv írásrendszerének segítségével jegyzünk le. Ennek nyilvánvaló előnye, hogy nem csak számunkra, hanem sok más ember számára is egyértelmű a szavak kiejtése, mihelyst eláruljunk, hogy mely rendszerben vagy kiejtési rendszerekben kell értelmezni azokat.

3.3.1.1.            Homogén rendszer

Az az írás homogén, mely minden másodlagos írású karaktert jól megkülönböztethető módon jelöl. Az ember esetében a másodlagos írás a beszéd, annak karakterei pedig a hangok. A homogén rendszert alkotó jelek teljesen egységesek, mint például az angolban, mely egészében a latin betűkészletet alkalmazza. Az írásnak azonban nem kell olyan rendszerben elhelyezkedni, mely teljesen tiltja az ékezeteket, ennek ellenkezője is lehetséges. Vegyük például a sör, tör, ölt és köröm szavakat. A magyarban az internetes kommunikáció részeként elterjedt az ékezetmentes írásmód, mely ezt eredményezi: sor, tor, olt, korom. Homogénnek számít az az írásmód is, melynek során minden karakter valamilyen ékezettel gazdagodik és nem létezik ékezetmentes vagy eltérő ékezetű változata. A példaszavak így nézhetnek ki: .

3.3.1.2.            Inhomogén rendszer

Az az írás inhomogén, mely minden másodlagos írású karaktert megkülönböztethető módon jelöl. Erre jó példa a magyar nyelv, mely tele van ékezetekkel. Az ékezet, mint egy karakter módosítója szerepel, mind írásban, mind szóban, mivel az u és az ü hang hangképzésileg is eltér egymástól, nem csak a kiejtés hosszában. Emiatt nem jelenthető ki, hogy minden másodlagos írású karakterre egy jól megkülönböztethető elsődleges írású karakter jut.

3.3.1.3.            Heterogén rendszer

A heterogén rendszer olyan jeleket tartalmaz, melyek változó mennyiségű elsődleges karaktert alkalmaznak a másodlagos írású karakterekre. A magyar a ty, cs, sz, stb. vagy a német tsch jellemző példái ennek. Az emberi kommunikációban, ha egy hangot a nyelv egynél több betűvel jelöl, akkor már heterogénnek nevezhető. Ennek elképzelhető szélsőséges esete is, amikor minden hangra több betű jut.

3.3.1.4.            Inheterogén rendszer

Az inhomogén rendszerek az emberiség fejlődésének korai szakaszában figyelhetők meg, mikor az írás még csak bontogatta szárnyait. Először barlangrajzként egy egész történetet jelentett, de ez azonnal el is veszett, amint a mesélője elhunyt. Később már képírásról beszélhetünk, ami egy fokkal feljebb áll a fejlődés lépcsőjén.

A képírás elsősorban konkrét dolgok leírására alkalmas, kifejezéseket vagy mondjuk egy regényt már nehéz pontosan megalkotni vele. Olyan jelekből áll, melyek egyszerűsítve ábrázolják a valóságot. Azonban ez még egy problémát is hordoz magában a barlangrajzzal vagy a későbbi fejlettebb írásokkal szemben, ami az olvasási irány meghatározása. A képírás ugyanis nagyon jól olvasható akármelyik irányból, az esetek többségében. Ezért ebbe mindig be kell iktatni valamilyen szabályt, amivel jelezhető az olvasás iránya.

Egy ennél is magasabb fokozat a szótagírás, melyet a mai napig használnak egyes népek, mint a japánok. Az olyan szavak, mint a „bal” még mindig a képíráshoz hasonlatosan rengeteg hanggal vannak kiejtve (左 – hidari) azonban a nyelv kétbetűs szótagokra bontható és ilyen módon is leírható. A Japán esetében ráadásul kétféle ábécével is.

Szótagírással már egyértelmű az olvasási irány és ki lehet fejezni nagyon bonyolult dolgokat is, mégsem a legtökéletesebb, hiszen elképesztő mennyiségű különböző jel szükségeltetik hozzá. Azok, akik már próbáltak valaha a távol keleti nyelveinkkel barátkozni, bizonyára jól tudják, hogy több ezer írásjelről beszélhetünk.

3.3.2.      Új karakterek

Valószínűleg, aki papíron alkotta meg az első mesterséges nyelvét, nagyon jól ismeri ezt a módszert. Alapvetően a kriptográf kommunikáció egyik alapvető része az olyan karakterek megalkotása, melyek nem utalnak a már létező párjukra. Céltól függően viszont más esetben is lehet szükség ilyesmire. Nem minden népnek azonos a logikája, erre a földön fellelhető megannyi különféle írás is példa. Így egy új nép nyelvének megalkotásakor szükségét érezhetjük új karakterekkel való írásnak. Például ⎊ºɈɨƗ≀⧺ʷ¤ϸ, ami csak ennyit jelent: abcdefghij. Az ilyen írások egyenrangúak bármelyik latin betűssel, azonban le kell őket fordítani a megérthetőség kedvéért.

3.3.3.      Vegyes karakterű rendszerek

A természetes nyelvek szinte 100%-a vegyes karakterű egy másik természeteshez képest. Itt semmi másról nincs szó, mint az előbb említett összes kategória egyvelegéről, melyek segítségével legalább egy dologban különbözik a másiktól az adott nyelv. Ezért egy mesterséges nyelv abban az esetben nem esik ebbe a kategóriába, ha az nyíltan elismeri mesterséges mivoltát.

A vegyes karakterű rendszerek azonban magukon hordozzák annak a népnek a történelmét, mely alkalmazza. Az írás nem elválasztható a használójától, így annak külalakja sem. Nem mindegy ugyanis, hogy az adott nép épp milyen betűket alkalmaz. A magyarok, különcnek számítanak ilyen szempontból, mivel Európa közepén úgy írnak, hogy az közepesen nagy eltéréseket mutat a környező népekétől. A nyelv tele van ékezettel, kettős hangzóval, de említhetném a j-ly párost is, vagy az „s” karakter szokatlan kiejtését. Ezeket alapján könnyen állíthatnánk, hogy semmi köze a magyarnak a környező népekhez, azonban ez egy latin betűs írás, ami egy dolgot mindenképp elárul, hogy valamikor a múltban felvették a római típusú kereszténységet.

A magyarok elvileg nem kezelhetők olyan módon európaiként, mint az olaszok, mert valamikor 0-1000 között Ázsiából vándoroltak ide és nyelvileg az óta sem olvadtak be. A nyelvrokonaik a mai napig Ázsiában élnek, Oroszországban és cirill betűket használnak. Az írás tehát nem a nyelvvel, hanem a történelemmel áll kapcsolatban. Egy nép minél messzebb vándorol térben, időben, vagy kulturálisan, annál nagyobb eltéréseket fog mutatni rokonaihoz képest, de rokonságát nem tudja letagadni ennek ellenére sem.

Erre az eltérésre a latin és az újlatin nyelvek viszonya is jó példa. Az olasz ember azért nem ért meg mindenféle előtanulmány nélkül bármilyen latin szöveget, mert a Birodalom összeomlását követően a népi latin vált elterjedté és kulturálisan messze került az olasz. Erre még a távolság is rárakódott a franciák vagy épp a románok esetében és párszáz év alatt kialakultak azok a népcsoportok, akik ugyanannak a nyelvnek a változatait beszélték, mégsem értették meg egymást.

A természetes nyelvek pusztán attól vegyes karakterűvé válnak, hogy szomszédjaikkal érintkeznek. Erre jó példa a németek gótbetűről való áttérése, vagy épp a románok cirill betűs írásmódjának eltűnése.

3.3.4.      Kis és nagy betűk

A duális betűméretet alapvetően a latin betűs írások és a hozzájuk területileg közel fejlődött társaik, mint a görög vagy a cirill használja. Ennek a hasznára viszont hosszas gondolkodás után sem feltétlenül talál rá az ember.

A különböző betűméret az idők hajnalán nem létezett, mindennek ugyanakkora volt a mérete és a jelentősége, majd megjelent az egyiptomiban a név speciális jelölése. A nevet jelentő hieroglifákat bekeretezték, mikor pedig az írásjeleik hangokat jelöltek, már nem volt erre szükség. Az írásban viszont fennmaradt a nevek kiemelése és a görög, a latin majd a cirill is megalkotta a két különböző mérettel az ábécéjét.

Minden nyelv, mely ezt alkalmazza, kicsit másként használja a nagybetűket. Abban viszont egyeznek, hogy a mondat elején ez áll. Mikor meglátunk egy mondatot, ami nagybetűvel kezdődik és írásjellel végződik, tudjuk, hogy egy egész mondatról van szó. Azonban abban az esetben is tudjuk ezt, ha az a mondat kisbetűvel kezdődik. Ez főleg akkor érvényes, ha a mondatunknak van szövegkörnyezete.

Egy másik dolog, mely esetében a nagybetűt alkalmazzák, az a nevek kiemelése. Mivel a nevek lehetnek egyszerű szavak is, mint Virág, ez hasznosnak tűnik, azonban Ázsiában ezt máshogy gondolják. A Japánban nem tesznek megkülönböztetést a név és a nem név között, pedig ott még számok is lehetnek egy-egy személy nevei. A szövegkörnyezetből egyértelműen képesek meghatározni, hogy az adott szó név-e vagy sem, ahogy minden más nép is képes erre, ha szóban kommunikál.

Ezekből kifolyólag a duális betűrendszernek csak annyi értelme van, hogy szolid egyértelműsítést adjon egy-egy szóról, de túlnyomórészt csak a nyelv bonyolítására használható.

3.3.5.      Írásjelek

Írásjelek alatt a mondat eleji, közi és végi írásjeleket kell érteni, melyek mind elsődleges, mind másodlagos írás esetén is megjelennek. Az ember esetében egy kérdő mondat kérdő dallammal fog párosulni a beszédben. Természetesen vannak nyelvek, melyekben a hangsúlyozásnak semmi jelentősége sincs, mert mindenhol kötelező az adott mondatfajta szóbeli jelzése, és ennek ellentéte is létezik. Például: Ettél sajtot. Ettél sajtot? Ettél sajtot!

Az írásjelek hasonló szerepet töltenek be a mondatok esetében, mint az ékezetek a szavaknál. Vannak olyan jelek, melyek érdemben módosítanak, de egy homogén ékezetes írásmód esetén az ékezeteknek nem sok hasznuk van. Nem is kell messze menni, ahhoz, hogy hasonló dolgot találjon az ember az írásjelek esetén. Elég, ha megnézünk egy spanyol szöveget „¡Este libro quiero! – Ezt a könyvet szeretném!”. A kérdő és felkiáltójel a mondat elején s megjelenik tükrözött állapotban. Ez nyilván hasznos is lehet, ha egy összetett mondatban az első és utolsó mondatrész is felkiáltó, de a példamondatunk esetében semmi értelme. Ezt egy kissé megbonyolítva elképzelhető olyan mondatszerkezet, melyben a részmondatok különböző dallammal rendelkeznek és emiatt más írásjelet kapnak. Ezzel a magyarban néha előkerülő „?!” és „!?” jelet könnyen ki lehet küszöbölni.

Például: Ha tudtad, hogy veszélyes, minek mentél oda?!

A mondtaközi írásjel általános esetben a vessző, de nem kizárólagos, ezért megalkotható olyan, általunk mondatvéginek nevezett írásjel, mely a mondatközben található, de mondatvégi szerepet lát el. Jelezzük ezeket a mondat végére írva felső indexben és a példamondat így változik meg: Ha tudtad, hogy veszélyes^!, minek mentél oda? Természetesen szituációtól függően a két írásjel nyugodtan meg is cserélődhet.

Egy extrémebb esetben nem csak a mondatvégi írásjel lehet mondatközi, de a mondatközi is kikerülhet a mondat végére. A fentebb említett Vénusz nyelv esetén abból adódóan, hogy a szavak mondat hosszúságúak vagy nagyobbak, a vessző a mondat végére vagy azon túlra is kerülhet.

Ezt még azzal is meg lehet bonyolítani, hogy nem a hagyományos írásjeleket alkalmazzuk a mesterséges nyelvben, hanem újakat találunk ki, ahogy én is tettem a Vénusz szóvégjelző jelével.

Természetesen az írásjelek nem csak a beszélt nyelvre vonatkoznak, hanem a tudományok nyelveire is, azonban ezek függetlenek a népek nyelvétől. A 2+2 kifejezést a Földön élő emberek túlnyomó többsége érti, ahogy ennek algebrai alakját is A+A, de minél jobban elmélyedünk az adott tudományterületben, az írásjelek annál kevésbé válnak értelmezhetővé mindenki számára . Azonban a tudomány egy olyan univerzális nyelvgyűjtemény, melyet minden ember képes megérteni. Feltehetően ez csak különböző fajok esetén tér el annyira, hogy első ránézésre érthetetlen legyen a másik fél tudományának nyelve.

Mivel nagyon ritka, hogy a mesterséges nyelv mellett mesterséges tudományos nyelv is készüljön, ez a rész nem kerül kifejtésre.

3.3.6.      Szóközök és betűköz

Kevés annál feltűnésmentesebb dolog van egy szövegen belül, mint a betűk közötti távolság. A mesterséges nyelvekben azonban annak is lehet szerepe, hogy az egyes karakterek mennyire vannak távol egymástól. Lényegében a távolságot felfoghatjuk a betűk és a szavak között egy fogalomnak. Nem különbözik a betűköz a szóköztől, pusztán annyi az eltérés, hogy más helyen mást jelentenek.

3.3.6.1.            Szóközmentesség

Eztiseltudjukolvasni. A nyelvekben a szóköz értelemszerűen a szavak elválasztására alkalmas üres jel. Ha ki akarjuk jelezni, akkor így fog kinézni az előbbi mondat: Ezt⬚is⬚el⬚tudjuk⬚olvasni. A szóköz már a legelső írásfajtákban is kifejlődött a Földön, nincs is olyan természetes nyelv, mely mellőzné. Ennek, azon felül, hogy az olvasást megkönnyíti, jelző szerepe van, mely egyes összetett szavak értelmét adja meg. A megmondja/meg mondja egy tökéletes példa erre. Gyakori helyesírási hiba a magyarban az egybe és külön írt szavak összekeverése, de mondatba foglalva egyből érthető lesz a példaként hozott páros.

A professzor megmondja, hogyan kell csinálni.

Látja is meg mondja is a bűnöket.

Ha egy nyelv nem tartalmaz szóközöket, akkor az ilyesfajta finom különbségtétel nem lehetséges az összetett szavak esetén.

3.3.6.2.            Karakterek közti hely

Mint látható, itt kevés a hely. Itt pedig sok. F o k o z h a t j u k   m é g !

A karakterek közti hely leginkább egy rövid szóközhöz hasonlít, ami akkor jár nagyobb szereppel, ha a nyelv karakterkészlete tartalmaz összetett karaktereket is. Például egy nyelvben megtalálható az u, e és ᵫ karakter is. Ezeket leginkább kézírás esetén nehéz megkülönböztetni egymástól, de a nyomtatott verzió sem feltétlenül egyértelmű.

A karakterköznek más jelentősége is lehet, helyettesítheti az ékezetet, jelezhet hangsúlyváltást, tónusokat és még sok más dolgot, melyekről a későbbiekben lesz szó. Például: Egy⬚város⬚van⬚ott/Egy⬚v aros⬚van⬚ott.