4., 5.

4.      Kiejtés

A mesterséges nyelv megalkotásának a következő lépcsőfoka a leírt dolgok másodlagos írásának strukturális felépítését megtervezni. Ennek lényegében három változata van, és azok között létezik átjárás, de tisztán csak írás szerint, nem írás szerint és kiejtés nélküli kiejtés képzelhető el.

A kiejtés fontos része a kommunikáció duális jellegének, azonban sokkal kevésbé színes az önálló része, mint az elsődleges írásé. Önálló rész alatt itt azt kell érteni, hogy a kiejtés nagy része inkább a nyelvtanhoz köthető, mintsem önmagához. Ezért az önálló rész azokat az aspektusokat jelöli, melyek a kiejtés elemei, de nincs szoros nyelvtani kötődésük, mint például a tónusoknak.

Az írás szerinti kiejtést nem kell részletesebben bemutatni, inkább a jelenség hátterének megértésére érdemes időt szánni. Pontosabban arra a részletre, ami miatt az írás szerint/nem az írás szerint probléma létrejön. Ezt pedig a népek sokszínűségében kell keresni. A legegyszerűbb példa az európai ember számára a saját nyelve és az angol közti eltérés. Mivel az angol szinte soha sem azt mondja, amit mi angoltudás nélkül kiolvasnánk a leírt szövegből. A jelenség pedig mindenhol felüti a fejét. A kínai és a japán is érdekes viszonyba került az idők során, mivel a kínai izoláló nyelv a japán pedig ragoz.

A japán írás a kínai jeleket használja, csak hozzápakolja a ragjait, így egy teljesen eltérő kiejtés jön létre. Míg a kínainak a kiejtési struktúrája nem tér el az európai nyelvekétől, addig a japáné elképesztően szabályos. A japán nyelvben minden szótag felépítése a következőképpen néz ki: mássalhangzó+magánhangzó. Ettől csak kevés kivétellel térnek el, például magányos „n” betűt képesek beilleszteni a szavakba, valamint nem okoz gondot nekik a magánhangzó torlódás, mivel az az előbbi kétbetűs rendszer egy csökevényes változataként kezelik. Ilyen szavak például a közismert kawaii (aranyos) vagy a kevésbé ismert iie (nem) szó. Emellett még a jövevényszavak térne el ettől a struktúrától, de hamar átformálja őket az élőnyelv szabályossá.

Láthatóan a japán szabálymániája és az angol írás szerinti kiejtéssel szemben tanúsított ellenállása ugyanazon jelenség, de annak két véglete.

Az elsődleges írás általában később jön létre, mint a másodlagos, eddigre pedig már rég kialakult a nyelv duális rendszerének az egyik fő pillérére alapozó kommunikáció. Ekkor jön egy társadalmi változás és megalkotják az elsődleges írást, vagy átveszik egy másik néptől. Esetleg olyan szerencséjük van, hogy kapnak egyet valahonnét, mint a szlávok.

Az események lefolyása rendkívül egyszerű. Amennyiben átveszi a nép egy másik elsődleges írását, megpróbálja azt a saját kiejtésének leírására használni. 99% eséllyel pedig talál olyan hangot, ami a másik nyelvben nincs, így nyilván az írásában sem található meg. Ekkor két választása van a népünknek, vagy hozzáad egy új karaktert, vagy azt mondja, mint a magyar: ez itt a csé: cs. Ekkor már el is értünk ahhoz a választó vonalhoz, ahol a kiejtés az írás szerint vagy máshogy történik. Ha önállóan találja ki a nép az írását vagy kap egyet valahonnét, akkor sem különbözik a helyzet. Idővel lesznek mások, akik átveszik és felhasználják a saját kiejtésükhöz. Ha Magyarország azt mondaná, hogy innét kezdve a székely rovásírást kell használni, biztosan felbukkanna egy nép, ami szintén használni akarja. Esetleg megtörténhet az, ami ma koreában, hogy kettészakad a nép és külön irányt vesznek.

A kiejtés szerintiség pusztán nézőpont kérdése. Azon múlik, hogy több alakilag azonos elsődleges írású nép egységes szabályrendszerében mi számít szabályos kiejtésűnek.

A kiejtés viszont nem csak részben, egészben vagy semennyire sem követheti az általánosan előírt szabályrendszert, hanem ki is kerülheti. Ezt legegyszerűbben egy kérdéssel lehet illusztrálni: Melyik nyelv a legszebb? 100 ember 86-féle véleményt fog erre mondani, mert többek között a kiejtés alapján rangsorolja majd az egyes nyelveket. A belső szépségérzetét pedig a nyelv hangtani felépítésével kapcsolatban megjelenő érzetek és érzések fogják meghatározni. Magyarul, a kiejtés több puszta betűk másodlagos írásánál.

Elképzelhető olyan kiejtés, mely önmaga az írás is egyben, vagyis nincs elsődleges és másodlagos írás, csak másodlagos van. Pont úgy, ahogy ezt nem lehet kiejteni: . Az olyan kiejtésnek sincs írott változata, mely egyből az agyban megjelenő érzelmeket ad, mint kommunikációs eszköz. Viszont olyan előnye, van, amit csak egy fejlettebb társadalom képes birtokolni. Ez pedig az univerzális kommunikáció. Mivel érzelemből kevesebb van, mint elképzelhető kiejtésekből, így elkerülhetetlenül lesz egy szónak kettő vagy több olyan kiejtése, mely ugyanarra az érzelmi információra vezet.

Képzeljünk el egy olyan alternatív Földet, ahol nem az előbb leírt matematikai képletek birodalma felé haladunk, hanem azzal ellentétesen, a kiejtett szavak felé. Ebben a világban két nép gond nélkül megértené egymást akkor is, ha nem ugyanazokat a hangsorokat alkalmazzák. A legérdekesebb dolog az lenne, hogy ők komoly erőkkel kutatnák azt, hogy mitől szebb az egyik nép minden szava, ha egyszer ugyanazt mondják ki, mint bármelyik másik.

5.      Szavak

Gyakori eset, hogy egy mesterséges nyelv megalkotása puszta halandzsának hangzó szóhalmazként kezdi az életét. Az ilyen indítások valamelyik ismert nyelv nyelvtani szerkezetébe illesztik bele a kitalált szavakat. Innét kezdve pedig vagy beindul a szóalkotás vagy a mesterséges nyelvet elborítják a különböző élő és holt nyelvekből átvett szavak.

5.1.            Már létező szavak

A legegyszerűbb eset a már létező szavak összelopkodása és újraértelmezése. Ez nagyban megkönnyítheti egyes tanulók dolgát, mivel fellelhetők bennük az adott anyanyelv szavai. Ugyanakkor nem olyan könnyű a helyzetük, ha az alkotó nem elég figyelmes és az átvett szavak nem egy egységes rendszerré forrnak össze, hanem káoszos förtelemmé változnak. Ebben az esetben nem, hogy egyszerűbb, de sokkal nehezebb megtanulni a nyelvet, a használata pedig nagyban függeni fog a felhasználó anyanyelvének rugalmasságától.

Az ilyen mesterséges nyelvek készítésekor ügyelni kell egy egységes rendszer kialakítására, ami a ragozási szabályok egyértelműsítése, vagy épp a kiejtés általánosításaként jelenik meg. Még az élő nyelvekben is előfordul, hogy egy vagy több szó teljesen máshogy viselkedik, mint a többi, ezért az alkotáskor, ajánlott szándékos hibákat elkövetni e téren, ha a cél a természetesnek ható nyelv létrehozása.

Sőt, a szavak jelentésének keverése is egy lehetőség, ami még élőbbé teszi a mesterséges nyelvet. Ugyan a valóságban nem így történt, de első ránézésre úgy tűnhet, mintha ez esett volna meg a „most” szóval is. Magyarul a jelen pillanatot jelenti, míg angolul már a fokozás szerepét tölti be. Egy másik példa a „to”, ami angolban különféle magyar ragokat helyettesít, mint a –ra, –re, –ig, stb. a japánban viszont „és”-t jelent. Látható, hogy a távolság nem tényező a szavaknak, ha meg akarnak jelenni különböző nyelvekben. Természetesen sok esetben nem is arról van szó, hogy a két nép interakciójából jött létre egy ilyen közös pont, hanem puszta véletlen egybeesés történt. A „to” a magyarban is megtalálható, csak egy ékezet hiányzik az o betűről.

A magyarázat nagyon egyszerű és kézenfekvő. Minél kevesebb karakterből áll egy szó, annál nagyobb valószínűséggel bukkan fel eltérő nyelvekben, anélkül, hogy valaha két ilyen nyelv kapcsolatba került volna egymással. Az „a” például a nyelvek többségében egy jelentéssel bíró szó.

5.1.1.      Kiejtési összeférhetőségek

A kiejtés fontos eleme a szavaknak és nyelveknek egyaránt, viszont nem lehet csak úgy kiszakítani a természetes közegéből a szavakat, mivel a kiejtésük is jön velük. Az olyan mesterséges nyelvek, melyek több nyelv szavaiból hozzák létre a szókészletüket, gyakran szembekerülnek a kiejtési szabályok ütközésével. Ez pedig többféleképpen is megjelenhet. Az első eset, hogy a nyelv használói nem foglalkoznak a szabályokkal és ejtik, ahogy jól esik, ebből lesznek az olyan kifejezések, mint a bicycle→bicikli. A második eset, hogy hozzáidomul az elsődleges vagy másodlagos írás, például micro→mikro. A harmadik eset olyan helyzetekben kerül elő, amikor egy nyelv szabályrendszere túl merev. Ilyen például az angol skirt szó japán változata, ami kb. így van kiejtve: szká(r)to.

Az idegen szavak mindig könnyen kiszúrhatók, amíg nem épülnek be teljesen a nyelvbe. Ezt legkönnyebben a japánban lehet megfigyelni, mert a szigorú mássalhangzó+magánhangzó szótagokat, melyek a nyelvük alapját képzik, képtelenek elhagyni. Így ott minden mássalhangzó torlódásba belecsúsztatnak egy o-t vagy u-t, esetleg kihagynak betűket.

Az új szavakat nem alkotó nyelveket ezért különös gonddal kell létrehozni. Nagy figyelmet fordítva a szavak kiejtésére és azoknak alkalmazhatóságára. Mivel megeshet az is, hogy nem csak a nyelvünk áll görcsbe az egymást követő eltérő kiejtési szabályokat követő szavaktól, de félreértések is születhetnek. Ezt főként a ragok és a határozók okozzák, amik nem az adott közeg részei eredetileg és emiatt vicces vagy sértő betűhalmazok jöhetnek létre.

5.1.2.      Jó-e nekünk a káosz?

Az előbb felsoroltakból már látszik, hogy a kényelmesnek mondható módszer, mellyel a meglévő szavak alkotnak mesterséges nyelvet, nagyon sok helyen tud elbukni. Előnyei vannak, de a látszat ellenére ez a módszer sokkal nehezebbé teszi a nyelv megalkotását.

A módszer alkalmazásával egy káosz jön létre, melyet a nyelvtani és kiejtési részben lehet javítani, még esetleg írásban. Alaposan át kell gondolni, hogy a szóalkotás folyamatának kikerülése megéri-e azt a fáradságot, melyet az ebből adódó problémák igényelnek.

Fennáll a lehetősége annak is, hogy a szavak egy nyelvből vagy nyelvcsaládból kerüljenek ki, mint az indogermán vagy indoszláv, de ez csak speciális esetben lehetőség. Könnyen megeshet, hogy ezzel a változtatással nem is jön létre egy új nyelv, csak egy meglévő nyelv változata.

5.2.            Új szavak

A mesterséges nyelvek megalkotásának másik tipikus módszere az új szavak kitalálása. Ez meglepően nagy fantáziát igényel az alkotó részéről, vagy egy ügyes szóalkotó programot. A lényeg viszont a létrejött eredmény. Természetesen vért lehet izzadni több ezer új szó létrehozásával, azonban ennek nagy előnyei vannak. Míg az összelopkodásnál az energiát a különböző források összehangolása vette el, itt csak az alkotási metódus. Miután az alkotó megfelelően hozzászokott, hogy nem célszerű kizárólag a kedvenc húsz betűjét használni az anyanyelve harmincnál is több hangjából, már könnyű dolga lesz.

5.2.1.      Szépség

A szépség egy relatív és szubjektív fogalom. Míg külföldön a „cipőfűzű” szavunk szépnek minősül, mi teljesen mást részesítünk előnyben. A szépség problémaköre rendkívül összetett a látszat ellenére. Függ az adott nép kiejtési szokásaitól, a jelentéstől, a hossztól, a dallamtól, a tagok számától, a torlódásoktól, a kiejtés könnyűségétől, jelképektől, ideáktól, szimpatizálástól. Egy magyarokat utáló nép, talán a „halál” szavunkat tartaná a legszebbnek, míg a legjobb barátaink egy teljesen semlegest. Ezért a legszebb nyelv megalkotása komoly nehézségekbe ütközik és garantálható a bukása. Mivel nincs két egyforma ember, nem lesz két egyforma nemzet sem. Ebből kifolyólag a legszebbre való törekvés szélmalomharc.

Mindenkinek szép nyelvet lehetetlen alkotni, azonban pár egyszerű szabály betartásával könnyedén meg lehet közelíteni. Egy szép nyelv könnyen kiejthető szavakat tartalmaz, kevés a kivétele, ezért közepesen nehéz megtanulni. Kerüli a ritka hangokat, sűrű alkalmaz nyitott magánhangzókat és a nehezen kiejthető hangokat is mellőzi. Például nem alkalmaz „r” betűt, hogy a raccsolók, vagy épp az „r” nélkül nevelkedett emberek számára is kényelmes legyen. Kerüli a magán és mássalhangzó torlódásokat és gyakran alkalmaz lágy hangokat, mint a „l”. Emellett békés, nem temperamentumos és vendégszerető nép beszéli, akik nem rendelkeznek se túl mély se túl magas hanggal.

A szabályok természetesen nem kőbe vésettek, a szépség szubjektivitása miatt.

5.2.2.      Bonyolultság

A szavak bonyolultsága a nyelv által képviselt szándéktól függ. Minél bonyolultabban a szavak, annál nehezebb az adott nyelvet megtanulni vagy épp a beszélő népet megérteni. Ugyanakkor a bonyolultság összefüggésben áll az értelmi képességekkel, egyenes arányban növekedhet a beszélők intelligenciája vele. A túl bonyolult szavak használata viszont a nyelv beszélőinek kihalását is eredményezheti, mert semmilyen szempontból sem praktikus. Ezt ma is megfigyelhetjük, amikor a világnyelvvé kikiáltott angol, az egyszerűségével hódít teret mindenhol és egyre nagyobb számú szava épül be mindenhova. A jövőben elképzelhető, hogy minden nyelvben meghonosodik és egyfajta egységes nyelvet eredményez majd, aminek pusztán dialektusai lesznek.

Amennyiben a szavakat a legbonyolultabbá akarja tenni az alkotó, sok tényezőt kell figyelembe vennie. Célszerű a nyelv felépítését ragozóként megválasztani, hogy minden esetben csak kis változás következzen be a hangsorokban. A magyart azért is tartják nehéznek, mert tele van egy hangban eltérő szópárokkal, például helység-helyiség, sor-sör, emésztett-emésztet. A legutolsó példából jól kitűnik, hogy pusztán a ragok mekkora félreértést tudnak generálni. Az első tag múlt idejű, míg a második egy kissé eltérő jelentűvé alakul a ragtól, pedig egyetlen „t” a kettő közti különbség.

A bonyolultságot növelendő, speciális paramétereket kell megadni a szavakhoz, például nemet, titulust, szintet, fajt stb. melyek később alaposabb tárgyalásra kerülnek. Minél több és különbözőbb ilyen létezik egy nyelvben, a szavai annál bonyolultabbá válnak.

Láthatóan a hat elemből álló szó sem egyszerű, azonban ha hozzávesszük még azt a tényt, hogy az egyes előtagokból tetszőleges mennyiségű lehet és ezeknek az alapszóhoz képesti viszonya sem feltétlenül kötött, elképesztő bonyolultságot lehet elérni. Ezzel kapcsolatban még két út létezik, amiből az egyiket már ismertettem a Vénusz nyelv esetén. A másik pedig a Lojbannal kapcsolatban került elő. Ebben a mesterséges nyelvben ugyanis a szavaknak sok jelentése van és ezek attól függően változnak, hogy hányadik helyen állnak egy mondatban. A hely kérdését ráadásul segédszavakkal lehet orvosolni, így egy előtag beiktatásával akárhova helyezhető a mondaton belül a szó.

A megfelelő érzékeltetés érdekében itt egy rendkívül bonyolult példa, melyben az előbbi három kombinációja mutatkozik.

Az alap szóalkotók elkészültével a Vénuszban megszokott mondatnál is hosszabb szavak összerakása következik.

Miután a szavak megvannak, látható módon a Lojbanra jellemző elhelyezkedés alapú jelentések is kialakultak. Ezután csak az egyes jelentésekre utaló szavakat kell megadni, melyek jelen esetben az 1, 2, 3 lesznek. Ezekkel a szavakkal már a szóelemek szintjeinek jelölésénél is találkoztunk, így nem kell újakat kitalálni. Az összerakni kívánt mondat a „Jegesmedve alszik a jégen.” Ezt követően már csak egy újabb mondat jelölést kell bevezetni, melynek segítségével követni lehet azt, hogy a mondandó hol ér véget.

|Li eu rde e ak nir, E téve al kir t zvé. E téve ik ove ak ert⧺ al Pa téve ertar unnn hétve ak, Li eu wrar unnn ie eka. E téve ik ove ak ert⧺ al E téve al kir t zvé, Pa ove ik ert ak ha. E téve ik ove ak ert⧺|

Láthatóan a mondat már így sem túl egyszerű, ugyanakkor ez még csak „jegesmedve alvás jég”. Most következik a névelő és a két szó ragozása. A névelő legyen nemes egyszerűséggel a magyar megfelelőjével megegyező, a ragozást pedig bonyolítsuk tovább!

A személyes névmások kifejezése az egyes szóelemek paraméterszócskáinak összeírásával jön létre. Az én-re az első kettő, a te-re a második és harmadik stb., az ők-re pedig az utolsó három összeírása utal. a helyhatározói rag pedig a szóalkotók között, a helyre utaló szóalkotó alapszavának szóvégi ismétlése. Az eredmény a következő:

|Li eu rde e ak nir, E téve al kir t zvé. E téve ik ove ak ert⧺ al Pa téve ertarunnn hétve ak, Li eu wrarunnn ie eka. E téve ikove ak ert⧺ a al E téve al kir t zvé, Pa ove ik ert ak ha. E téve ik ove ak ertha⧺|

Természetesen ezt az egekbe lehet fokozni, de beláthatóan nem sok értelme van, hiszen létezik egy küszöbérték minden faj esetében, mely meghatározza, hogy a bonyolultságot milyen fokig tolerálja. Lehet, hogy a magyarnak nehéz a szókészlete, a ragozás miatt, de közelében sincs az írnek. Például Írország fővárosa, Dublin, írül Baile Átha Cliath és kiejtve így hangzik: bljakljeh. Ennek a bonyolultságnak pedig az eredménye, hogy ma már szinte senki sem ír írül, legjobb esetben is csak beszéli.

A példában létrehozott szörnyeteg tehát nem egy életképes alkotmány, ha az ember a nyelv felhasználója.

5.2.3.      Nincsenek szavak

Az előzővel hasonlatos kategória, ha a szavakat vesszük ki és a legkisebb egység a mondat lesz. Ekkor egy eszkimóhoz hasonló mondatszavakkal megtűzdelt nyelv fokozott változatát kapjuk meg. Azonban ezt is lehet még jobban fokozni, ha már mondatok sem léteznek, csak egy hosszú-hosszú betűhalmaz, amit legfeljebb kötőjelek szednek részekre, de alapvetően az egész szöveg egyben van.

Ugyan lehetőség van rá, de az ilyesfajta lehetőségmegvonás csak arra jó, hogy az alkotó a saját dolgát nehezítse.

A szavak nélkülözésére még egy lehetőség van, ami a mondanivaló automatikus közlése. Ez élőszóban telepátiaszerű közlési rendszert igényel, mely szavak helyett érzelmeket és érzékelt ingereket használ, elsődleges írásban pedig képeket. Azonban nem a hieroglif képírásról van szó, hanem az egyszerűsítésmentes képekről, amiket művészek készítenek. Találhatóak olyan templomok a világban, ahol a festő úgy készítette el a freskóit, hogy a beszűrődő napfény folyamatos vándorlása a bibliai történeteket mesélje el.

A szavak nélküli kommunikáció lehetséges, de nagymértékű absztrakció szükséges hozzá.