1.      A cél megismerése

Egy mesterséges nyelv megalkotásának első lépése annak a kitalálása, hogy milyen célt szolgáljon. Ez legtöbb esetben eleve adott, mivel egy már létező probléma megoldásához van szükség rá. Azonban előfordulhat az is, hogy valaki(k) puszta szórakozásból hoznak létre ilyesmit. Ha erről lenne szó, akkor is ajánlatos megtalálni a nyelv célját, azonban ez ebben az esetben egy későbbi lépés is lehet.

Amennyiben egy létező probléma megoldása a cél, meg kell vizsgálni, hogy a készülő nyelvet milyen felek fogják beszélni. Persze, nem feltétlenül beszélhetünk beszédről, pontosabb, ha kommunikációnak nevezzük, ennek okát pedig később kifejtem.

1.1.            Szakrális kommunikáció

Szakrális kommunikáció alatt vallási kommunikációt értünk, ebben az esetben viszont kizárólag istennel való kommunikációval foglalkozom. Az ehhez kapcsolódó más lényekkel való kommunikációról később lesz szó.

1.1.1.      Ember és isten

Szakrális kommunikáció létrejöhet ember és isten között, mely alatt nem csak az imát érdemes megemlíteni.

Alapvetően ebben az esetben meg kell vizsgálni, hogy az adott ember vagy népcsoport milyen viszonyban áll az istennel vagy az isteni lénnyel. Mivel hitfüggő, hogy az emberek milyen természet felett álló lényekről gondolkoznak vallási szinten, ezért a továbbiakban nemes egyszerűséggel magasabb rendű lényeknek, felsőbbrendű létformáknak és ehhez hasonlóknak fogom nevezni őket. Ebbe a kategóriába természetesen az olyan lények is beletartoznak, mint a keresztény sátán. Ember alatt pedig minden intelligens létformát értek.

A két létforma közti kommunikációban alá-fölérendeltségi viszony áll fenn, méghozzá a legszélsőségesebb módon. Az ember ebben az esetben teremtőjével vagy épp potenciális pusztítójával akar érintkezni, ennek egyik eleme a fent említett ima, de az élőbeszéd sem hagyható figyelmen kívül.

Az ima esetében az alkotni kívánt nyelv olyan hangtani és nyelvtani követelményeket állít fel, melyektől az elhangzott szövegről egyből tudni lehet, hogy micsoda. Egy pap szájából elhangzó latin szöveg, mely lassú énekhez hasonlatosan hagyja el a száját, mindenki számára az imát jelenti az olyan országokban, melyekben a kereszténység nem ismeretlen. Gyakorlatilag ebben az esetben ezt kell megvalósítani. A latin nyelv mára már holtnyelv, melyet senki sem beszél anyanyelveként, ezért tökéletes arra a célra, hogy szóljunk a felsőbbrendű létformákhoz. Évezredek alatt csiszolódott a ma ismert formájára, bonyolult és hangzatos, de számunkra mégis inkább az a lényeg, hogy nem beszélik a mindennapokban. Az ima jelleghez legtöbbet az tesz hozzá, hogy csak a vallás emberei beszélik és esetleg a hívek is ismerik felületesen.

Más vallásokban természetesen lehetséges máshogy, ott viszont maga az ima szövege adja meg azt a hangulatot, melyből egyből tudjuk, hogy a felsőbb lényhez szólnak. Ezen kívül pedig csak egy csoport marad, akik nem feltétlenül magasztalják fel az általuk imádott létformát, inkább úgy beszélnek vele, mint a főnökükkel (kis túlzással). Itt nem fontos, hogy az adott nyelv valami kevesek számára érthető titokzatos dolog legyen, az anyanyelv egy tiszteletet adó formája is megfelelő. Az ezektől való eltérésnek pedig az az eredménye, hogy a nyelv már elveszti az egyértelműségét és első ránézésre megállapíthatatlanná válik, hogy valamiféle magasabb értelemhez beszélünk.

1.1.2.      Isten és isten

Akármennyire is hangzik furcsának, egy mesterséges nyelv két isten közötti kommunikáció sem lehetetlen. Ebben az esetben pedig a két magasabb rendű lény beszélgetését egy kívülálló hallgatja ezért célszerű úgy kialakítani, hogy az bonyolult legyen és magasztos. A cél ebben az esetben egy olyan hangzás megalkotása, melyből sugárzik, hogy két abszolút létforma társalog. Ennek a legjobb eszköze egy bonyolult, hangzatos és kevéssé ismert nyelv megalkotása.

Természetesen attól függően el lehet térni ettől egyszerűbb és vulgárisabb irányba, hogy az adott szituáció mit követel meg. Egy író dönthet úgy, hogy az istenei nyelve bántóan káromkodásdús és faék egyszerű, viszont ez is ahhoz vezet, hogy a nyelv már nem fogja kifejezni a beszélői státuszát.

1.2.            Materiális kommunikáció

A materiális kommunikációval mindenki találkozott már, ezt használjuk a mindennapokban. Ez az anyagelvű kommunikáció nem tartalmaz mindenféle csavart jeleket, feleslegesen hangzatos szavakat. Pontosan az van benne, mellyel kifejezhető az adott nyelven beszélők szellemisége sallangmentesen. A természetesen kialakult nyelvek mind arra törekednek, hogy minden gondolat kifejezhető legyen a lehető legegyszerűbb formában és emellett ragaszkodnak bizonyos hagyományos szerkezetekhez. Az ilyen feleslegesnek tűnő dolgok például a nemek a németben, vagy épp a magyar főnévragozási esetek. A magyarban olyan mennyiségű eset létezik, ami a természetes nyelvek között az hozzásegíti, hogy az egyik legbonyolultabb legyen. Persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy nem csak a nyelvtannal, hanem a hangzással is lehetnek bajok. Az angol kiejtés sok népnek okozhat problémát, ahogy a szláv mássalhangzó erdők vagy épp az afrikai törzsek csettintő hangjai. Végezetül pedig egy másik csoport is felbukkan, ami az adott népcsoport nyelvének egyszerűségével szembemenni látszik. A japán és a kínai, elképesztő mennyiségű írásjelével szintén világrekordokat tart bonyolultság téren.

Természetesen az, hogy valami a legegyszerűbb felé tart nem azt jelenti, hogy ténylegesen egyszerű lesz az eredmény. A kínaiból idő közben eltűntek a ragozások és izoláló nyelv lett belőle, tehát nyelvtanilag eléggé hasonlít az angol egyszerűségéhez, magát a nyelvet mégsem sorolhatjuk a könnyen tanulhatók közé és a mesterséges nyelvek között is akad példa az ilyesmire. A lojban nyelvet azért hozták létre, hogy a lehető legegyszerűbben használható kommunikációs csatornát alakítsák ki a számítógépes felületen. Nincsenek ékezetek, különleges jelek és kiejteni sem nehéz, ennek tetejében pedig 10 000 szóval is alig rendelkezik. Ez a szám arra sem elég a magyarban, kis túlzással, hogy kérjünk egy pohár vizet. Mégis az egyik legnehezebb nyelvről van szó. Ennek az az oka, hogy egy szófaja van, az igenévszó, ami annyit takar, hogy minden szónak lehet bármilyen hagyományos értelemben vett szófaja. A lojbanban az határozza meg egy szó jelentését, hogy hányadik a sorban, de a katonás rend kiküszöbölésére vannak segédszavak, amik megmondják, hogy az adott szó egyébként hányadik lenne a sorban. Ezzel pedig nem csak a szófajokat küszöböli ki, de még a szórendeket is. Ennek ellenére már közel százan beszélik.

A materiális nyelv megalkotása az egyik legnehezebb feladat, amire vállalkozhat az alkotó, mert természetesnek kell hatnia. Elég nehéz lenne elhinni a lojbanról, hogy egy nép természetes úton létrejött nyelvéről van szó, mert túl erős logikára épül. Nyilván ha két ember elkezdene bináris kódokat felmondani és ezzel beszélgetni. furcsán néznénk rájuk, de kérdésként sem merülne fel bennünk, hogy természetes nyelvről van-e szó. A materiális nyelv megalkotása esetében viszont pont az a cél, hogy természetesnek hasson. Ezért szükségszerűen nem csak praktikus és logikus rendszereket, hangzásokat, írásformákat kell tartalmaznia, hanem logikátlan, kellemetlen rendszereket is. Például könnyen kiejthető, szép és dallamos, de 96 betűje van, 6 neme, 10 személyes névmása és 8 múltideje. Vagy faék egyszerű a nyelvtan, de olyan szavai vannak, mint a krk, rkwrr, irbkrl. Olyan is előfordulhat, hogy összesen 10 betűből gazdálkodik és ebből csak egy mássalhangzó van. Ilyenkor könnyen kiejthetőek a szavak, de annál megjegyezhetetlenebbek, például: ooaoueot, aouűtoaotuoao, oaaootooaoűa.

A materiális nyelv kidolgozásánál érdemes először megvizsgálni az anyanyelvi beszélők szokásait, mentalitását, környezetét, interakciói stb. Lényegében mindent, ami a világban elfoglalt helyüket definiálja, és ehhez kell a nyelvet is igazítani.

1.2.1.      Egynyelvű emberek

Egynyelvű emberek esetén, nem kell annál jobban bonyolítani a dolgokat, mint, ahogy azt az előző fejezetben leírtam. Mivel itt azonos népből származó, többé-kevésbé azonos emberekről van szó, kizárólag a társadalmi eltéréseket kell figyelembe venni és ennek megfelelően megalkotni az adott nyelv társadalmi rétegződésének megfelelő szókincsbeli, nyelvtanbeli eltéréseket.

1.2.2.      Többnyelvű emberek

Többnyelvű emberek esetén egy kissé árnyalódik a probléma, mivel legalább két eltérő nyelvvel kell foglalkozni. Ennek egyszerűbb változata, ha az egyik nyelv egy ma létező, mondjuk a kitaláló nyelve. A probléma viszont ugyanúgy fennáll, ami a két külön nyelvet beszélő ember közti kommunikációról szól. Most nem arról van szó, hogy egy eszkimó nem érti az eszperantót, hanem arról, hogy egy több hivatalos nyelvvel rendelkező nép két tagja hogyan közöl egymással információt. Amennyiben közel élnek egymáshoz, a probléma tárgytalan, azonban, ha az országuk két végén nevelkedtek és most hirtelen el kell magyarázniuk egymásnak valamit, már jelentkezik.

A több hivatalos nyelv olyan esetekben jön létre, ha több különböző nyelvű csoport kerül azonos fennhatóság alá. Ennek eredményeképp az itt élők az összes hivatalos nyelv ismerésére törekszenek, de a szülőföldjükén sokkal jobban beszélnek, mint a többin. Ebben az esetben a nyelvalkotás során olyan szavakat és szerkezeteket kell létrehozni, melyek lehetővé tesznek egy „egyszerű nyelv” létezését is. Ennek létrehozása talán nem olyan nehéz, mint a materiális nyelv megalkotása, azonban fontos részét képezi az egésznek.

1.3.            Kriptográf kommunikáció

A kriptográf kommunikáció a titkosításról szól. Lényege, hogy a megosztani kívánt információt csak azok tudják értelmezni, akiknek szabad.

Kriptográfiáról méretes szakirodalom létezik, aminek többsége az írásban történő kommunikációról szól. Ebben különféle titkosítási módszereket írnak le, amelyekről a későbbiekben fogok beszélni, azonban van ennek egy tágabb értelmezése is. A kriptográf kommunikáció történhet gesztusokkal, testbeszéddel és lényegében bármely kommunikációs módszerrel.

Egy kriptografikus mesterséges nyelv megalkotásának lényeges eleme a nagyméretű variációszám. Az ilyen eszmecserét abból az okból kifolyólag képtelen megérteni más, hogy látszólag értelmetlen jelekkel zajlik. A megfejthetetlenséget pedig ezeknek a jeleknek a bonyolultsága segíti. Ha a vállrándítás „b” betűt jelent, a rózsa illat pedig a „fel” szót, akkor egymás után, az előbbi sorrendben „vizes” a jelentése, felcserélve „kemény”, de ezt ennél sokkal bonyolultabbá is lehet tenni és kell is.

1.3.1.      Titkosított emberek

Az ember, valószínűleg minden olvasó számára egyértelmű okokból titkosít. Senki sem szeretné, hogy bizonyos információkat rossz emberek tudjanak magukénak, mert visszaélésre alkalmasak. Emberek titkosításával kapcsolatban viszonylag egyszerű a nyelvalkotó dolga, mivel nem kell feltétlenül megerőltetnie magát. Mivel azonos fajba tartozunk, ismerjük egymás potenciális képességeit, ezért pusztán ezeknek használatát kell csak meggátolnunk. Meg persze a számítógépét.

1.3.2.      Titkosított létformák

Amennyiben nem emberekről van szó, hanem más létformákról, már egy kissé nehezebbé válik a probléma, azonban az elv ugyanaz. Előzetes kutatásokat kell arról végezni, hogy az adott létformák, melyekhez az üzenet valamilyen módon eljuthat, milyen képességekkel rendelkeznek. Ezek használatának megakadályozása már biztosítani fogja az üzenet titkainak megőrzését.

1.4.            3. típusú kommunikáció

A 3. típusú kommunikáció neve a 3. típusú találkozás kifejezésből ered. Az ember és a valamilyen nem emberi létforma kapcsolatfelvételét jelenti. Ez a létforma pedig szükségszerűen egy értelmes lény.

1.4.1.      Ember és biológiai létforma

A sci-fi filmekben leggyakrabban azzal találkozunk, hogy az emberiség felveszi a kapcsolatot ilyen-olyan űrlénnyel, általában valamilyen biológiai életformával. Az általuk beszélt nyelvre elképzelhető, sőt, valószínű, hogy nem tudnánk válaszolni, ezért a célunk egy olyan kommunikációs forma kialakítása, melyet mindketten értünk. Már pusztán az ember is elképesztően bonyolult dolog, nem beszélve egy ismeretlen, űrutazó fajról. A közös nyelv megalkotása viszont nem annyira nehéz, mint első ránézésre tűnhet.

Két biológiai létforma esetében olyan egyszerű ingerekkel és fogalmakkal kell felépíteni a nyelvet, melyet mindkét fél ismer, például atomszerkezetekkel. Az idegen létforma érzékszervei közül potenciálisan egyezik az egyik a miénkkel, ezért azokon keresztül tudunk információt cserélni. Abban az esetben sincs nagy probléma, ha nem egyezik egyik érzékszervünk sem, mert a rendelkezésünkre álló technikai eszközök áthidalják ezt. Egyedül abban az esetben okozhat ez problémát, ha még a technikai eszközeink sem képesek olyan ingereket generálni, amit a másik fél felfogna. Például, ha az idegen, gravitációs hullámokat érzékel, elég nagy gondban lehetünk.

1.4.2.      Ember és mechanikai létforma

A mechanikai létforma alapvetően különbözik tőlünk, de itt két különböző kategóriába eső lényről lehet szó. Egy, a mi robotjainkhoz hasonló értelmes létforma által létrehozott közel értelmes létforma. A másik lehetőség a természetes módon kialakult, általában filmekben látott mechanikai létformák.

Az első esetben logikai nyelvet kell feltételezni, de ezek közül kettőt is ismerünk. Az egyik a közismert bináris kód, a másik pedig egy jelenleg kidolgozás alatt álló kvantumszámítógép nyelv. Az általunk létrehozott nyelvnek illeszkednie kell két eltérő típusú kommunikációhoz. A létrehozandó nyelv egy áthidalást képez a tiszta logikai rendszer és a mi viszonylag érzelmi alapú rendszerünk között. Ez pedig az egyik legösszetettebb problémát okozza. Ennél egy kicsivel mérsékeltebb a kvantumszámítógépek nyelve, mivel az ilyen szerkezetek működésében alapvető szerepet játszik, hogy az „igen” és „nem” opciókon kívül van „igennem” is. Ez egy olyan nyelvtani szerkezetet okoz, ami hasonló a szokványos nyelvtani szerkezeteinkhez, mert összetettsége hasonlóan komplex fogalmakat eredményezhet.

A második esetben, mikor ezek a létformák spontán alakulnak ki, akár csak a földi élet, már mástípusú a kihívás. A létrehozni kívánt nyelvnek a mechanikus társadalom kommunikációjához kell alkalmazkodnia, olyan módon, mintha csak egy biológiai lénnyel akarnánk kapcsolatot teremteni. Az ilyen mesterséges nyelv a mesterséges létformákkal és a biológiai lényekkel folytatott kommunikációs forma közt átmenet bonyolultságát tekintve.

1.4.3.      Ember és paranormális létforma

Paranormális létforma alatt szellemeket kell érteni. Ez a szituáció nem követel meg különösebb újítást részünkről. Meg kell vizsgálni, hogy a velünk szemben álló fél milyen kommunikációra képes és ennek megfelelően kell kialakítani a nyelvünket.

1.4.4.      Ember és mitológiai létforma

A mitológiai létformáknak saját környezetük, történelmük és történeteik vannak. Mindegyikről létezik már adott információ, amihez igazodnunk szükséges. A létrehozandó nyelv sok esetben nem különbözik itt, a többnyelvű emberek részben taglaltaktól. Az adott mitológiai lény tulajdonságaihoz alkalmazkodó módszert kell alkalmazni, melyekről később lesz szó.

1.4.5.      Ember és elképzelt létforma

Az elképzelt létforma esetében pont az okoz problémát, ami az előnyt is adja. Mivel az ilyen lényeknek nem létezik még viselkedése, történelme és nem áll rendelkezésére a külső szemlélőnek semmiféle alapvető információ róluk, a lények kitalálói szabályoznak mindent. Itt lényegében végtelenek a lehetőségek, kizárólag saját képességei korlátozzák az alkotót. Egy dologgal viszont tisztában kell lennie, miközben a lényei nyelvét hozza létre. Mindig szem előtt kell tartani, hogy az adott nyelv illik-e a lény képességeihez, társadalmi berendezkedéséhez és történelméhez. A magyar nyelv úgy alakult az idők során, hogy sokkal nyíltabb magánhangzókat használunk az esetek többségében, vagyis az „u”-ból „o” lett, majd „a” és így tovább. Az ilyesfajta változások végbemehetnek a kitalált lények nyelvének történelmében. Ezeknek pedig nyoma is kell, hogy maradjon. Egy ehhez hasonló dolog a nyelvtani felépítés, ami gyakran változik az idők során, mikor innen-onnan jövevényszavak kerülnek bele a nyelvekbe. A kínai például ragozó nyelv volt, ma ennek csak halovány nyomai fedezhetők fel. A nyelvek a lényekkel együtt fejlődnek, ezért egy múltbéli csata, konfliktus két létforma között, vagy bármely érintkezés, azt eredményezi, hogy bizonyos szavak átadódnak.

Az írásrendszer lehet még ehhez nagyon hasonló, mert az sem mindegy, hogy az adott írás hogyan keletkezett. Nyilvánvalóan mindegyiket valamikor kitalálták, de az időpont lényeges itt. A latin betűs írásmódból sokféle létezik, legtöbbjük ékezetbeli eltéréseket mutat. A cirill betűkre azonban ez nem igaz ilyen mértékben. A differenciáltságuk elmarad a latin betűkétől, mivel viszonylag fiatal írásról van szó. Ezt a rendszert 863 környékén egy Kirillosz nevű görög szerzetes kezdte el kidolgozni és a szláv nyelvek írásának szánta, mert akkoriban ilyen még nem létezett. Ezt az írást aztán tanítványa, Ohridi Szent Kelemen fejezte be és nevezte el mestere tiszteletéül elnevezte cirillnek. Ha pedig igazán fiatal írást veszünk, mint a Braille-írás, akkor csak egyetlen változatot találunk. Bár ez a tendencia nem törvényszerű. Például a kínai kanji írás egyetlen formában létezik, mert törvényileg szabályozták. Ugyan a Japán is használja és ragokat rak a kanjik mögé, de nem változtat a formájukon.

A leírtak alapján kimondhatjuk, hogy a kitalált lények nyelvének megalkotásakor ugyan nagy a szabadság, de meg kell kreálni hozzá a lények történelmét is.

1.4.6.      Ember és egyéb létforma

Az olvasó jogosan kérdezheti, hogy ennyi különböző, felsorolt kategória után, mi marad még? A válasz pedig egyszerűen az, hogy sok dolog maradt. Az egyéb létforma, nem isten, nem mitológiai, nem ember, nem biológiai, nem mechanikus, nem paranormális. Elképzeltnek ugyan nevezhetnénk az ilyen létformákat, de az emberiség tudása nem elégséges, hogy ezeknek a valós létezését cáfolja vagy igazolja. Mivel nem tartoznak egyértelműen a valós vagy az elképzelt lények közé, így más csoportba rendeztem őket. Az ilyen lények fizikai jelenségekhez hasonlatos intelligens létformák. Például kristályok, légnemű lények és hasonlóan egzotikus elképzelésekből született létformák. Az ilyenekkel való kommunikáció során gyakran egy vagy akár nulla lehetőség adódik a közvetlen kommunikációra. Ezekben az esetekben érdemes olyan módszerekhez nyúlni, mint a hangmagasságok változtatásából álló nyelv. A legegzotikusabb létformákhoz a legegzotikusabb kommunikációs eszközre van szükség.

2.      Módszer eldöntése

Miután meghatároztuk a nyelvalkotás célját, következő lépésként ki kell választani a hozzá legjobban illő módszert.

Alapvetően négy nagy típus létezik a földi nyelvek esetében és annak különböző keverékei, változatai. Észben kell tartani, hogy az élő nyelvek közül nagyon ritka az olyan, mely közel teljesen megegyezik egyik vagy másik típussal. Ezért érdemes saját nyelvünk esetében is arra törekedni, hogy ne kizárólag egy technikát alkalmazzon, amennyiben valóban létező nyelvként szeretnénk feltűntetni. Ha azonban egy kreált dologról van szó, nem szükséges ez a bonyolítás.

2.1.            Flektáló nyelv

A flektáló nyelvek sajátossága, hogy nincsenek olyan konkrétan meghatározható jelentésű ragok, mint a magyar esetében. Itt a tőszavakhoz csak korlátozott mennyiségű rag kapcsolódhat, ezért egy-egy rag nem képes konkrét jelentésmódosításra, helyette általánosabb módon változtatja meg a szó jelentését.

Például:

A tőszavak gyakran nem rendelkeznek saját jelentéssel és csak valamely raggal összeolvadt változatuk értelmezhető szótőnek. Ebből adódik, hogy a ragok nem minden esetben választhatók szét a tőszótól, de ez nem azt jelenti, hogy ha még egy raggal látjuk el a szavunkat, akkor az első rag a helyén marad. Ebben a nyelvtani rendszerben a sokjelentésű ragok szabadon változtatják helyüket a szón belül, ezzel hozva létre újabb jelentéseket. Gyakran egy rag nem csak sok jelentéssel bír, de az alapján változnak ezek, hogy hányadik helyre került a rag.

A flektáló nyelv olyan, mint egy drót, amivel ki akarunk nyitni egy zárat. Sokféleképpen lehet összetekerni és az egyes hajlatai nem eredményeznek sikert, de az adott zárba csak adott módon meghajlított drót megy be. Ezért ennek a szerkezetnek a legfontosabb eleme a rag és az egyes ragok jelentéssokaságainak váltakozása.

2.2.            Agglutináló nyelv

Agglutináló nyelvek közé tartozik többek között a magyar és a japán is. Fő jellegzetessége az ilyen nyelvtani szerkezetnek, hogy egy szótőhöz meghatározatlan jelentésmódosító rag kapcsolódhat. A tőszavak ez esetben szótövek is, így változatlanok maradnak.

A szótő csak olyan esetben módosul, ha az hangtani könnyítést szolgál, vagy a rag a szótő belsejébe kerül. Minden más esetben megtartja eredeti állapotát és könnyen különválasztható az egyes ragoktól. Az agglutináló nyelvekben a ragoknak legtöbbször egy, de minden esetben kisszámú jelentésmódosító szerepe van. A hosszú, hosszabb, leghosszabb hármasban megfigyelhető, hogy a melléknévragozás jellegzetes eleme a szóvégi –bb rag. Az előbb említett szótőváltozás is megfigyelhető a szótővégi ú→a kiejtéskönnyítő transzformáció által. A ragok egyetemességét könnyen megfigyelhetjük, ha egy oda nem illő, mondjuk, más szófajú szóval helyettesítjük a hosszút, főnök, főnökebb, legfőnökebb.

Az agglutináló nyelvek törekednek arra, hogy a lehető egyszerűbb szabályok alapján képezzék a szavak jelentését, aminek következtében sokkal több szabály keletkezik bennük. Ugyanakkor elmondható róluk, hogy sokkal könnyebben alkalmazkodnak váratlan szituációkhoz, mint például egy idegen szó szókincsbe való bekerülése. Ráadásként, sokkal kevesebb kivétellel rendelkeznek, mint a többi szerkezet, szabályaik véget nem érő sokasága miatt. Általában az ilyen nyelveket a legnehezebben megtanulhatók közé szokták sorolni.

2.3.            Izoláló nyelv

Az izoláló nyelvek rendelkeznek a legegyszerűbb nyelvtannal, mert nem tartalmaznak olyan szerkezetet, mint a ragozás. Ehelyett ebben a szerkezeti felépítésben nagy szerepet játszik a szavak sorrendje és a ragokat helyettesítő határozószavak. A földi nyelvek nagy része ebbe a típusba sorolható többé-kevésbé. Egy jó példa erre a német. A minimális ragozását a névelők határozzák meg, így az izoláló szerkezetre támaszkodó agglutináló vagy flektáló szerkezet található benne, de önmagukban semmit sem határoznak meg. Aki tanulta már a németet, az belefutott a KATI szórendbe, mely a kötőszó-alany-többi mondatrész-ige szerkezet rövidítése. Ez egy fontos szerkezet és a német, mint alapjaiban izoláló nyelv sok ilyen szerkezetet tartalmaz. Például a birtokviszonyt azzal határozzák meg, hogy a két alany egymáshoz képest hogyan helyezkedik el a mondatban.

Az izoláló nyelv rengeteg önálló jelentéssel nem, vagy csak részlegesen rendelkező szót tartalmaz, valamint mondatszerkezeti szabályokat. Ennek az egyszerű nyelvtannak viszont a kellemetlenül sok kivétel a következménye.

Könnyű megérteni, ha megpróbálunk alkotni egy ilyet.

A farkas tegnap megette a kislány sajtját. Farkas – Fka, enni – tvele, lány – niie, sajt – tot, a – (lal, rar, tat, hrét)

Hrét Fka itit tvele tot tat rar it niie. (tegnap+a, farkas, múltidőt jelző szó, enni, sajt, a, tárgyeset+a, kicsinyítő képző, lány)

A példamondatban a némethez hasonlóan a birtokviszony kifejezése a szavak sorrendjével történt. Ha a szavak sorrendjét változtatjuk, akkor teljesen más jelentést kapunk.

Rar Fka Hrét itit it tvele niie tat tot. – A farkast valamikor régen megette a sajtocska lánya.

2.4.            Poliszintetikus nyelv

A poliszintetikus nyelvek olyan szélsőséget képeznek, mint az izolálók, de itt épp fordított a helyzet. Ebben az eseten nem a ragok jelentéktelensége, hanem a mindenható ragok játszanak szerepet és a mondatszerkezet elhanyagolható. A poliszintetikus (inkorporáló) nyelvek egy sajátos szerkezete a szómondat, vagyis olyan szavak, melyek más nyelvekben mondatként jelennek meg. Nagyon kevés ilyen földi nyelv létezik és beszélőik száma sem magas. Az eszkimó, egyes amerikai indián törzsek és az ausztrál nyelv sorolható ide.

Ebben a szerkezetben mindenható a rag, de nem csak a határozók és jelzők képezhetik, hanem egész szavak is. Az „Az eszkimóban például az illujuaraalummuuttuviniugaluaqpungalittauq szó jelentése: ’de én is egyike vagyok azoknak, akik még a nagyon nagy házhoz mentek el’ (illu ’ház’, juaq ’nagy’, aaluk ’nagyon’, viniq ’ment’, punga ’én’).” Wikipédián fellehető példa is mutatja, de ennél lényegesen egyszerűbbek is vannak. Sőt, egy kis fantáziával a magyarban is létrehozhatunk ilyen szavakat például: Hajadismilyen? – Miért ilyen ronda a frizurád?. Egy kis idő elteltével aztán módosul benne egy-két dolog és már szerves részét képzi a magyarnak Hajdizsmijen? alakban.

Itt azonban nem arról van szó, hogy random összerakunk egy mondatot és a szóközöket kitöröljük belőle. A látlak szó is inkorporáló, mégsem a látás lakásáról van szó. Az ebben a szerkezetben található szótövek olyan szintű agglutinációt kapnak, melynek során nem csak a határozók és jelek, de a határozószók és jelentésmódosítók is hozzácsapódnak, így akár egész mondatokat helyettesítő szó képződik.

2.5.            Keverékek

Már fentebb is említettem, hogy a természetes nyelvek egyike sem tartozik minden szempontból az előbb taglalt négy alapkategóriába, mindegyik ezeknek valamilyen keveréke. A matematikában jártasak ki is számolhatták, ha ez a négy lehetőségünk van, akkor ezek huszonnégyféleképpen keveredhetnek egymással. Azonban azt még meg kell jegyezni itt, hogy nem pusztán keverednek, de különböző módokon teszik ezt, ezért az elképzelhető szerkezetek száma határos a végtelennel.

A természetes nyelvek leginkább nem egyik vagy másik típusba sorolhatók, hanem leggyakrabban egyszerre mindegyikbe, ami a nyelvalkotás folyamatát szabadabbá teszi, ugyanakkor megbonyolítja. A természetesnek látszó nyelvek felépítéséhez ugyanis ismerni kell az összes nyelvtani felépítés sajátosságát és egymásra hatását.

2.6.            Egyéb

A nyelvalkotási módszer természetesen nem csak ennek a négynek valamilyen változata lehet. A különböző intelligenciájú és viselkedésű létformák természetesen egészen más típusú információt igényelhetnek. Egy ilyet láthattunk az Arrival (Érkezés) című amerikai filmben is, ahol az idegenek egy jelbe sűrítettek bele egy mondatot. A filmben lévő nyelv egy kör alakú jeleket használó forma volt, aminek a lényege, hogy egyszerre olvasható elölről és hátulról is. Nyelvtanilag egyik általam említett kategóriába sem sorolható be, mivel nem rendelkezik, sem szavakkal sem ragokkal. Az esetében arról van szó, hogy elképesztően lerövidül a kifejezendő információ közlésének ideje. Ennek persze egy olyan egyenes ági következménye van, hogy kegyetlenül sok szimbólum szükséges. Ez a sajátosság, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy probléma, egy fejlett civilizáció esetében nagy eséllyel ki van küszöbölve. Nyilván ezért is tudtak a filmben kommunikálni az idegenekkel.

Míg a filmben az információközlés sebességét rövidítették, mi megtehetjük, ennek ellenkezőjét. Alapvetően minden nyelv arra törekszik, hogy minél hatékonyabban tudjon tudást átadni. Ez a hatékonyság nem csak az alaposságban jelenhet meg, mint az agglutináló nyelveknél. Bőven elboldogulnak a nyelvek anélkül, hogy a magyarhoz hasonlatosan ~30 főnévragozási esettel operálnának. Az izoláló nyelvek jobban rámennek a sebességre, mint az alaposságra. A filmbéli nyelv mindkettőnek eleget tesz és alaposan, gyorsan közli az információt. Példaként mi csináljunk egy olyat, ami ennek ellentéte a sebesség szempontjából. Míg az átlagos nyelvek úgy viselkednek, mint egy bolygó, és hosszabb a keringési idejük, mint a körbefordulásuk ideje, addig, a miénk olyan lesz, mint a Vénusz. A Vénusz 243 földi nap alatt fordul körbe, viszont csak 224 nap alatt megkerüli a Napot. Ez annyit jelent, hogy a Vénuszon egy nap hosszabb egy évnél, ezért nevezzük el a születő nyelvet is Vénusznak.

A Vénusz nyelv szavai hosszabbak, mint egy mondat.

Az egyes szavak tőtagokból állnak, ezeknek mennyisége pedig meghatározott. A tőtagok rövid hangsorok, melyek a szavak alapelveit jelentik ki, önálló jelentésük nem értelmezhető.

A részek alapján meg is alkothatunk egy szót, mely már jelen formájában is hosszabb lesz egy mondatnál. Kre e li k szte or oe tat éa. Yyi en hru⧺ Mivel a pont használata összezavarhatja az olvasót, a ⧺ jelet fogom a szó végére tenni. Ebben az esetben a mondat csak egy olyan dolgot írt körbe, amit mi szótőnek nevezünk, viszont sokkal több információt adott bele, mint a magyar jelentése. A példaszó a falazott, mely első ránézésre nem feltétlenül derül ki, azonban a szövegkörnyezet egyértelműsítheti számunkra.

Eljátszhatunk még ezzel a pár tőtaggal.

Véges sok magyar szó, kifejezés vagy mondat alkotható ebből a pár tőtagból, ami egyetlen szóként jelenik meg a Vénusz nyelvben. Ez a nyelv felépítésileg így néz ki: Konkrét létezés határozó, Jellemzők1, Jellemzők2, Jellemzők3…, Szófajhatározó. Történéshatározó⧺

Ez annyit tesz, hogy a Vénusz a mondatot úgy kezeli, mint egy jól körbeírt magyar szótőt, majd hozzáteszi azt, amit mi raggal fejezünk ki, azonban itt is a tőtagos felépítést használja, így tényleges ragról nem beszélhetünk.

3.      Írásrendszer

A nyelvek többsége kétféle módszerrel adja át az információkat. Az egyik ezek közül jellemző módon az írás, melyet ebben a fejezetben fogunk taglalni.

Az írás megléte nagyban megkönnyíti a kommunikációt, főleg ha két eltérő létforma vagy két azonos, de eltérő anyanyelvű kultúra képviselője találkozik. Mivel ez egy olyan rendszer, melyet minden vizuális érzékelési képességgel rendelkező életforma képes felfogni. Nyilván azok a létformák részesítik ezt előnyben, amiknek a fő érzékelési területe a látás, de olyanoknál is megjelenhet, amik másodlagos érzékelési területként használják a látásukat.

3.1.            Nincs írás

Az írás témakörét nem lehet csak úgy magában vizsgálni, mert rengeteg olyan kommunikációs forma létezik, mely nem a betűk vagy számok megformálásával szolgálja az információcserét, mégsem lehet más kategóriába sorolni. Ezért a 3.1.-ben és 3.2.-ben ezekkel foglalkozunk egy kicsit. Rögtön a 3.1. fejezetrészben olyan hagyományos értelemben véve írásnak nem nevezhető módokról lesz szó, melyek közvetett kapcsolatban vannak az „írással”.

3.1.1.      Csak szóban

A kommunikációnak az emberek között van egy olyan ága, mely a másodlagos érzékszervet használja közvetítő közegeként. A beszéd felfogható úgy, mint hallás alapú írás. Amennyiben az írást úgy definiáljuk, mint létformák közti, tudat által befolyásolt, érzékszervre ható információközlő rendszert.

A kizárólag szóban történő kommunikáció, vagyis beszéd olyan lények információcseréje során lehet szükséges, melyeknek legalább egyik tagja elődleges vagy másodlagos fontosságú érzékelése a hallás. Ezzel alaposabban a 4. fejezetben foglalkozunk.

3.1.2.      Érzékszervekre ható ingerek

A nyelvnek szüksége van valamilyen érzékszervre, mely megvan mindkét, kommunikációt folytató fél számára. Az általunk megszokott látás és hallás útján történőn kívül még van pár teljesen eltérő módszer is. Alapvetően bármilyen érzékelési mód alkalmas arra, hogy egy nyelv alapkövét képezze.

3.1.2.1.            Látás

Látással az emberek mindennap kommunikálnak egymással írásban és testbeszéddel. A papír és digitális felület alapú formájával később foglalkozunk.

A testbeszéd egy olyan formája az írásos kommunikációnak, mely nem teljesen tudatos, de lehet tudatos. Az írás alapkövetelménye a tudatosság, hogy valamit direkt formában közöljünk a másikkal. A testbeszéd erre alkalmas és remekül kommunikálja le az emberi érzelmeket, valamint hatalmi viszonyokat. Például a karba tett kéz sok esetben védekezés, mely a félelmet írja le, ezzel ellentétben a hátul karba tett kezek hatalmi fölényt szimbolizálnak.

A testbeszéddel kapcsolatos írásmód a testrészek mozdulataihoz rendel jelentést és ennek egészen más rendszere lehet, mint a megszokott nyelveinknek. A legegyszerűbb ilyen példa a süketek kommunikációs eszköze, mely a kéz és kar mozdulataival formál betűket, szavakat. Azonban ennél jobban is elszakadhatunk az emberektől, mert a földi állatvilágban is találunk példát. Vizuális írásként szolgál a méhek táncnyelve is, mely pontosan leírja a virágok helyét.

Egy ilyen nyelv megalkotásakor nem feltétlenül lesz egymástól elkülöníthető hangzó és írott információcsere. Jellemzőbb ebben az esetben, hogy kizárólag a látás számít, ezért nagy a hangsúly a mozdulatok pontosságán, mind térben, mind időben. A mozgás pedig nagyfokú bonyolultságot tesz lehetővé a hangokkal szemben, mivel ahány vázizom, annyi jelentés képzelhető el, sőt leginkább még ennél is több.

3.1.2.2.            Hallás

A hallás az emberek megszokott módszere az információcserére, mely később lesz kifejtve részletesebben.

A beszélt nyelv beszéde nem egy megfoghatatlan, misztikus dolog, mely ne követne sajátos szabályokat. A beszéd nincs hozzákötve a vizuális megjelenítésekhez vagy bármely leképzéshez. A beszéd esetében az a helyzet, hogy maga a hangképzés is az írás egy formája, pusztán arról van szó, hogy az elménkben tárolt, egyénileg kódolt szövegeket „olvassuk fel”. A történelemben a legtöbb nyelv ilyen formában létezett, nem kötötte meg semmilyen leképzési forma, szabadon volt engedve, de ennek természetesen az is a hátránya, hogy gyorsan és könnyen torzul el. Akár pár generáció alatt teljesen megváltozhat, ahogy az a latinon is megfigyelhető. A Római Birodalom bukásakor a polgárok már kétfajta latint beszéltek, az egyik az irodalmi, melynek volt papírra vetett formája, a másik pedig a népi. A nép latin sokkal egyszerűbb volt és könnyen változott, ezért hamar szétdarabolódott spanyolra, portugálra, franciára, olaszra és románra.

3.1.2.3.            Érintés

Érintéssel is találkozunk a mindennapi életünk során, de legjobban a vakok ismerik ezt a jelenséget. Az az élőlény, mely nem tud a látására támaszkodni, vagy esetleg még a hallására sem, előnyben részesítheti a legnagyobb szervét, a bőrét. A bőr érzi az érintést, tudja, hogy mivel került kapcsolatba, képes annak anyagát, felületét, hőmérsékletét, formáját megvizsgálni egy pillanat alatt.

3.1.2.3.1.      Nyomás

Az érintéssel való kommunikáció egyik változata a nyomásos írás, mely során a külső szemlélő nem képes információt szerezni. A kriptográf kommunikációra rendkívül alkalmas módszer azonban nem használható arra, hogy nagy tömegekkel közöljük a gondolatokat. Mivel kizárólag fizikai érintkezéssel történik az információcsere, ráadásként valamely végtag használatával, a beszélgetők száma nagyban korlátozott. Ebben az esetben arra is figyelni kell, hogy az információátadás a két fél nyomásérzékelő képességének függvénye.

Nyilván lehetséges olyan lényt elképzelni, melynek a nyomásérzékelő képessége a végtelenül kis változásokat is észleli. Azonban egy ilyen létformának más problémái adódnának, mivel nagy valószínűséggel futna bele egy olyan jelenségbe, amit az emberek is produkálnak. Az emberek képesek mindenbe még akár akaratlanul is belelátni az arcot. Egy másik példaként említhető még a kézírás is, mely elképesztően sokféle alakban képes megjeleníteni egy-egy betűt, mégis pontosan vissza lehet olvasni mindet. Ezért olyan firkákban is betűket vagyunk képesen észlelni, melyek abszolút véletlen módon tartalmaznak betűre emlékeztető alakzatokat.

Azok a létformák, melyek így kommunikálnak, pontosan ugyanazzal a problémával szembesülnek, mint számunkra az éjszaka. Mivel a természeti jelenségek során gyakran nyomásváltozás is bekövetkezik, ami zavarhatja az információcserét.

3.1.2.3.2.      Textúra

A textúrával való kommunikációt a bőr felületének puhasága, keménysége, az azt borító képződmények iránya és kiemelkedése alkotja. Ennek a fajtának a nyomással ellentétben megvan az az előnye, hogy az egész testfelület használható információközlő eszközként. Hátránya viszont, hogy sokkal jobban ki van téve az időjárásnak. Az emberi látótávolság vagy háttérzaj szerepét ebben az esetben a szél látja el.

3.1.2.3.3.      Anyag

Elképzelhetőek olyan létformák melyek képesek a felületüket alkotó anyagokat változtatni. Ezt az esetet már elképzelni sem egyszerű, azonban az anyagváltoztatással való kommunikáció tagadhatatlanul a legsokoldalúbb. Míg a mi hang alapú kommunikációnk erősen korlátozott mennyiségű különböző hang képzésére alkalmas, addig anyagból annyifélét lehet előállítani, amennyit a technológia vagy biológia enged. Ezeket pedig érzékszervek egész hadával lehet érzékelni, így olyan mélységű információközlés lehetséges vele, melyről mi csak álmodhatunk.

3.1.2.3.4.      Hő

A kommunikáció ezen módszere kissé hasonló a morzekódhoz, itt idővel, erősséggel és hellyel lehet kifejezni a dolgokat. Az érzékeléséhez pedig valamilyen fizikai kontaktban kell lenni a két félnek vagy olyan technológiával rendelkeznie, hogy a test infravörös sugárzása mellől ki tudja szűrni a környezet zavaró tényezőit. Ez az információcsere talán legkevésbé hatékony módja.

3.1.2.3.5.      Fájdalom

Az érintéses kommunikációk legszélsőségesebb formája a fájdalommal való információcsere. Ez a kriptográf kommunikáció egy újabb, közel tökéletes módja, azonban „isten”-nel is beszélhetünk általa. A történelemben többször is előfordult, hogy hívő emberek, valamilyen fájdalmas, véres és nem kicsit veszélyes sebet ejtettek magukon rituálék során. Pusztán azért, hogy hitüket megerősítsék, bizonyítsák, vagy pusztán alázatukat mutassák ki, esetleg vezekeljenek. Természetes evolúció során nehezen elképzelhető olyan lény, mely az ösztöneivel szembemenve magának okozna kellemetlenséget csak azért, hogy beszélgessen. Az ilyesfajta kommunikáció mindenképp nyomós okból alakul ki, mint a vallás vagy a titoktartás.

3.1.2.4.            Szaglás

Szagjelzéseket rengeteg lény hagy a Földön, mert ez a legelőször kifejlődött domináns érzékszerve az itt élőknek. Az ember ritkán alkalmazza gondolatok kifejezésére, inkább érzelmei hangsúlyozására alkalmazza, mint a virágillat. Bár tudtunkon kívül a testszaggal is cserélünk információt, ezt mégsem tudatosan tesszük, így nem nevezhető írásnak.

Az állatok terület megjelölésre használják leggyakrabban, de előfordul dominancia vagy útvonal jelölése is. Ezek egyértelmű, a környezetből teljesen kilógó jelzések, amelyeket folyton újítani kell, mivel vegyi anyagok okozzák. Ebből kifolyólag tartósabbak, mint a beszéd, de nem érik el a kőbe vésett írásjelek tartósságát.

3.1.2.5.            Ízlelés

Ezt a módot akár az érintéses kommunikációhoz is lehetne sorolni, ahogy a fájdalommal valóhoz is. Az ízek módosult fájdalomérzetek, melyeket egy érző testrész fog fel. Ez egy átmeneti terület, ami egyedi lehetőségeket biztosít. Az emberi nyelv is megszámlálhatatlan különböző ízt képes érzékelni, ezért következtethetünk arra, hogy számunkra felfoghatatlan mértékű jelkészlettel rendelkezik egy olyan lény, amelynek ez a fő kommunikációs eszköze. Ennek megfelelően olyan módokon képes kifejezni magát, melyek számunkra csak segédeszközökkel lehetséges, mint az asszociáció.

3.1.2.6.            Mágnesesség

Mágnesességet az ember nem érez, nincs olyan szerve, mellyel megtehetné ezt, ezért is alakult úgy a történelem, hogy viszonylag későn sikerült felfedezni ezt az alapvető erőt. Jelenlegi ismereteink szerint ezzel a módszerrel leginkább olyan módon lehet kommunikálni, mint a morzekóddal, vagy a bináris nyelvvel.

3.1.2.7.            Elektromosság

Elektromossággal szintén nem találkozunk sokat a mindennapi kommunikációban, az emberiség inkább segédeszközként alkalmazza. Természetesen a szívroham és mozgásrendszeri károsodások miatt van ez, de léteznek vagy létezhetnek olyan létformák, melyek ezt kiküszöbölték. Ahogyan egy elektromos angolna sem hal bele a teste által keltett elektromos kisülésbe, úgy létezhetnek olyan lények, melyek nem csak túlélik, de használják is.

Ez egy furcsa módja az információcserének, mert nem csak az adó tud változtatni rajta. Az információt fogadó fél is képes manipulálni, mivel változtathatja az érzékszerve ellenállását. Az ilyen lények sokkal összetettebb társadalmi felépítéssel rendelkezhetnek, mint az ember, mivel az információik nem csak másoktól, hanem maguktól is függnek. Az elmeállapotuk, érzelmeik, betegségeik befolyásolhatják a beszélgetést, így szükségszerűen összetettebb társas viselkedés alakul ki. Ez a mód pont olyan bizonytalan, mint a kvantummechanika, ezért valószínűleg ez olyan lény, mely ezt használja, sokkal jobban ért ehhez a tudományterülethez. Az is leképzelhető, hogy ez emberiség első látogatói ilyen lények lesznek.

3.1.2.8.            Kinetika

A kinetikai írás azon alapszik, hogy a testet hol éri mozgás. Kisebb bökések, nyomások, lökések, vagy a talajban terjedő hullámok alkotják. Az afrikai elefántok is használják, mikor a hangszálaikkal nagyon alacsony frekvenciájú hangot adnak ki és kilométerekkel arrébb egy másik csoport a talpával érzékeli a talaj rezgésein keresztül. Ez szintén a kevésbé kifejező írásmódok egyike.

3.1.2.9.            Radioaktivitás

Olyan lények használják, melyek érzékelik a radioaktivitást és nem szenvednek el tőle károsodást. Ezek nem nagy valószínűséggel nem tartoznak a biológiai létformák közé, bár lehetnek kivételek. A medveállatka egy kisméretű biológiai lény, mely 570 000 rad sugárzást is elvisel, míg az ember már 500-ba belehal. Így ez az eshetőség sem kizárható, csak igen valószínűtlen.

Leginkább olyan lényeknél állhat fenn, melyek elég hosszú életűek ahhoz, hogy egy-egy mondatot akár évekbe teljen leírni. Mivel az anyagok sugárzása közel állandó, így vagy az anyagok felezési idejét használva beszélnek, vagy képesek a sugárzó anyag mennyiségét szabadon változtatni.

3.1.2.10.        Fiktív fizikai jelenség érzékelése

Egy fantasy történet megírásához sok esetben szükség lehet azokra a fizikai jelenségekre, melyek a való életben nem léteznek, vagy nem bizonyítottat. Talán a legidegenebb létforma az, amelyik ezt a jelenséget alkalmazza, mint kommunikációs eszköz. Ilyen esetben viszont nem kizárólag a mesterséges nyelv kidolgozása okozhat fejfájást, hanem a jelenség maga, vagy a járulékai, mint a lény felépítése és társadalmi, morális berendezkedése, melyek nem elhanyagolhatóak a nyelv szempontjából.

3.2.            Tágabb fogalomként értelmezett írás

Az előző részben olyan írásfajták kerültek bemutatásra, melyek pusztán a testi adottságokat használják, mely szigorúbb értelemben véve inkább a beszéd kategóriájába esnek. A 3.2.-ben olyan módok következnek, melyekhez már nem csak a test vagy annak technológiával módosított része szerepel, hanem segédeszközök is.

3.2.1.      Tárgyakkal való kommunikálás

Az írás legkezdetlegesebb válfaja az, amikor a két fél egymás után rakott tárgyakkal mutatja be mondanivalóját. Ezt primitív vagy antiszociális életmódot fojtató lények használhatják. Attól függ a bonyolultsága, hogy hány különálló tárggyal rendelkezik mindkét fél. Maradandósága pedig a kommunikáció módjától. Ezzel például elég nehéz lenne levelet írni, ami még könnyen is szállítható. Egy hosszabb szöveg megírására abszolút alkalmatlan.

3.2.2.      Tárggyal való kommunikáció

Az emberi történelemben is megesett már, hogy egy nép nem a papírt és a ceruzát választotta, hanem egy teljesen más irányt. Az aztékok egy olyan írást fejlesztettek ki, melynek használatához a kipu nevű eszközt alkalmazták. Ez az eszköz egy zsinór, melyről több másik lóg le. A betűik, számaik, szavaik, kifejezéseik, mind a kipu lelógó zsinórjainak színétől, hosszától és megcsomózási módjától függtek. Lényegében csomókkal, hosszokkal és színekkel írtak. Ennek megfelelően bármely tárgy lehet az írás eszköze, mely elég változatos módon képes megjelenni és kis helyen is elfér.

A kis hely hangsúlyozása azért fontos, mert a társadalom korai szakaszában csak az az írásmód marad meg, melyet lehet távközlésre is használni. Ennek egy követelménye, hogy a szöveg szállítása egyszerű legyen. Emiatt nem életképes hosszú időn keresztül a 3.2.1. részben taglalt módszer.

3.2.3.      Testrészekkel való kommunikáció

Elég morbid lehet olyan írást elképzelni, mely levágott testrészeket alkalmaz, de ennek is fennáll a lehetősége. Olyan lények alkalmazhatják, melyeknek ezek a részeik vissza is nőnek viszonylag rövid időn belül. Bár ez sem feltétel, mivel épp az emberi írásban fellelhető egy olyan momentum, melynek során bocsánatkérésképpen valamely testrészünket kell saját kezűleg eltávolítanunk. Természetesen ez csak pár alkalommal játszható el, így tényleges írásról nem beszélhetünk, vagy még ennél is sötétebb módszerről van szó. Egy sorozatgyilkos esetén könnyen előfordulhat, hogy különböző színű szemeket rak egymás után és ezzel üzen az üldözőinek.

Egy olyan rendszerben, mely a testrész eltávolításával jár valószínűleg az adott testrészből folyó testnedvvel írnak valamire, majd mellékelik a testrészt. A levágott résznek szimbolikus jelentése van, szót, fogalmat, gesztust jelenthetnek. Amennyiben sok van belőlük, még külön írásmód is kialakulhat belőlük oly módon, mint az általunk használt abc.

3.2.4.      Anyagokkal való kommunikáció

Anyagokkal nem csak úgy lehet kommunikálni, hogy a testen belül változnak, hanem halandó módjára, mondjuk papírra ragasztgatva. Ezzel már komplex írásokat is létre lehet hozni, mely a kipuhoz hasonlatos módon az írást egy szokatlan szemszögből közelíti meg, azonban legalább annyira használható. A kivitelezés más, de az elv és a lehetőségek ugyanazok. Egy nagyon összetett rendszer hozható létre ezzel a módszerrel, mely sokkal komplexebb fogalmakat is le tud írni, mint az emberi írás.

3.3.            Írott írás

Az írott írás, melyet az emberiség fő eszközeként használ a gondolatai lejegyzésére. Ennek használata nem csak természetes, célszerű is, ha egy új nyelvet akarunk létrehozni, mivel ez a legmegbízhatóbb eszközünk. Sajnálatos módon nem létezik egyértelműbb kifejezés erre, amellett a definíciórendszer mellett, melyet itt alkalmazunk.

Az írott írás alatt azt a jelenséget kell érteni, melynek során valamely vizuálisan érzékelhető felületbe vagy felületre vizuálisan érzékelhető információközlést viszünk fel. Az információközlés viszonylag egyértelműen elkülöníthető jelentésű, egyszerű felépítésű jelekkel történik.

3.3.1.      Létező vagy létezett írásrendszer

Mikor mesterséges nyelvet alkotunk, gyakran az első lépés egyszerű szavak megalkotása, melyeket anyanyelvünk, vagy valamely általunk ismert nyelv írásrendszerének segítségével jegyzünk le. Ennek nyilvánvaló előnye, hogy nem csak számunkra, hanem sok más ember számára is egyértelmű a szavak kiejtése, mihelyst eláruljunk, hogy mely rendszerben vagy kiejtési rendszerekben kell értelmezni azokat.

3.3.1.1.            Homogén rendszer

Az az írás homogén, mely minden másodlagos írású karaktert jól megkülönböztethető módon jelöl. Az ember esetében a másodlagos írás a beszéd, annak karakterei pedig a hangok. A homogén rendszert alkotó jelek teljesen egységesek, mint például az angolban, mely egészében a latin betűkészletet alkalmazza. Az írásnak azonban nem kell olyan rendszerben elhelyezkedni, mely teljesen tiltja az ékezeteket, ennek ellenkezője is lehetséges. Vegyük például a sör, tör, ölt és köröm szavakat. A magyarban az internetes kommunikáció részeként elterjedt az ékezetmentes írásmód, mely ezt eredményezi: sor, tor, olt, korom. Homogénnek számít az az írásmód is, melynek során minden karakter valamilyen ékezettel gazdagodik és nem létezik ékezetmentes vagy eltérő ékezetű változata. A példaszavak így nézhetnek ki: .

3.3.1.2.            Inhomogén rendszer

Az az írás inhomogén, mely minden másodlagos írású karaktert megkülönböztethető módon jelöl. Erre jó példa a magyar nyelv, mely tele van ékezetekkel. Az ékezet, mint egy karakter módosítója szerepel, mind írásban, mind szóban, mivel az u és az ü hang hangképzésileg is eltér egymástól, nem csak a kiejtés hosszában. Emiatt nem jelenthető ki, hogy minden másodlagos írású karakterre egy jól megkülönböztethető elsődleges írású karakter jut.

3.3.1.3.            Heterogén rendszer

A heterogén rendszer olyan jeleket tartalmaz, melyek változó mennyiségű elsődleges karaktert alkalmaznak a másodlagos írású karakterekre. A magyar a ty, cs, sz, stb. vagy a német tsch jellemző példái ennek. Az emberi kommunikációban, ha egy hangot a nyelv egynél több betűvel jelöl, akkor már heterogénnek nevezhető. Ennek elképzelhető szélsőséges esete is, amikor minden hangra több betű jut.

3.3.1.4.            Inheterogén rendszer

Az inhomogén rendszerek az emberiség fejlődésének korai szakaszában figyelhetők meg, mikor az írás még csak bontogatta szárnyait. Először barlangrajzként egy egész történetet jelentett, de ez azonnal el is veszett, amint a mesélője elhunyt. Később már képírásról beszélhetünk, ami egy fokkal feljebb áll a fejlődés lépcsőjén.

A képírás elsősorban konkrét dolgok leírására alkalmas, kifejezéseket vagy mondjuk egy regényt már nehéz pontosan megalkotni vele. Olyan jelekből áll, melyek egyszerűsítve ábrázolják a valóságot. Azonban ez még egy problémát is hordoz magában a barlangrajzzal vagy a későbbi fejlettebb írásokkal szemben, ami az olvasási irány meghatározása. A képírás ugyanis nagyon jól olvasható akármelyik irányból, az esetek többségében. Ezért ebbe mindig be kell iktatni valamilyen szabályt, amivel jelezhető az olvasás iránya.

Egy ennél is magasabb fokozat a szótagírás, melyet a mai napig használnak egyes népek, mint a japánok. Az olyan szavak, mint a „bal” még mindig a képíráshoz hasonlatosan rengeteg hanggal vannak kiejtve (左 – hidari) azonban a nyelv kétbetűs szótagokra bontható és ilyen módon is leírható. A Japán esetében ráadásul kétféle ábécével is.

Szótagírással már egyértelmű az olvasási irány és ki lehet fejezni nagyon bonyolult dolgokat is, mégsem a legtökéletesebb, hiszen elképesztő mennyiségű különböző jel szükségeltetik hozzá. Azok, akik már próbáltak valaha a távol keleti nyelveinkkel barátkozni, bizonyára jól tudják, hogy több ezer írásjelről beszélhetünk.

3.3.2.      Új karakterek

Valószínűleg, aki papíron alkotta meg az első mesterséges nyelvét, nagyon jól ismeri ezt a módszert. Alapvetően a kriptográf kommunikáció egyik alapvető része az olyan karakterek megalkotása, melyek nem utalnak a már létező párjukra. Céltól függően viszont más esetben is lehet szükség ilyesmire. Nem minden népnek azonos a logikája, erre a földön fellelhető megannyi különféle írás is példa. Így egy új nép nyelvének megalkotásakor szükségét érezhetjük új karakterekkel való írásnak. Például ⎊ºɈɨƗ≀⧺ʷ¤ϸ, ami csak ennyit jelent: abcdefghij. Az ilyen írások egyenrangúak bármelyik latin betűssel, azonban le kell őket fordítani a megérthetőség kedvéért.

3.3.3.      Vegyes karakterű rendszerek

A természetes nyelvek szinte 100%-a vegyes karakterű egy másik természeteshez képest. Itt semmi másról nincs szó, mint az előbb említett összes kategória egyvelegéről, melyek segítségével legalább egy dologban különbözik a másiktól az adott nyelv. Ezért egy mesterséges nyelv abban az esetben nem esik ebbe a kategóriába, ha az nyíltan elismeri mesterséges mivoltát.

A vegyes karakterű rendszerek azonban magukon hordozzák annak a népnek a történelmét, mely alkalmazza. Az írás nem elválasztható a használójától, így annak külalakja sem. Nem mindegy ugyanis, hogy az adott nép épp milyen betűket alkalmaz. A magyarok, különcnek számítanak ilyen szempontból, mivel Európa közepén úgy írnak, hogy az közepesen nagy eltéréseket mutat a környező népekétől. A nyelv tele van ékezettel, kettős hangzóval, de említhetném a j-ly párost is, vagy az „s” karakter szokatlan kiejtését. Ezeket alapján könnyen állíthatnánk, hogy semmi köze a magyarnak a környező népekhez, azonban ez egy latin betűs írás, ami egy dolgot mindenképp elárul, hogy valamikor a múltban felvették a római típusú kereszténységet.

A magyarok elvileg nem kezelhetők olyan módon európaiként, mint az olaszok, mert valamikor 0-1000 között Ázsiából vándoroltak ide és nyelvileg az óta sem olvadtak be. A nyelvrokonaik a mai napig Ázsiában élnek, Oroszországban és cirill betűket használnak. Az írás tehát nem a nyelvvel, hanem a történelemmel áll kapcsolatban. Egy nép minél messzebb vándorol térben, időben, vagy kulturálisan, annál nagyobb eltéréseket fog mutatni rokonaihoz képest, de rokonságát nem tudja letagadni ennek ellenére sem.

Erre az eltérésre a latin és az újlatin nyelvek viszonya is jó példa. Az olasz ember azért nem ért meg mindenféle előtanulmány nélkül bármilyen latin szöveget, mert a Birodalom összeomlását követően a népi latin vált elterjedté és kulturálisan messze került az olasz. Erre még a távolság is rárakódott a franciák vagy épp a románok esetében és párszáz év alatt kialakultak azok a népcsoportok, akik ugyanannak a nyelvnek a változatait beszélték, mégsem értették meg egymást.

A természetes nyelvek pusztán attól vegyes karakterűvé válnak, hogy szomszédjaikkal érintkeznek. Erre jó példa a németek gótbetűről való áttérése, vagy épp a románok cirill betűs írásmódjának eltűnése.

3.3.4.      Kis és nagy betűk

A duális betűméretet alapvetően a latin betűs írások és a hozzájuk területileg közel fejlődött társaik, mint a görög vagy a cirill használja. Ennek a hasznára viszont hosszas gondolkodás után sem feltétlenül talál rá az ember.

A különböző betűméret az idők hajnalán nem létezett, mindennek ugyanakkora volt a mérete és a jelentősége, majd megjelent az egyiptomiban a név speciális jelölése. A nevet jelentő hieroglifákat bekeretezték, mikor pedig az írásjeleik hangokat jelöltek, már nem volt erre szükség. Az írásban viszont fennmaradt a nevek kiemelése és a görög, a latin majd a cirill is megalkotta a két különböző mérettel az ábécéjét.

Minden nyelv, mely ezt alkalmazza, kicsit másként használja a nagybetűket. Abban viszont egyeznek, hogy a mondat elején ez áll. Mikor meglátunk egy mondatot, ami nagybetűvel kezdődik és írásjellel végződik, tudjuk, hogy egy egész mondatról van szó. Azonban abban az esetben is tudjuk ezt, ha az a mondat kisbetűvel kezdődik. Ez főleg akkor érvényes, ha a mondatunknak van szövegkörnyezete.

Egy másik dolog, mely esetében a nagybetűt alkalmazzák, az a nevek kiemelése. Mivel a nevek lehetnek egyszerű szavak is, mint Virág, ez hasznosnak tűnik, azonban Ázsiában ezt máshogy gondolják. A Japánban nem tesznek megkülönböztetést a név és a nem név között, pedig ott még számok is lehetnek egy-egy személy nevei. A szövegkörnyezetből egyértelműen képesek meghatározni, hogy az adott szó név-e vagy sem, ahogy minden más nép is képes erre, ha szóban kommunikál.

Ezekből kifolyólag a duális betűrendszernek csak annyi értelme van, hogy szolid egyértelműsítést adjon egy-egy szóról, de túlnyomórészt csak a nyelv bonyolítására használható.

3.3.5.      Írásjelek

Írásjelek alatt a mondat eleji, közi és végi írásjeleket kell érteni, melyek mind elsődleges, mind másodlagos írás esetén is megjelennek. Az ember esetében egy kérdő mondat kérdő dallammal fog párosulni a beszédben. Természetesen vannak nyelvek, melyekben a hangsúlyozásnak semmi jelentősége sincs, mert mindenhol kötelező az adott mondatfajta szóbeli jelzése, és ennek ellentéte is létezik. Például: Ettél sajtot. Ettél sajtot? Ettél sajtot!

Az írásjelek hasonló szerepet töltenek be a mondatok esetében, mint az ékezetek a szavaknál. Vannak olyan jelek, melyek érdemben módosítanak, de egy homogén ékezetes írásmód esetén az ékezeteknek nem sok hasznuk van. Nem is kell messze menni, ahhoz, hogy hasonló dolgot találjon az ember az írásjelek esetén. Elég, ha megnézünk egy spanyol szöveget „¡Este libro quiero! – Ezt a könyvet szeretném!”. A kérdő és felkiáltójel a mondat elején s megjelenik tükrözött állapotban. Ez nyilván hasznos is lehet, ha egy összetett mondatban az első és utolsó mondatrész is felkiáltó, de a példamondatunk esetében semmi értelme. Ezt egy kissé megbonyolítva elképzelhető olyan mondatszerkezet, melyben a részmondatok különböző dallammal rendelkeznek és emiatt más írásjelet kapnak. Ezzel a magyarban néha előkerülő „?!” és „!?” jelet könnyen ki lehet küszöbölni.

Például: Ha tudtad, hogy veszélyes, minek mentél oda?!

A mondtaközi írásjel általános esetben a vessző, de nem kizárólagos, ezért megalkotható olyan, általunk mondatvéginek nevezett írásjel, mely a mondatközben található, de mondatvégi szerepet lát el. Jelezzük ezeket a mondat végére írva felső indexben és a példamondat így változik meg: Ha tudtad, hogy veszélyes^!, minek mentél oda? Természetesen szituációtól függően a két írásjel nyugodtan meg is cserélődhet.

Egy extrémebb esetben nem csak a mondatvégi írásjel lehet mondatközi, de a mondatközi is kikerülhet a mondat végére. A fentebb említett Vénusz nyelv esetén abból adódóan, hogy a szavak mondat hosszúságúak vagy nagyobbak, a vessző a mondat végére vagy azon túlra is kerülhet.

Ezt még azzal is meg lehet bonyolítani, hogy nem a hagyományos írásjeleket alkalmazzuk a mesterséges nyelvben, hanem újakat találunk ki, ahogy én is tettem a Vénusz szóvégjelző jelével.

Természetesen az írásjelek nem csak a beszélt nyelvre vonatkoznak, hanem a tudományok nyelveire is, azonban ezek függetlenek a népek nyelvétől. A 2+2 kifejezést a Földön élő emberek túlnyomó többsége érti, ahogy ennek algebrai alakját is A+A, de minél jobban elmélyedünk az adott tudományterületben, az írásjelek annál kevésbé válnak értelmezhetővé mindenki számára . Azonban a tudomány egy olyan univerzális nyelvgyűjtemény, melyet minden ember képes megérteni. Feltehetően ez csak különböző fajok esetén tér el annyira, hogy első ránézésre érthetetlen legyen a másik fél tudományának nyelve.

Mivel nagyon ritka, hogy a mesterséges nyelv mellett mesterséges tudományos nyelv is készüljön, ez a rész nem kerül kifejtésre.

3.3.6.      Szóközök és betűköz

Kevés annál feltűnésmentesebb dolog van egy szövegen belül, mint a betűk közötti távolság. A mesterséges nyelvekben azonban annak is lehet szerepe, hogy az egyes karakterek mennyire vannak távol egymástól. Lényegében a távolságot felfoghatjuk a betűk és a szavak között egy fogalomnak. Nem különbözik a betűköz a szóköztől, pusztán annyi az eltérés, hogy más helyen mást jelentenek.

3.3.6.1.            Szóközmentesség

Eztiseltudjukolvasni. A nyelvekben a szóköz értelemszerűen a szavak elválasztására alkalmas üres jel. Ha ki akarjuk jelezni, akkor így fog kinézni az előbbi mondat: Ezt⬚is⬚el⬚tudjuk⬚olvasni. A szóköz már a legelső írásfajtákban is kifejlődött a Földön, nincs is olyan természetes nyelv, mely mellőzné. Ennek, azon felül, hogy az olvasást megkönnyíti, jelző szerepe van, mely egyes összetett szavak értelmét adja meg. A megmondja/meg mondja egy tökéletes példa erre. Gyakori helyesírási hiba a magyarban az egybe és külön írt szavak összekeverése, de mondatba foglalva egyből érthető lesz a példaként hozott páros.

A professzor megmondja, hogyan kell csinálni.

Látja is meg mondja is a bűnöket.

Ha egy nyelv nem tartalmaz szóközöket, akkor az ilyesfajta finom különbségtétel nem lehetséges az összetett szavak esetén.

3.3.6.2.            Karakterek közti hely

Mint látható, itt kevés a hely. Itt pedig sok. F o k o z h a t j u k   m é g !

A karakterek közti hely leginkább egy rövid szóközhöz hasonlít, ami akkor jár nagyobb szereppel, ha a nyelv karakterkészlete tartalmaz összetett karaktereket is. Például egy nyelvben megtalálható az u, e és ᵫ karakter is. Ezeket leginkább kézírás esetén nehéz megkülönböztetni egymástól, de a nyomtatott verzió sem feltétlenül egyértelmű.

A karakterköznek más jelentősége is lehet, helyettesítheti az ékezetet, jelezhet hangsúlyváltást, tónusokat és még sok más dolgot, melyekről a későbbiekben lesz szó. Például: Egy⬚város⬚van⬚ott/Egy⬚v aros⬚van⬚ott.

4.      Kiejtés

A mesterséges nyelv megalkotásának a következő lépcsőfoka a leírt dolgok másodlagos írásának strukturális felépítését megtervezni. Ennek lényegében három változata van, és azok között létezik átjárás, de tisztán csak írás szerint, nem írás szerint és kiejtés nélküli kiejtés képzelhető el.

A kiejtés fontos része a kommunikáció duális jellegének, azonban sokkal kevésbé színes az önálló része, mint az elsődleges írásé. Önálló rész alatt itt azt kell érteni, hogy a kiejtés nagy része inkább a nyelvtanhoz köthető, mintsem önmagához. Ezért az önálló rész azokat az aspektusokat jelöli, melyek a kiejtés elemei, de nincs szoros nyelvtani kötődésük, mint például a tónusoknak.

Az írás szerinti kiejtést nem kell részletesebben bemutatni, inkább a jelenség hátterének megértésére érdemes időt szánni. Pontosabban arra a részletre, ami miatt az írás szerint/nem az írás szerint probléma létrejön. Ezt pedig a népek sokszínűségében kell keresni. A legegyszerűbb példa az európai ember számára a saját nyelve és az angol közti eltérés. Mivel az angol szinte soha sem azt mondja, amit mi angoltudás nélkül kiolvasnánk a leírt szövegből. A jelenség pedig mindenhol felüti a fejét. A kínai és a japán is érdekes viszonyba került az idők során, mivel a kínai izoláló nyelv a japán pedig ragoz.

A japán írás a kínai jeleket használja, csak hozzápakolja a ragjait, így egy teljesen eltérő kiejtés jön létre. Míg a kínainak a kiejtési struktúrája nem tér el az európai nyelvekétől, addig a japáné elképesztően szabályos. A japán nyelvben minden szótag felépítése a következőképpen néz ki: mássalhangzó+magánhangzó. Ettől csak kevés kivétellel térnek el, például magányos „n” betűt képesek beilleszteni a szavakba, valamint nem okoz gondot nekik a magánhangzó torlódás, mivel az az előbbi kétbetűs rendszer egy csökevényes változataként kezelik. Ilyen szavak például a közismert kawaii (aranyos) vagy a kevésbé ismert iie (nem) szó. Emellett még a jövevényszavak térne el ettől a struktúrától, de hamar átformálja őket az élőnyelv szabályossá.

Láthatóan a japán szabálymániája és az angol írás szerinti kiejtéssel szemben tanúsított ellenállása ugyanazon jelenség, de annak két véglete.

Az elsődleges írás általában később jön létre, mint a másodlagos, eddigre pedig már rég kialakult a nyelv duális rendszerének az egyik fő pillérére alapozó kommunikáció. Ekkor jön egy társadalmi változás és megalkotják az elsődleges írást, vagy átveszik egy másik néptől. Esetleg olyan szerencséjük van, hogy kapnak egyet valahonnét, mint a szlávok.

Az események lefolyása rendkívül egyszerű. Amennyiben átveszi a nép egy másik elsődleges írását, megpróbálja azt a saját kiejtésének leírására használni. 99% eséllyel pedig talál olyan hangot, ami a másik nyelvben nincs, így nyilván az írásában sem található meg. Ekkor két választása van a népünknek, vagy hozzáad egy új karaktert, vagy azt mondja, mint a magyar: ez itt a csé: cs. Ekkor már el is értünk ahhoz a választó vonalhoz, ahol a kiejtés az írás szerint vagy máshogy történik. Ha önállóan találja ki a nép az írását vagy kap egyet valahonnét, akkor sem különbözik a helyzet. Idővel lesznek mások, akik átveszik és felhasználják a saját kiejtésükhöz. Ha Magyarország azt mondaná, hogy innét kezdve a székely rovásírást kell használni, biztosan felbukkanna egy nép, ami szintén használni akarja. Esetleg megtörténhet az, ami ma koreában, hogy kettészakad a nép és külön irányt vesznek.

A kiejtés szerintiség pusztán nézőpont kérdése. Azon múlik, hogy több alakilag azonos elsődleges írású nép egységes szabályrendszerében mi számít szabályos kiejtésűnek.

A kiejtés viszont nem csak részben, egészben vagy semennyire sem követheti az általánosan előírt szabályrendszert, hanem ki is kerülheti. Ezt legegyszerűbben egy kérdéssel lehet illusztrálni: Melyik nyelv a legszebb? 100 ember 86-féle véleményt fog erre mondani, mert többek között a kiejtés alapján rangsorolja majd az egyes nyelveket. A belső szépségérzetét pedig a nyelv hangtani felépítésével kapcsolatban megjelenő érzetek és érzések fogják meghatározni. Magyarul, a kiejtés több puszta betűk másodlagos írásánál.

Elképzelhető olyan kiejtés, mely önmaga az írás is egyben, vagyis nincs elsődleges és másodlagos írás, csak másodlagos van. Pont úgy, ahogy ezt nem lehet kiejteni: . Az olyan kiejtésnek sincs írott változata, mely egyből az agyban megjelenő érzelmeket ad, mint kommunikációs eszköz. Viszont olyan előnye, van, amit csak egy fejlettebb társadalom képes birtokolni. Ez pedig az univerzális kommunikáció. Mivel érzelemből kevesebb van, mint elképzelhető kiejtésekből, így elkerülhetetlenül lesz egy szónak kettő vagy több olyan kiejtése, mely ugyanarra az érzelmi információra vezet.

Képzeljünk el egy olyan alternatív Földet, ahol nem az előbb leírt matematikai képletek birodalma felé haladunk, hanem azzal ellentétesen, a kiejtett szavak felé. Ebben a világban két nép gond nélkül megértené egymást akkor is, ha nem ugyanazokat a hangsorokat alkalmazzák. A legérdekesebb dolog az lenne, hogy ők komoly erőkkel kutatnák azt, hogy mitől szebb az egyik nép minden szava, ha egyszer ugyanazt mondják ki, mint bármelyik másik.

5.      Szavak

Gyakori eset, hogy egy mesterséges nyelv megalkotása puszta halandzsának hangzó szóhalmazként kezdi az életét. Az ilyen indítások valamelyik ismert nyelv nyelvtani szerkezetébe illesztik bele a kitalált szavakat. Innét kezdve pedig vagy beindul a szóalkotás vagy a mesterséges nyelvet elborítják a különböző élő és holt nyelvekből átvett szavak.

5.1.            Már létező szavak

A legegyszerűbb eset a már létező szavak összelopkodása és újraértelmezése. Ez nagyban megkönnyítheti egyes tanulók dolgát, mivel fellelhetők bennük az adott anyanyelv szavai. Ugyanakkor nem olyan könnyű a helyzetük, ha az alkotó nem elég figyelmes és az átvett szavak nem egy egységes rendszerré forrnak össze, hanem káoszos förtelemmé változnak. Ebben az esetben nem, hogy egyszerűbb, de sokkal nehezebb megtanulni a nyelvet, a használata pedig nagyban függeni fog a felhasználó anyanyelvének rugalmasságától.

Az ilyen mesterséges nyelvek készítésekor ügyelni kell egy egységes rendszer kialakítására, ami a ragozási szabályok egyértelműsítése, vagy épp a kiejtés általánosításaként jelenik meg. Még az élő nyelvekben is előfordul, hogy egy vagy több szó teljesen máshogy viselkedik, mint a többi, ezért az alkotáskor, ajánlott szándékos hibákat elkövetni e téren, ha a cél a természetesnek ható nyelv létrehozása.

Sőt, a szavak jelentésének keverése is egy lehetőség, ami még élőbbé teszi a mesterséges nyelvet. Ugyan a valóságban nem így történt, de első ránézésre úgy tűnhet, mintha ez esett volna meg a „most” szóval is. Magyarul a jelen pillanatot jelenti, míg angolul már a fokozás szerepét tölti be. Egy másik példa a „to”, ami angolban különféle magyar ragokat helyettesít, mint a –ra, –re, –ig, stb. a japánban viszont „és”-t jelent. Látható, hogy a távolság nem tényező a szavaknak, ha meg akarnak jelenni különböző nyelvekben. Természetesen sok esetben nem is arról van szó, hogy a két nép interakciójából jött létre egy ilyen közös pont, hanem puszta véletlen egybeesés történt. A „to” a magyarban is megtalálható, csak egy ékezet hiányzik az o betűről.

A magyarázat nagyon egyszerű és kézenfekvő. Minél kevesebb karakterből áll egy szó, annál nagyobb valószínűséggel bukkan fel eltérő nyelvekben, anélkül, hogy valaha két ilyen nyelv kapcsolatba került volna egymással. Az „a” például a nyelvek többségében egy jelentéssel bíró szó.

5.1.1.      Kiejtési összeférhetőségek

A kiejtés fontos eleme a szavaknak és nyelveknek egyaránt, viszont nem lehet csak úgy kiszakítani a természetes közegéből a szavakat, mivel a kiejtésük is jön velük. Az olyan mesterséges nyelvek, melyek több nyelv szavaiból hozzák létre a szókészletüket, gyakran szembekerülnek a kiejtési szabályok ütközésével. Ez pedig többféleképpen is megjelenhet. Az első eset, hogy a nyelv használói nem foglalkoznak a szabályokkal és ejtik, ahogy jól esik, ebből lesznek az olyan kifejezések, mint a bicycle→bicikli. A második eset, hogy hozzáidomul az elsődleges vagy másodlagos írás, például micro→mikro. A harmadik eset olyan helyzetekben kerül elő, amikor egy nyelv szabályrendszere túl merev. Ilyen például az angol skirt szó japán változata, ami kb. így van kiejtve: szká(r)to.

Az idegen szavak mindig könnyen kiszúrhatók, amíg nem épülnek be teljesen a nyelvbe. Ezt legkönnyebben a japánban lehet megfigyelni, mert a szigorú mássalhangzó+magánhangzó szótagokat, melyek a nyelvük alapját képzik, képtelenek elhagyni. Így ott minden mássalhangzó torlódásba belecsúsztatnak egy o-t vagy u-t, esetleg kihagynak betűket.

Az új szavakat nem alkotó nyelveket ezért különös gonddal kell létrehozni. Nagy figyelmet fordítva a szavak kiejtésére és azoknak alkalmazhatóságára. Mivel megeshet az is, hogy nem csak a nyelvünk áll görcsbe az egymást követő eltérő kiejtési szabályokat követő szavaktól, de félreértések is születhetnek. Ezt főként a ragok és a határozók okozzák, amik nem az adott közeg részei eredetileg és emiatt vicces vagy sértő betűhalmazok jöhetnek létre.

5.1.2.      Jó-e nekünk a káosz?

Az előbb felsoroltakból már látszik, hogy a kényelmesnek mondható módszer, mellyel a meglévő szavak alkotnak mesterséges nyelvet, nagyon sok helyen tud elbukni. Előnyei vannak, de a látszat ellenére ez a módszer sokkal nehezebbé teszi a nyelv megalkotását.

A módszer alkalmazásával egy káosz jön létre, melyet a nyelvtani és kiejtési részben lehet javítani, még esetleg írásban. Alaposan át kell gondolni, hogy a szóalkotás folyamatának kikerülése megéri-e azt a fáradságot, melyet az ebből adódó problémák igényelnek.

Fennáll a lehetősége annak is, hogy a szavak egy nyelvből vagy nyelvcsaládból kerüljenek ki, mint az indogermán vagy indoszláv, de ez csak speciális esetben lehetőség. Könnyen megeshet, hogy ezzel a változtatással nem is jön létre egy új nyelv, csak egy meglévő nyelv változata.

5.2.            Új szavak

A mesterséges nyelvek megalkotásának másik tipikus módszere az új szavak kitalálása. Ez meglepően nagy fantáziát igényel az alkotó részéről, vagy egy ügyes szóalkotó programot. A lényeg viszont a létrejött eredmény. Természetesen vért lehet izzadni több ezer új szó létrehozásával, azonban ennek nagy előnyei vannak. Míg az összelopkodásnál az energiát a különböző források összehangolása vette el, itt csak az alkotási metódus. Miután az alkotó megfelelően hozzászokott, hogy nem célszerű kizárólag a kedvenc húsz betűjét használni az anyanyelve harmincnál is több hangjából, már könnyű dolga lesz.

5.2.1.      Szépség

A szépség egy relatív és szubjektív fogalom. Míg külföldön a „cipőfűzű” szavunk szépnek minősül, mi teljesen mást részesítünk előnyben. A szépség problémaköre rendkívül összetett a látszat ellenére. Függ az adott nép kiejtési szokásaitól, a jelentéstől, a hossztól, a dallamtól, a tagok számától, a torlódásoktól, a kiejtés könnyűségétől, jelképektől, ideáktól, szimpatizálástól. Egy magyarokat utáló nép, talán a „halál” szavunkat tartaná a legszebbnek, míg a legjobb barátaink egy teljesen semlegest. Ezért a legszebb nyelv megalkotása komoly nehézségekbe ütközik és garantálható a bukása. Mivel nincs két egyforma ember, nem lesz két egyforma nemzet sem. Ebből kifolyólag a legszebbre való törekvés szélmalomharc.

Mindenkinek szép nyelvet lehetetlen alkotni, azonban pár egyszerű szabály betartásával könnyedén meg lehet közelíteni. Egy szép nyelv könnyen kiejthető szavakat tartalmaz, kevés a kivétele, ezért közepesen nehéz megtanulni. Kerüli a ritka hangokat, sűrű alkalmaz nyitott magánhangzókat és a nehezen kiejthető hangokat is mellőzi. Például nem alkalmaz „r” betűt, hogy a raccsolók, vagy épp az „r” nélkül nevelkedett emberek számára is kényelmes legyen. Kerüli a magán és mássalhangzó torlódásokat és gyakran alkalmaz lágy hangokat, mint a „l”. Emellett békés, nem temperamentumos és vendégszerető nép beszéli, akik nem rendelkeznek se túl mély se túl magas hanggal.

A szabályok természetesen nem kőbe vésettek, a szépség szubjektivitása miatt.

5.2.2.      Bonyolultság

A szavak bonyolultsága a nyelv által képviselt szándéktól függ. Minél bonyolultabban a szavak, annál nehezebb az adott nyelvet megtanulni vagy épp a beszélő népet megérteni. Ugyanakkor a bonyolultság összefüggésben áll az értelmi képességekkel, egyenes arányban növekedhet a beszélők intelligenciája vele. A túl bonyolult szavak használata viszont a nyelv beszélőinek kihalását is eredményezheti, mert semmilyen szempontból sem praktikus. Ezt ma is megfigyelhetjük, amikor a világnyelvvé kikiáltott angol, az egyszerűségével hódít teret mindenhol és egyre nagyobb számú szava épül be mindenhova. A jövőben elképzelhető, hogy minden nyelvben meghonosodik és egyfajta egységes nyelvet eredményez majd, aminek pusztán dialektusai lesznek.

Amennyiben a szavakat a legbonyolultabbá akarja tenni az alkotó, sok tényezőt kell figyelembe vennie. Célszerű a nyelv felépítését ragozóként megválasztani, hogy minden esetben csak kis változás következzen be a hangsorokban. A magyart azért is tartják nehéznek, mert tele van egy hangban eltérő szópárokkal, például helység-helyiség, sor-sör, emésztett-emésztet. A legutolsó példából jól kitűnik, hogy pusztán a ragok mekkora félreértést tudnak generálni. Az első tag múlt idejű, míg a második egy kissé eltérő jelentűvé alakul a ragtól, pedig egyetlen „t” a kettő közti különbség.

A bonyolultságot növelendő, speciális paramétereket kell megadni a szavakhoz, például nemet, titulust, szintet, fajt stb. melyek később alaposabb tárgyalásra kerülnek. Minél több és különbözőbb ilyen létezik egy nyelvben, a szavai annál bonyolultabbá válnak.

Láthatóan a hat elemből álló szó sem egyszerű, azonban ha hozzávesszük még azt a tényt, hogy az egyes előtagokból tetszőleges mennyiségű lehet és ezeknek az alapszóhoz képesti viszonya sem feltétlenül kötött, elképesztő bonyolultságot lehet elérni. Ezzel kapcsolatban még két út létezik, amiből az egyiket már ismertettem a Vénusz nyelv esetén. A másik pedig a Lojbannal kapcsolatban került elő. Ebben a mesterséges nyelvben ugyanis a szavaknak sok jelentése van és ezek attól függően változnak, hogy hányadik helyen állnak egy mondatban. A hely kérdését ráadásul segédszavakkal lehet orvosolni, így egy előtag beiktatásával akárhova helyezhető a mondaton belül a szó.

A megfelelő érzékeltetés érdekében itt egy rendkívül bonyolult példa, melyben az előbbi három kombinációja mutatkozik.

Az alap szóalkotók elkészültével a Vénuszban megszokott mondatnál is hosszabb szavak összerakása következik.

Miután a szavak megvannak, látható módon a Lojbanra jellemző elhelyezkedés alapú jelentések is kialakultak. Ezután csak az egyes jelentésekre utaló szavakat kell megadni, melyek jelen esetben az 1, 2, 3 lesznek. Ezekkel a szavakkal már a szóelemek szintjeinek jelölésénél is találkoztunk, így nem kell újakat kitalálni. Az összerakni kívánt mondat a „Jegesmedve alszik a jégen.” Ezt követően már csak egy újabb mondat jelölést kell bevezetni, melynek segítségével követni lehet azt, hogy a mondandó hol ér véget.

|Li eu rde e ak nir, E téve al kir t zvé. E téve ik ove ak ert⧺ al Pa téve ertar unnn hétve ak, Li eu wrar unnn ie eka. E téve ik ove ak ert⧺ al E téve al kir t zvé, Pa ove ik ert ak ha. E téve ik ove ak ert⧺|

Láthatóan a mondat már így sem túl egyszerű, ugyanakkor ez még csak „jegesmedve alvás jég”. Most következik a névelő és a két szó ragozása. A névelő legyen nemes egyszerűséggel a magyar megfelelőjével megegyező, a ragozást pedig bonyolítsuk tovább!

A személyes névmások kifejezése az egyes szóelemek paraméterszócskáinak összeírásával jön létre. Az én-re az első kettő, a te-re a második és harmadik stb., az ők-re pedig az utolsó három összeírása utal. a helyhatározói rag pedig a szóalkotók között, a helyre utaló szóalkotó alapszavának szóvégi ismétlése. Az eredmény a következő:

|Li eu rde e ak nir, E téve al kir t zvé. E téve ik ove ak ert⧺ al Pa téve ertarunnn hétve ak, Li eu wrarunnn ie eka. E téve ikove ak ert⧺ a al E téve al kir t zvé, Pa ove ik ert ak ha. E téve ik ove ak ertha⧺|

Természetesen ezt az egekbe lehet fokozni, de beláthatóan nem sok értelme van, hiszen létezik egy küszöbérték minden faj esetében, mely meghatározza, hogy a bonyolultságot milyen fokig tolerálja. Lehet, hogy a magyarnak nehéz a szókészlete, a ragozás miatt, de közelében sincs az írnek. Például Írország fővárosa, Dublin, írül Baile Átha Cliath és kiejtve így hangzik: bljakljeh. Ennek a bonyolultságnak pedig az eredménye, hogy ma már szinte senki sem ír írül, legjobb esetben is csak beszéli.

A példában létrehozott szörnyeteg tehát nem egy életképes alkotmány, ha az ember a nyelv felhasználója.

5.2.3.      Nincsenek szavak

Az előzővel hasonlatos kategória, ha a szavakat vesszük ki és a legkisebb egység a mondat lesz. Ekkor egy eszkimóhoz hasonló mondatszavakkal megtűzdelt nyelv fokozott változatát kapjuk meg. Azonban ezt is lehet még jobban fokozni, ha már mondatok sem léteznek, csak egy hosszú-hosszú betűhalmaz, amit legfeljebb kötőjelek szednek részekre, de alapvetően az egész szöveg egyben van.

Ugyan lehetőség van rá, de az ilyesfajta lehetőségmegvonás csak arra jó, hogy az alkotó a saját dolgát nehezítse.

A szavak nélkülözésére még egy lehetőség van, ami a mondanivaló automatikus közlése. Ez élőszóban telepátiaszerű közlési rendszert igényel, mely szavak helyett érzelmeket és érzékelt ingereket használ, elsődleges írásban pedig képeket. Azonban nem a hieroglif képírásról van szó, hanem az egyszerűsítésmentes képekről, amiket művészek készítenek. Találhatóak olyan templomok a világban, ahol a festő úgy készítette el a freskóit, hogy a beszűrődő napfény folyamatos vándorlása a bibliai történeteket mesélje el.

A szavak nélküli kommunikáció lehetséges, de nagymértékű absztrakció szükséges hozzá.

6.      Nyelvtan

A 2.-dik pontban már szó volt róla, hogy a földi nyelvek egészét 4 nyelvtani felépítés uralja, valamint ezek keverékei. Arról viszont nem, hogy a nyelvtani rendszer ezekkel az adottságokkal milyen megoldásokat képes létrehozni.

A Lojbannál is látható szófaji összemosódás semmiféle problémát nem okozott a nyelv használhatóságában, kizárólag megnehezítette a tanulását. Ugyanakkor akadnak hasonlóan érdekes ötletek, mint a Goauld, aminek összesen 20 szava sincsen, vagy élő nyelvek közül az ójapán, amiben 5000-nél is több írásjel volt használatos.

A nyelvtanra gyakorlatilag nem úgy kell tekinteni, mint valamire, ami beszélhetővé teszi a gondolatokat, hanem egy szigorú matematikai rendszerre, mely konkrét számok helyett intervallumokat használ. Ezekben az intervallumokban pedig szabad a mozgás. A probléma akkor kezdődik, amikor a megszokott rendszeren felül akar kerekedni az alkotó, amit valamelyest már bemutattam a szavak esetében. A következőkben arról lesz szó, hogyan lehet mozogni az intervallumokon belül és miként lehet kilépni belőlük.

A nyelvtan megalkotásakor mindig figyelembe kell venni az elvet, ami annyit tesz, hogy minden esetben olyan rendszert kell létrehozni mely önfenntartó. Bármilyen gondolatot ki lehessen fejezni vele. Emellett ne legyenek benne olyan bonyolító tényezők, melyek csak azért vannak, hogy legyenek, de céljuk nincs.

6.1.            Kiegészítő szerkezetek

Minden nyelvben megtalálhatók a képző, jel, rag + szótő szerkezet variációi, melyek lehetővé teszik, hogy az adott, kifejezni kívánt gondolat viszonylag könnyen leírható legyen. A módosító szerkezetek nélkül minden egyes szóvariáció külön hangsort kapna és meglehetősen bonyolulttá tenné nem csak a nyelv tanulását, de magát a beszédet is, mert ebben az esetben például fennállhat egy ilyen helyzet:

Mivel a szóváltozatok mennyisége erősen közelíti a végtelent, egy olyan rendszerben, mely nem rendelkezik módosítókkal, egyszerűen túl hosszú és túl hasonló szavak bukkannának fel. Akár 40 karakteresre duzzadó szavakkal pedig az önkifejezés lassú, időigényes és nem praktikus. Az ilyen nyelv csak olyan lények esetén értelmes, melyek nem fejlődnek túlzottan gyorsan és emiatt több száz évig élnek. Nyilvánvalóan nekik lenne idejük ilyesmire, a kevésbé lassú fajok, mint az ember is, már nem érik be ezzel. Egy íratlan szabály, hogy a nyelvnek gyorsan beszélhetőnek kell lennie. Vagyis a legértékesebb szavak 1, 2 vagy 3 hangból állnak. Ragozott alakjuk már lehet ennél sokkal hosszabb, azonban a módosítók esetében is célszerű a kis terjedelem használata.

A „megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért” szó példájára egy agyonragozott szó a magyar nyelvben nagyjából így néz ki, ha rövid a szótöve:

Látható, hogy a 31 karakterből álló szó minden egyes eleme kisebb 4 karakternél, ezért viszonylag gyorsan kimondható és könnyen megjegyezhető. Ezt az elvet a japán tartja be legjobban, ahol minden szó, önálló jelentéssel is bíró szótagok halmaza. Ezért gyors és a maga módján egyszerű nyelvnek számít.

6.1.1.      Egybe és külön írt szóelemek

Gyakori probléma a mesterséges nyelvek esetén, hogy sokszor a készítésük korai fázisában nem csak a ragozási rendszer válik káosszá, de az sem tiszta, hogy vannak-e olyan szavak benne, melyek bizonyos helyzetekben egybe íródnak.

Az igekötők például tipikusan ilyen szerkezetek „megtalálni – találd meg!”. Helyzettől függően változtatják helyüket és a szó előtt, után, vagy akár a mondat egyéb részein is felbukkannak. Egyértelműnek látszik, hogy emiatt a nyelv bonyolultabbá válik, azonban egy ilyen szerkezeti sajátosság beépítése sokfajta gondolat kifejezésére alkalmas. Ez a tény viszont praktikusságot sugall. Az élő nyelvek sokféleképpen dolgozták fel ezeket a szerkezeti elemeket, attól kezdve, hogy az elváló szavak és kiegészítő szerkezeteik random lehetnek bárhol a mondaton belül, egészen a németig. A mai német nyelvben olyan kötött a szórend, mint egy matematikai képlet megoldási menete.

A kiegészítő szerkezetek egyértelműen hasznosak, azonban az, hogy ezeket a magyarhoz hasonlóan a szó elé és mögé pakoljuk, vagy német mintára külön írjuk, már a nyelv típusától függ. A módszer kiválasztásakor figyelembe kell venni, hogy a nyelv milyen mértékben ragozó típusú. Amennyiben ragoz, előnyösebb lehet a magyar példát követni, ha csak kissé, akkor a németet, ha egyáltalán nem, akkor a fentebb említett kínait.

6.1.2.      Elváló szavak

A mesterséges nyelvek mesterségességükből adódóan próbálnak olyan nyelvtani szerkezetet felépíteni, mely valamilyen javítása az élő nyelveknek. Ebből adódik, hogy olyan szerkezetek maradnak ki belőlük, mint az elváló szavak. Annak ellenére, hogy az előző pontban is említett praktikusság rendkívül jól használhatóvá tenné azokat. Az ilyen szerkezetek fontos erőforrás megtakarítói a nyelveknek.

Praktikusságuk abban rejlik, hogy egyes szavaknak nem kell más alakot, hangsort kitalálni. Például „enni, meginni – enni meg inni” Pusztán egy szóköznyi különbség, azonban a jelentése teljesen más. Az egyikből egy valamilyen kontextusban előbukkanó felsorolás, az utóbbi pedig csak egy kételemű felsorolás. Az elsőben a „meginni” szó egyértelműen utal a mondat tárgyának ivás általi elfogyasztására, míg a második esetben a „meg” inkább az „és” szinonimájaként funkcionál. Látható, hogy a „meg” hangsor egyáltalán nem egyértelműen egy darab szó.

Látható, hogy az elváló szerkezetek úgy módosítják a mondatok jelentését, hogy nincs hangalaki különbség. Ebből egyértelműen többjelentésű szavak keletkeznek, de nyelvtanilag jól felépített szerkezetben ezeknek a használata, nem bonyolító, hanem egyszerűsítő tényező. Minél kevesebb ugyanis egy nyelv szókészlete, annál gyorsabban, könnyebben tanulható. Bár az is igaz, hogy egy kis szókészletű nyelven íródott könyv nem fog lenyűgözni minket a választékosságával. Ebből kifolyólag olyan népek, melyek büszkék nyelvükre vagy irodalmukra, biztosan kevés elváló szerkezetet és többjelentésű szót alkalmaznak.

6.1.3.      Beékelődő elemek és szórend

A 6.1.1. pontban már említett elvándorló szerkezeti részek az elváló szavak egy speciális esete „elvégezni kell – el kell végezni”. Az jelentésbeli különbözőség itt is megtalálható, azonban ebben az esetben nem a nyersanyaggal való spórolás a fő cél. Ez a szerkezet a különböző kontextusok azonos szókészletű mondatokkal való közlését teszik lehetővé. Ez lényegében a németben jól ismert szórend.

A szórend minden nyelvben megtalálható valamilyen fokig, bár az is igaz, hogy készíthető szórendmentes mesterséges nyelv. A szórendmentesség viszont nagy mennyiségű utalószóval jár. Például:

A szórendmentes változat számunkra halandzsának tűnik, pedig ugyanazokból az elemekből épül fel. Ha el akarjuk érni, hogy ebben a formában is értelmessé tudjon válni, akkor a következőkre lesz szükség:

Ezeknek a használatával a halandzsamondat más formában de elnyeri ugyanazt a jelentést, melyet szokásos felépítésű társa.

„Tegytkell tegytkapott tegytszkettőa tegytatízmondania tkettőtkhétetvégre tkettőtavehanem tkettőtkötathajtani tegytparancsot tegytsztizenegya tegytknégyetel tegytkatonának tegytnem,.”

A végeredmény egy utalásokkal agyontűzdelt szerkezet, melynek minden szava nagyrészt csak abból áll, hogy egyébként hol kellene elhelyezkednie. Nyilván egy eleve így felépített nyelv nem lenne olyan nyakatekert, mint a példában szereplő megoldás, azonban sokkal egyszerűbb sem tudna lenni.

A példákból jól látszik az elváló szavak közé ékelődő elemek és a szórend valódi jelentősége. Minden ilyen szerkezet a gondolatok kifejezésének olyan eszköze, mely megkönnyíti a kommunikációt. Nyilván nem szerencsés ennek a szerkezetnek az elhagyása, de az sem, ha a lehető legszigorúbb szerkezeti felépítési szabályokat határozzuk meg. A lojban például úgy érte el, a lehető legkevesebb szó használatát, hogy a lehető legjobban korlátozta a szavak sorrendjét.

A lojban szavaknak nincs hagyományos értelemben vett szófaja, mivel ugyanabba a szófajba tartozik az összes. Egy ilyen szó jelentése annak függvényében változik meg, hogy a mondat hányadik eleme, ezért mindegyiknek több jelentése van. A szórend ettől nagyon szigorúvá válik, mert amint valami rossz helyen van, már teljesen mást jelent. Ennek következtében pedig a lojbant tanulók szerint a nyelv nagyon nehéz, ráadásul használóik is inkább csak írásban kommunikálnak, szóban szinte senki sem beszéli a nyelvet, még egyszerű kiejtése ellenére sem.

6.2.            Szófajok

A szófaj egy képlékeny fogalom, ahogy azt az előző bekezdésben a lojban kapcsán írtam. Ahhoz, hogy a szavaknak szófajuk legyen, meg kell különböztetni őket valamilyen kitüntetett szereppel. A lojban nem tesz különbséget így ott minden igenévszónak minősül. Az élő nyelvek ennél sokkal szélesebb skálát alkalmaznak az osztályozásra és emiatt a specializáltsága is nagyban megnő egy adott szónak.

A példa kedvéért nézzük meg az „a” és a „meg” szavakat. Szófajilag az „a” névelőnek minősül, míg a „meg”, kontextustól függően kötőszó, igekötő, de akár még főnév és ige is lehet. Ez a szó egyszerre tartozik több szófajba, ami lojbanhoz hasonló szerkezetre utal az esetében. Mégis a magyar nyelv egyik leggyakoribb szerkezeti eleme. Ez azzal magyarázható, hogy a specializált elemek rendkívüli hatékonyságuk mellé ritkaságot is kapnak. Az „a” nem képes olyan sokszor előkerülni egy mondatban, mint a „meg”, annak ellenére sem, hogy névelő és a főnevek vonzzák. A névelőknek megvan a sajátos világa, melyről később lesz szó, azonban közel sem olyan gyakoriak, mint egy többszófajú szó.

Gyakoriság alatt nem a mondat szavaihoz viszonyított számukat kell érteni, hanem kontextussal súlyozott számukat. A több szófajú szavak univerzalitása magasabb a specifikáltakénál. Ennek az a következménye, hogy egyik véglet sem szerencsés a nyelv szavainak szófaji osztályozása során. Míg az egyik esetben az univerzalitás tanulási nehézségeket okoz, addig a másik esetben a szavak mennyisége teszi ugyanezt. Nyilvánvaló, hogy minél jobban specializált a nyelv minden szava, annál több szó kell ugyanannak a problémának a leírására.

Emiatt mesterséges nyelv alkotásakor minden esetben mérlegelni kell a szófaji specializáció mértékét és homogenitását. Az élő nyelvek specializáltság tekintetében közepesek, míg homogenitás szempontjából inkább heterogénnek mondhatók.

6.2.1.      Létező vagy létezett szófajok

A létező és létezett szófajok nem szorulnak különösebb magyarázatra, a mesterséges nyelvek esetében viszont dönteni kell, hogy a készülő nyelv esetében melyikeket érdemes használni. Az egyszerűségre, de könnyen tanulhatóságra nem törekedő lojban egyetlen szófajt alkalmaz és ezzel gyakorlatilag értelmetlenné teszi a szófaj jelentését az esetében, addig az élő nyelvek praktikumot tartanak szem előtt, így sok szófajt alkalmaznak.

6.2.2.      Egyéb szófajszerű kiegészítő rendszerezések

A szófaj, a szavak csak egyfajta csoportosítási rendszere. Ahogy a matematikában vannak páros-páratlan, prím-nem prím, negatív-semleges-pozitív számok, úgy a nyelvekben is megtalálható ugyanannak a szónak többféle besorolhatósága. Ha a 2-es számot hozzuk példának, akkor az páros, prím és pozitív, míg a 0 semleges, nem prím és nem rendelkezik parítással. A német der Vater szaváról elmondható, hogy hímnemű és főnév. Így duális besorolással rendelkezik a nyelv, azonban ennél sokkal több besorolásnak lehet alávetni egy szót. Egy szám esetében is még számos besorolási kategória van, például egy szám lehet még egyszerű, összetett, boldog, véges, végtelen, transzcendes, komplex… A nyelv szavai is tetszőleges és az adott nyelv felépítéséhez illő mennyiségű csoportosítást vonzanak. A matematika olyan nyelv, mely számokkal kommunikál és a világ minden problémáját meg akarja oldani, így számtalan besorolási rendszert érdemes megalkotni benne, a beszélhető nyelvek esetében viszont elég egy-kettő, de mindenképpen kisszámú probléma megoldására koncentrálni. Ezért a lehető legkevesebb csoportosítási mód szükséges egy könnyen tanulható nyelvhez, egy alapos, mindent megmagyarázóhoz pedig minden létező csoportosításra szükség van. Az igazság a kettő között lelhető fel egy beszélt nyelv esetén.

6.2.2.1.            Szónemek

Egyetlen németet tanuló diák sem felejti el a der, die, das okozta fájdalmakat, amivel sokmillió ember él együtt a mindennapjaiban. A látszólag lényegtelen megkülönböztetés valójában egy mélyen gyökeredző matriarchális vagy az Európában gyakoribb patriarchális felépítés lenyomata. Sok nyelv sajátja ez a szerkezet és mára már csak a ragozás miatt számít egy szó neme. A hagyományőrzéstől elvonatkoztatva viszont a nyelvet tanulók életének megkeserítésén kívül is van értelme a nemeknek. A nemek meghatározzák az élettelen tárgy, fogalom és élő dolgok közti különbséget. Az élő dolgokon belül ráadásul a nőies és férfias szavak is kitüntetettek, ha a német példánál maradunk. A „der Vater – apa” egyértelműen férfias, mivel az apák férfiak, a „die Mutter – anya” nőies, szintén azért mert az anyák nők, a „das Auto” pedig semleges, mert tárgy. Ha tovább megyünk, a német nyelv rejtelmeiben felbukkannak a das Mädchen-hez hasonló anomáliának tűnő nemek. Ennek oka pedig a német nemek működésében kereshető, mivel látszólag tényleg csak élettelen dolgok kapnak „das” előtagot, elsőre úgy tűnhet, hogy ez a szabály. Alaposabb megfigyelésekkel pedig a „die Blumen – virág”, „der Hund - kutya” szavak utalnak a valódi működésre. A németben a nemek valójában csak férfi, női vagy mindkettő-egyiksem vonalon mozognak. A „das Mädchen - lány” azért nem kap egyértelmű nemet, mert lánya férfinek és nőnek is lehetett a történelemben, ellentétben a „fia” szóval, melyet minden esetben a férfihoz társítottak és megkapta a férfias jelzőt. Így a nemek a német esetében az emberi nemek visszatükrözései, melyben a kutya férfias a virág pedig nőies.

A nemek használata kiterjedhet egy kissé összetettebb rendszerré, melyben a szavaknak az emberi nem változatosságához hasonlóan rengeteg neme lehet. Az emberi nemet a kromoszómák változatossága, az elsődleges nemi jellegek változatossága, a nemiszervek, a nemi hovatartozás érzése és a szexualitás határozza meg. Ez azt jelenti, hogy féle (vagy még ennél is több) neme lehet egy szónak, ha a korai európai társadalom nemi fogalmakra épülő szónemét akarjuk ma bevezetni.

Míg a szófaj a mondatban betöltött funkciót adja meg, addig a nem a szót gyakrabban használó egyén identitását.

6.2.2.2.            Szórangok

Ha a magyarban lennének szórangok, a „konzekvens” és a „következetes” közül az előbbinek lenne magasabb rangja. A rangok egyszerű csoportosítást képviselnek, pusztán a kasztrendszer csoportjaira utalnak, akár van kimondott kasztrendszer akár nincs. A társadalmi helyzetet és viselkedési formákat különítik el, ezzel adva újabb csoportosítási formát. Tudtommal egy élő nyelv sem alkalmazza ezt a csoportosítást, viszont mindenképpen megjelenik, a lehetőségek között. Mechanizmusa pontosan ugyanaz, mint a szófajoknak vagy a nemeknek. A szófaj az adott szó kontextusfüggőségét adja, a nem a szó ragjait módosítja, a rang a szavak összeférhetőségét határozza meg.

Bármilyen csoportosításról is legyen szó, egy szó viselkedését az összes kategória egyszerre befolyásolja és mindegyik más módon.

6.2.2.3.            Szószínek

A szavak csoportosítására végtelen variáció létezik, ezért egy olyannal zárom a rövidke felsorolást, amit egyáltalán nem használnak a nyelvek. Milyen színű az „a” szó?

Egy szinesztéta meg tudná ezt határozni, vagy épp mi magunk is kreálhatunk hozzá saját rendszert, de nincs olyan nyelv, ami ezt alkalmazza, ezért új szabályt kell alkotni rá. A szín többféle dolgot is meghatároz, de a nyelvet használó létformára kell koncentrálni. Az ember a színekhez pozitív és negatív érzelmeket társít, ezért is van a nyelvünkben olyan kifejezés, hogy „meleg szín”, „hideg szín”. Ennek analógiáján elindulva a meleghez a pozitív, a hideghez a negatív szavakat kell párosítani és kettévágni a színskálát.

Mivel színből rengeteg van, ahogy a pozitív és negatív érzelmeket keltő szavakból is, korlátozni érdemes ezt a csoportosítást.

Természetesen ennél lehet részletesebb a felsorolás a zöld, rózsaszín, vagy épp a színárnyalatok hozzátételével. Akár a fekete és fehér is belekerülhet, ezeket viszont azért nem alkalmazom itt, mert nincsenek egyértelműen pozitív és egyértelműen negatív dolgok.

Példaként alkossuk meg ennek a mondatnak a szószíneket alkalmazó nyelvre való fordítását: A boldogság és az öröm, ellentéte a depressziónak.

A használhatóság érdekében nem minden szó kap színbeli besorolást, kizárólag a főnevek, melléknevek és igék.

A mondat ezután így fest: Lo vö aur ale lo won na, li ao lo ké ote.

Itt rögtön előjön egy sajátos probléma a szerkezet szubjektivitásából adódóan, mivel az öröm fogalma nem olyan egyszerű, hogy az csak narancssárga lehessen. Minden embernek, lelkiállapottól függően más színt venne fel ez a szó, így valójában a színeket nem lehet különvenni a szavaktól és „Lo vöaur ale lo wonna, liao lo kéote” jön létre, mely mutatja, hogy én hogyan fogom fel a világot ebben a pillanatban. A „liao” és a „kéao” között jelentésileg semmi különbség, de pont annyira meghatároz egy fontos dolgot a beszélővel kapcsolatban, ahogy a szófajon kívül az eddig felsorolt csoportosítási módok is.

6.3.            Szófajok közti átjárás

A szófajok között éppúgy van átjárás, ahogy minden más csoportosítási rendszerben. A főnévi igenév fogalma pontosan ezt tükrözi, ami egy főnévből igévé alakult szót takar. Vagyis egy olyan szót, ami eddig objektumot/fogalmat jelölt, de már cselekvésként használatos. „alvás – aludni” az első egy folyamat nevesítése, míg a második már maga a folyamat.

A szófajok közti átjárás jelentősége ugyanaz, mint az „egybe és külön írt” szabálynál. A szavak számát redukálja a ragozási módok bővítésével, ezzel könnyebben tanulhatóvá és praktikusabbá válik a nyelv.

6.4.            Mondatok

Az optikailag érzékelhető nyelvek alapegysége nem a szó, hanem a mondat. Egy írott szöveg minden egyes szava külön-külön többnyire értelmes, azonban a közölni kívánt gondolatokat nem lehet csak úgy, egymásra hányt szóhalmazokkal átadni. Az értelmes fajok kommunikációjának szükségszerűen bonyolult felépítésű mondatokkal kell történnie, hiszen maga a mondanivaló sem egyszerű. Ennek megfelelően a szavak csak olyanok, mint a falban a téglák és a habarcs, a tetőben a szigetelés, a gerendák, a cserepek. Nem rendelkeznek önállósággal, rabjai valami nagyobb egésznek, melyet mondatnak nevezünk, ahogy a téglák is, kisebb léptékben a fal rabjai, nagyobb léptékben a házé.

6.4.1.      Egyszerű mondatok

A mondatok már sokszor kerültek elő a szöveg során, például a Vénusz kapcsán, de még nem lett megmagyarázva, hogy miért is mondat egy mondat. Az egyszerű mondat egy kifinomult eszköz, mely az alkatrészek egységes működése által jön létre. Egybefogja a szavakat és biztosít egy szabályrendszert, melyben minden szónak adott helyet biztosítva különböző gondolatok kifejezését teszi lehetővé. Egyszerre van szó az „Elváló szavak” és az „Egybe és külön írt szóelemek”-ben taglaltakról. Mivel működésileg mind jelentésmódosító, mind univerzalizáló hatása van a mondatnak, mint szerkezet. Szórend nélkül kénytelenek lennénk a lojbanhoz hasonló, bonyolult nyelveket használni. Azonban még a lojban szórendnélküli mondataiban is fel lehet fedezni azt a tulajdonságot, hogy dolgoknak meghatározott sorrendje van.

A szórend biztosítja a szavak áthelyezgetésével létrejövő univerzalitást és a szavak egymáshoz képesti rendjével meghatározza azok kisebb léptékű jelentését. Ezért két lépcsőről beszélhetünk a szórend esetén. Első lépésben csak bizonyos szavak, mint például a főnevek és a névelők egymáshoz képesti viszonyát határozza meg. A mondaton belül, nyelvtől függően, a névelő a főnév előtt áll vagy nem áll. Nyilván egy névelőmentes nyelvben csak az utóbbi, míg a németes szigorúságban csak az előbbi létezik. Ebben az esetben beszélhetünk az „Egybe és külön írt szóelemek”-ben taglalt jelentésmódosulásról. A második lépcső, ezeknek az egységeknek az egybefűzése. Az a folyamat, amikor egy mondatba kerül az alany, az állítmány és a tárgy. Nyilván mindegyik kiegészítő szerkezetekkel feldíszítve, amiket jelzőknek és határozóknak nevezünk, meg egyébnek. A második lépcső az első lépcsőből keletkezett szócsoportokat fogja össze. Például a névelős alanyt az időhatározós tárggyal együtt teszi hozzá az állítmányhoz.

Az egyszerű mondatokban nem csak a szórend okoz problémát, hanem a beékelődés is. Az első lépés csomagjainak elemei nem minden esetben vannak egymás mellett.

Látható, hogy az első csomag elemei közé beékelődött a kettes összes eleme, ami pontosan ugyanaz a mechanika, mint az „Egybe és külön írt szóelemek” esetén. A beékelődés összetett szerkezeteket hoz létre úgy, hogy feltételes utalásokat tesz egyes szavak közé. A tipikus esete ennek a birtokviszonyt kifejező csomag. Ennek során két alany is lesz a mondatban, amik egymáshoz képest valamilyen tulajdoni viszonyban vannak és a mondat valódi alanyává csak az egyik válik. A példában szereplő mondat esetén is megjelenik ez a feltételes utalás. Ha az első lépésről beszélünk, a csomagok nem minden eleme van egymás mellett. Egy másik alakban leírva már látható a gondolati ív, melyre fel van fűzve a mondat jelentése. Csak akkor tudunk valaminek az elemeiről érdemben beszélni, ha magát a valamit is nevesítjük. Ez a birtokos szerkezet, és egyben így működik minden más feltételes utalás is.

6.4.1.1.            Feltételes utalás a mondatok között

A mondatok nem csupán önállóan létező objektumok, hiszen a gondolatok kifejezéséhez általában többre is szükség van. Ilyenkor jelennek meg a gondolati ívek, amiknek a legfeltűnőbb esete az alany gondolati íve. Az a jelenség, melynek során a szöveg minden mondatából csak az elsőben van konkrétan említve az alany, a többiben utalás történik rá, vagy még ilyen szinten sem jelenik meg. Ennek ellenére világos a mondatok alanya.

A mondatok közti gondolati ívek olyanok, akár csak az összetartó erő az atomok között. Ennek megfelelően vannak rugalmasabb ívek és kevésbé rugalmasak. A hasonlatnál maradva gáz ívek, folyadék ívek, szilárd ívek, de még plazma ívek is léteznek.

A szilárd ívek a legegyszerűbbek és legfeltűnőbbek, mint az alanyra íve, vagy épp a tárgyé. Az ilyen mondatkapcsolatokban minden esetben megjelenik az egyik mondatnál a rejtett alany vagy a tárgy elhagyása.

A folyadék ívek a gördülékenyebb, kevésbé látható, de még érzékelhető ívek közé tartoznak, melyek során az előző pontban bemutatott csomagok közti kölcsönhatás jön létre. A példamondat második csomagja az elsővel összeköttetésben állt és ez abban az esetben is így maradt volna, ha a második csomag nem a példamondat része, hanem valamilyen más helyen van a szövegen belül.

A gáz ívek már sokkal nehezebben észrevehetők és ebben a meglehetősen hosszúra sikeredő szövegben egyetlen példa sincs rájuk. Egy ilyenhez leginkább szépirodalmi műveket érdemes olvasni, melyekben a szereplők egymással olyan dolgokról beszélnek, mely utalásokkal teletűzdelt és a könyv másik felében keresendőek. Ezek hosszú ívek, sok esetben egyáltalán nem feltűnőek, de szerepük van a szöveg koherens egésszé formálásában, mint tartóelemek.

A plazma ívek egyszerre láthatatlanok és könnyen észrevehetők. Tulajdonképpen az egész szöveg minden mondatát kapcsolják egymáshoz és elsősorban ahhoz a speciális mondatfajtához, amit címnek nevezünk. Ezek biztosítják, hogy egy szöveg minden mondata közvetlenül vagy más íveken keresztül közvetetten kapcsolódjon a téma megjelöléseként funkcionáló címhez.

Az ívekből akár több rétegnyi is lehet. Ebben a szövegben például kétféle plazmaív található. Az egyik a címet köti az összes alcímhez, a másik az alcímhez köti a megfelelő szövegrész mondatait.

6.4.1.2.            Mondatfajták

Alapvetően mondatokból nem csak egy fajta van. Az előbb említett speciális mondatfajta, a cím, csak egy a sok közül. A szövegben alcímek, elemmondatok, utaló mondatok és peremmondatok is lehetnek. Mindegyik fajtának megvan a maga szerepe és működési mechanizmusa.

A cím lényegében a téma megjelölése, a szöveg legrövidebb összefoglalása. Az alcím ennek példájára ugyanez, kisebb léptékben. Kötődik egyaránt az általa közrefogott szövegrészhez, az egész szöveghez és a címhez is. Az alcím több rétegben is elhelyezkedhet, ahogy ebben a szövegben is fellelhető. A 6.4.1.2.-al jelölt cím egy olyan alcím, amelyet négy másik fog közre az egész szöveg címe lőtt. Az alcím fajtájához még a fejezetcím, bekezdéscím és hasonló, résszövegeket közrefogó speciális mondatok tartoznak.

Az elemmondat egy olyan mondat, mely a legfontosabb információk gyűjteménye a szöveg szempontjából. Ebben van leírva az alany, a tárgy, az egyik vagy másik lényeges tulajdonság, vagy csak egy név, melyre gyakran utalnak vissza más mondatok.

Az utaló mondatok a magyarázó rész szerepét töltik be. Minden egyes ilyen mondat az elemmondatok vagy a címek valamelyikére hivatkozik közvetlenül vagy közvetetten. Az utóbbi két kategória az melyek általában szilárd és/vagy folyadék íveket alkalmaznak.

A peremmondat a töltelék és a lezárás szerepét tölti be. Olyan réseken jelenik meg, ahol már sem elemmondat, sem utaló mondat nem szükséges, mégis kell egy átkötő szövegrész. Például ilyen a két elemmondat közti rés, vagy a szöveg befejező része. A konklúzió levonására, összefoglalásra irányuló részletek peremmondatokból állnak, melyeknek semmi más szerepe nincs, mint ismételni és tudatosítani. Ugyan nem teljes mennyiségében áll egy ilyen rész peremmondatokból, de jó eséllyel itt lehet a legtöbbet megtalálni belőlük. Általános esetben a peremmondatnak gáz ívei vannak.

6.4.1.3.            Oszlopszavak

Az oszlopszavak egyszerű jelenségként léteznek a szövegben, a lényegi tulajdonságuk magának a szövegnek a tartása. Ebben a szövegben az oszlopszavak a „mondat”, „szó”, „írás”, „mesterséges nyelv”, stb. Olyan szavak ezek, melyekre folyamatos utalás történik. Ezek magyarázó szövegekben fogalmak, míg a szépirodalomban inkább nevek és cselekedetek. Ezek azok a szavak, amiken keresztül egymásba csatlakoznak a különböző mondatfajták.

6.4.1.4.            Mondattervezés

Egy mesterséges nyelv esetén nem az a fő feladat, hogy szavakat találjon ki az alkotó, hanem, előteremtse azokat a sajátosságokat, melyektől nyelvvé válik a műve, nem pedig furcsa halandzsaként végzi a süllyesztőben. Erre több módszer is van, például lehet egy népszerű tévé/filmsorozat idegen fajának nyelve, vagy bármely más médiumon keresztül érkező, marketing felépítésileg megegyező nyelv. Ez esetben bármely, kicsit is életképes nyelv, nyelvvé válik, mint a gouald, de az ilyenek csak ritkán beszélhetők társalgási szinten.

Minden nyelv alapja a mondat, mivel annak szerkezete határozza meg a szavak jelentését. Így nem mindegy, hogy a nyelv milyen mondatokat és mondatszintű összefüggéseket tartalmaz.

6.4.1.4.1.      Létező vagy létezett mondatszerkezeti struktúrák alkalmazása

A legegyszerűbb eset, ha az alkotó a saját anyanyelvének szerkezeteit alkalmazza, mint kizárólagos és működő rendszer. Ennek következtében a nyelve annyira lesz tanulható, amennyire az anyanyelve tanulható, természetesen a szavak és nyelvtani szerkezetek módosításával. Beszélni egyszerű, és a logikája megszokott, ezért könnyű egyes népeknek. Olyan érzést kelthet, mintha egy eddig nem létezett szomszéd ország lakóit hallaná az ember.

6.4.1.4.2.      Újragondolt mondatszerkezeti struktúrák

Ha igazán egzotikus nyelvet akar alkotni az alkotó, akkor nagyon sok dolgot érdemes újragondolni. Már több ízben is szó volt a merőben eltérő szerkezeti, hangtani, írásbeli és elvi eltérésekről, ezért most az összefoglaló részként olyan mondatszerkezeti újragondolás következik, mely megoldást kínál egy cél eléréséhez. Ez nyilván csak egy út a sok közül, azonban ebben a témában sokkal könnyebb úgy magyarázni, hogy egy konkrét példán keresztül lehessen megismerni a mondanivalót.

Maradjuk egy korábbi példamondatnál és egészítsük ki:

A boldogság és az öröm, ellentéte a depressziónak. Elhagyni viszont egyik érzelmet sem lehet, a boldogabb élet reményében. Az csak a világ valós volta elől való elzárkózás lenne, melynek során nem látnánk a fától az erdőt.

Ebben az apró példaszövegben a fentebb említett szerkezetek nagy része megtalálható. Egy kis elemzés során látható, hogy az oszlopszavak az „érzelem”, „boldogság”, „valóság”, „elzárkózni”. Az „érzelem” szó többször is előfordul, magában és fajtáira bontva, a „boldogság”, „öröm”, „depressziósak”, „érzelmet” és „boldogabb” alakban. Ezek a szavak fejezik ki a mondanivaló egyik lényeges elemét, a tárgyat. A „boldogabb” ugyan csak egyszer kerül elő, mégis fontos eleme a szövegnek, mivel a célt határozza meg a „boldogabb élet” formában. A „valós” szintén egyszer kerül elő, de definiálja magát a gondolati alapot, mely a cél megvalósításának tárgyon keresztüli menetét minősíti. Ennek a folyamatnak az eszköze az „elzárkózás” szó, mely a minősítő alapon értelmezett minősítő szerkezet.

Szilárd ívek találhatók az „érzelmet” és változatai között, továbbá a „boldogabb élet” között. Emellett szilárd ív található az „Elhagyni”, „valós” és „elzárkózás” szavak között. Ezt a két blokkot egy folyékony ív köti össze, mivel a második az első magyarázó része. Emellett még plazma ív is található, konkrétan a végén lévő hasonlat képében „nem látnánk a fától az erdőt”.

Az első mondat elemmondat, a második utaló mondat, harmadik első fele elemmondat, a második fele pedig peremmondat. Ez összhangban áll az ívszerkezetekkel, ahol ugyanaz derült ki a harmadik mondat második feléről, mint ez esetben. Emellett a második mondat is pontosan úgy viselkedik, ahogy egy utaló mondat, a példa szerint két olyan szót is tartalmaz, melyek szilárd ívvel kötik magukat a többi mondathoz. Emellett folyékony ívet tartalmaz, mivel az egyik szilárd ívvég nem oszlopszóhoz csatlakozik.

Az elemzés végeztével pedig ideje felborítani a magyar mondatszerkezetet.

Első lépés: Használjunk címet.

Érzelmek. A pozitív ellentéte a negatívnak, elhagyni, viszont egyiket sem lehet. Az csak a világ valós volta elől való elzárkózás lenne, melynek során nem látnánk a fától az erdőt.

Második lépés: A plazma ív áthelyezése jelzővel.

Érzelmek. K nem látnánk a fától az erdőt. A pozitív ellentéte a negatívnak, elhagyni, viszont egyiket sem lehet. Az csak a világ valós volta elől való elzárkózás lenne k.

Harmadik lépés: Újabb cím.

Érzelmek. K nem látnánk a fától az erdőt. A pozitív ellentéte a negatívnak, elhagyni, viszont egyiket sem lehet. Elzárkózás lenne. A világ valós volta elől k.

A kezdeti két és fél sorból így két sorra csökkent a szöveg, három mondatból öt lett. Az oszlopszavak mennyisége lecsökkent, ezzel a szilárd ívek mérete is arányosan kisebbé vált. Emellett megjelentek a gáz ívek, melyek lehetővé tették a terjedelem csökkenését, a mondatok mennyiségének növekedése árán. Egy hosszabb szövegben ennél nagyobb változások jönnének elő ugyanerre a sémára felhúzva és a végén rengeteg tőmondatból állna a szöveg. Egy másik módszer másfajta, akár hosszabb szöveget eredményezne, vagy bonyolult összefüggési hálózatokkal teletűzdelt fele akkora terjedelmeket.

Egy nyelv megalkotásakor minden esetben a nyelv céljának kell alárendelni mindent, ezért egy gyorsan beszélhető nyelv létrehozásához jó módszer lehet ez a konkrét példa, azonban egy szépnél már nem feltétlenül szerencsés ezt alkalmazni.

6.4.2.      Összetett mondatok

Már az egyszerű mondatok kapcsán is bele-bele mentünk az összetett mondatok világába, ezért most nem a mondatok egymással való kapcsolata, az ívrendszer vagy épp a típusok összefüggései, hanem egy harmadik fontos tulajdonság kerül terítékre. Az összetett mondatok tagjai között fontossági eltérések vannak. A struktúra pontosan ugyanaz, mint a szavak esetében az alany, állítmány, tárgy, határozó, jelző, öttagú rendszer esetén, ahol a határozó és jelző kevésbé fontos, mint az állítmány, de nem kevésbé elengedhetetlen. Míg egy állítmány nélküli mondat, kis túlzással, nem jelent semmit, addig egy határozó nélküli mondat könnyedén megállja a helyét a hétköznapi társalgás során.

6.4.2.1.            Alá rendeltség

Az összetett mondat egyik tagja akkor alárendelt a másik tagnak, ha legalább egy, tőle eltérő fajtájú részmondat is szerepel az összetett mondatban. Ekkor a következő sorrend határozza meg az alárendelést: cím, elemmondat, utaló mondat, peremmondat. Balról jobbra haladva a négy kategórián, a bal oldali a leginkább domináns, a jobb pedig a legkevésbé. Bár felépíthető olyan nyelv, melyben ez a szabály máshogy működik.

6.4.2.2.            Fölé rendeltség

Két vagy több részmondat akkor áll fölérendelt viszonyban egymással, ha az oszlopszavaik között kizárólag szilárd ívek vannak és a részmondatok legalább egy tagja más típusú.

6.4.2.3.            Mellé rendeltség

A mellérendelt mondatok egyforma típusúak. Az íveket tekintve legkevésbé fordul elő bennük a szilárd íves összeköttetés, azonban nem kizárt az előfordulása. A mellérendelő mondatok logikailag azonos jelentésűek, azonban ez szubjektív, mivel a mondatrészek jelentése egyénfüggően súlyozott jelentőségű. Így a mellérendelő összetett mondatokban kizárólag megegyező fajtájú mondatok lehetnek.

6.4.2.4.            Közé rendeltség

A közé rendelt összetett mondat előállításához elég pusztán két tagmondat. Itt pusztán arról van szó, hogy a főmondat egyik oszlopszava vagy oszlopszó csoportja magyarázatot kíván, így egy vesszőkkel lehatárolt részen belül létrejön egy magyarázó tagmondat. A magyarázó tagmondat minden oszlopszava az őt generáló oszlopszóhoz vagy szavakhoz kapcsolódik. Ezért fordulhat elő olyan, hogy első ránézésre egy többszörösen összetett mondat képét mutató mondat csupán egy kis elemszámú közérendelő szerkezet.

Példa: A földből kinövő, általában zöld, fűszálak lengedeztek a szélben.

Első ránézésre három tagmondatnak tűnik, de alaposabban megnézve egyértelművé válik, hogy egy közérendelt szerkezetről van szó. Maga az „általában zöld” részmondat egy utaló mondat, mely a „fűszűlak” oszlopszón kívül semmihez sem kapcsolódik. Ebből következik, hogy az „A földből kinövő fűszálak lengedeztek a szélben” egy tagmondat.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a mindennemű látszat ellenére, attól még hogy egy látszólag három tagmondatos összetett mondatban közérendelés van, nem feltétlenül csökken le a tagmondatok száma kettőre. Ugyanis a közérendelés megtörténhet egy tagmondat elején vagy végén is, mely megtévesztő.

6.4.3.      Komplex mondatok

Az összetett mondatok esetén sokszor kerülnek elő többszörös összetételek. A komplex mondat egyetlen jellemzője, hogy nem sorolható kizárólag egy kategóriába a fentebb említett négy közül, hanem legalább kettőnek viseli a jellegzetes tulajdonságait. A komplex gyakori egy magyarázó szövegben, így például ebben az írásban is rengetegszer fordul elő, viszont a hétköznapi kommunikáció során viszonylag ritka.

7.      Mesterséges szerkezetek: a Vénusz mondatai

A vénuszban a szavak mondatnyi vagy hosszabb betűsorok, ezért itt kétfajta mondat kerül előtérbe. Az élő nyelvek által használt és a vénusz hosszúságú, amit itt normál mondatnak fogok hívni. Az élő nyelvek kis mondatai pontosan elegek a mindennapi kommunikációba, de a vénusznak egyetlen célja, hogy hosszabb szavai legyenek ennél. Ezért minden szerkezetet ennek rendelek most alá.

7.1.            Írásjelek

Írásjeleket tekintve a vénusz írása a szokásos latin ábécét használja magyar hangtannal, egy plusz jellel kibővítve, mely a szóvégeket jelzi, de hangtani alakja nincs. A „⧺” jel minden szó végén megjelenik, mutatva annak terjedelmét. A vénuszban nincs értelme a mondatkezdő nagybetűnek, ezért felesleges a használata, illetve a mondatvégi írásjelek sem a megszokott módon működnek. A pont egy olyan szótövet zár le, mely érzelmileg semleges, csak tényeket közöl, a kérdőjel ez esetben is kérdést fejez ki, de itt adódik egy probléma. Mivel a mondatok csak a szótövekig érnek, a kérdőjel vajon a többi szóra is hat, vagy maga a szavunk lesz kérdőszó? A válasz az, hogy mindkettő jó megoldás lenne, azonban egyiket sem érdemes választani ebben az esetben. Ha a többi szóra is kihat a kis kérdő mondat, akkor lényegében a nagy mondat milyenségét határozza meg a legváratlanabb helyen, ha ez kérdőszót jelöl, az megint csak oda fog kilyukadni, hogy a nagymondat is kérdővé válik tőle. Ez pedig a mondatvégi írásjelek problematikája ebben a nyelvben. Mivel a mondatok csak egy szótőnyi hosszúak és ezek a nagyon hosszú szavak alkotnak a vénuszban normál hosszúságú mondatot, nem értelmezhető a mondatvégi írásjel vénuszi megfelelője, így mondatvégi írásjel sincs a normál mondatok végén. A vessző pedig megint csak értelmét veszti, hiszen a kis mondatok egy szót határoznak meg, amibe nem kell vesző, a normál mondatok pedig nem lezártak, így tagolni is értelmetlen őket.

7.2.            Szavak

A vénusz nyelv szavainak felépítése: Konkrét létezés határozó, Jellemzők1, Jellemzők2, Jellemzők3…, Szófajhatározó. Történéshatározó⧺ A munkaminimum elvét alkalmazva az eddig létrehozott szavak és mondatok a következők:

„Jegesmedve alszik a jégen.”

|Li eu rde e ak nir, E téve al kir t zvé. E téve ik ove ak ert⧺ al Pa téve ertar unnn hétve ak, Li eu wrar unnn ie eka. E téve ik ove ak ert⧺ al E téve al kir t zvé, Pa ove ik ert ak ha. E téve ik ove ak ert⧺|

Jól látható, hogy korábban a nyelvben megjelent a mondatvégi írásjel és a mondatkezdő nagybetű is, de még a vesszők használata sem maradt el. A vesszők ugyan hasznosak voltak, mert az összetett szavak egyes elemeit választották el, azonban ettől és az előbb említett két másik dologtól is megszabadulunk most. Emellett az egyik fejezetben a szavak sorrendjével játszva jött létre egy egyszerű normál mondat. Ez szintén szükségtelen, mert felesleges bonyodalmat visz bele a szerkezetekbe. Végül ugyanebben a fejezetben a szavak nem, jelleg, szint, faj, származás, alapszó szóalkotókból épültek fel, ellentétben a nyelv előző verziójában is taglalt random szóalkotókkal. Ezt a két módszert összegyúrva a szótövek a később megalkotott rendszerben írandók le, míg a ragok az előzőben.

A szavak esetén még egy fontos szabályt érdemes bevezetni, ami az ismétlődéseket szabályozza. A „jegesmedve alszik a jégen” lefordított változatán világosan látszik, hogy mennyi felesleges helyet vesz el a szóalkotók vég nélküli ismételgetése, ezért egy olyan szerkezeti megoldás kerül a nyelvbe, mely általában a tudományos nyelvek sajátja. Egy gyakran ismétlődő szerkezeti részt egyszerűen el kell nevezni, hogy helyet lehessen spórolni vele. Így a „li eu rde e ak nir e téve al kir t zvé. e téve ik ove ak ert⧺ al pa téve ertar unnn hétve ak li eu wrar unnn ie eka. e téve ik ove ak ert⧺ al e téve al kir t zvé pa ove ik ert ak ha. e téve ik ove ak ert⧺” esetében a „li eu”=A, „e téve al kir t zvé”=B, „e téve ik ove ak ert=C” szürjekciót alkalmazva az eredmény „A rde e ak nir B. C⧺ al pa téve ertar unnn hétve ak A wrar unnn ie eka. C⧺ al B pa ove ik ert ak ha. C⧺” lesz. Ez a szövegszerves részeként így írható fel:

A rde e ak nir B. C⧺ al pa téve ertar unnn hétve ak A wrar unnn ie eka. C⧺ al B pa ove ik ert ak ha. C⧺

Első ránézésre ez a művelet csak rontott a helyzeten, mert a szöveg elolvasásához nem csak a szóalkotók által kiadott szavakat kell észben tartani, de szövegenként változó kódolásokat is. Viszont amint a kódok egyszer meg lettek jegyezve egy 100 oldalas vénusz regényt pontosan úgy lehet olvasni, mintha 300 oldal lenne. A végeredmény egy helytakarékos nyelv. A vénusz esetében a látszat mindig csal, a „jegesmedve alszik a jégen”-nél hosszabbnak tűnik a „ A rde e ak nir B. C⧺ al pa téve ertar unnn hétve ak A wrar unnn ie eka. C⧺ al B pa ove ik ert ak ha. C⧺”, viszont egy hosszabb szöveg esetén, ahol a szóalkotók sok-sok alkalommal ismétlődnek, rengeteg olyan részlet kerül elő, mely kizárólag kódokból áll. Így potenciálisan rövidebb szövegek keletkeznek, mint más nyelveken.

7.3.            Mondatok

A mondatok, az eddigiekkel összhangban, kétféle alakot öltenek. A kis és a normál mondatok pedig együttesen adják ki a szöveget. A mondat alárendelt szerepű a Vénuszban, sem tagolási sem egyéb jeleket nem tartalmaz, kizárólag tartószerkezetként jelenik meg.

7.3.1.      Kis mondatok

A kis mondatok, szótőnyi hosszúságúak mondatvégi írásjeleik határozzák meg, hogy az egyes szavak kérdő, kijelentő vagy felkiáltó szövegrész elemei. A Vénuszban a szöveg szokásos érzelmi töltetét meghatározó három jel teljesen más szempontok szerint értelmezendő, mint más nyelvekben.

Általános esetben a „ . ? ! ” hármas egy-egy érzelmi töltetet kölcsönöz a mondatnak. A pont kijelentő, így az ezzel záruló mondatok mindig valamilyen nyugodt/semleges töltetűek. A kérdőjel egy univerzális érzelmi töltettel rendelkezik, lehet nyugodt, semleges, és intenzív is. A felkiáltójel semleges és intenzív lehet. Mind a háromnak van alapvető affinitása valamilyen intenzitású érzelemkeltéshez, és a konkrét érzelmiséget a kontextust kiegészítve adják át.

A Vénuszban a kis mondatvégi írásjeleknek nincs köze az érzelemkeltéshez, hiszen nem egy hosszabb, kontextussal rendelkező objektum lezárására szolgálnak, hanem a szótövek jelzésére. A kismondatokat szó belsejében kell értelmezni, ezért csak a funkcionalitást képesek meghatározni.

A Vénuszban a mondatvégi írásjel valójában szóközi írásjel, így az értelmezése szavakon keresztül történik. A kismondatok szerkezeti bázisokként foghatók fel. A rajtuk kívül eső ragrész illeszti be őket a szöveg egészébe, ezért a ragok helyettesítik az érzelmiségért felelős szerkezeti elemeket is, melyre itt a mondatvégi írásjel képtelen.

7.3.2.      Normál mondatok

Normál mondatok a Vénuszban leginkább csak a tanulást segítő egységek, semmi több. Annyi szerepük sincs, mint a kis mondatoknak, sőt, konkrétan meghatározható véggel sem rendelkeznek. A Vénuszban a normál mondat gyakorlatilag maga a szöveg, elejétől a végéig. Az ennél kisebb szakaszokra való osztás már nem része a valódi szerkezetnek, csak egy elemzési segítség.

7.4.            Kis mondatfajok

Előzőleg már szó volt a mondatvégi írásjelek jelentésvesztéséről a nyelvben, ezért kialakult az a szituáció, hogy ezeknek a funkcióknak egy részét a ragok veszik át. A kis mondatfajok, veszik át a maradék funkciót, ami a hangsúly meghatározása. Mindenki ismeri a kérdőmondat megváltozott hangsúlyozását. Ez nem csak az élőnyelvekben tér el, de a többi mondatfajtáétól is különbözik. A Vénuszban sincs másképp, itt a hangsúlyt szóalkotók határozzák meg.

A szóalkotók bonyolult hangsúlysort hoznak létre és ezeknek a jellegzetes mintázatai határozzák meg a kis mondatfajtákat. Minden szóalkotónak többféle hangsúlya van, de az, hogy épp melyiket kell alkalmazni, csak a szövegkörnyezet adja meg. Ezért a szöveg kérdő részletét a kis mondatfajokon keresztül lehet megállapítani. Így létrehozható benne a kérdőszavak nélküli kérdés és feleslegessé válik olyan szavak kérdőjellel való ellátása, melyek nem kérdőszavak, csak olyan részén tartózkodnak a szövegnek, ahol kérdés van.

7.5.            Kommunikáció máshogy

A Vénusz esetében a kommunikáció elég sajátos, írott írásban ez a nyelv bonyolult, de igazán sokrétű és rövid, ha valaki jól használja. Olyan dolgok kifejezésére lehet alkalmas, amikre az anyanyelvünk nem. Emellett beszélt írásként elég nehezen elképzelhető, inkább egy vallási énekhez hasonló szövege miatt. Beszélve a rövidítések alkalmazhatatlanok, mivel matematikai jellegűek, nem hasonlítanak egyéb beszélt nyelv rövidítéseire sem, mint mondjuk az angolban fellelhetők. Ennek következtében a folyamatos szóelem ismétlésekből egy hangsúlyra talán nem monoton, de kiejtett hangok tekintetében abszolút monoton szöveg kerül elő. A problémát csak okozza a logikát szinte nélkülöző asszociatív szavak léte. A szóelemek kombinálásából végtelen lehetőségek kerülnek elő, ezért az egyén szubjektív felfogásához passzolnak az általa leírt szavak.

A Vénusznak az a problémája, hogy ugyan minden kifejezhető rajta, még a más nyelveken szavakba önthetetlen kifejezések, érzelmek, fogalmak is, azonban nagyban függ az érthetősége a beszélő felek ismerettségi viszonyától. Nagy valószínűséggel nem érti meg egymást két Vénuszt beszélő idegen, mikor először kezdenek beszélgetni. Így a Vénusz olyan, mintha rengeteg személyes és egyedi nyelv lenne egyszerre.

8.      Hangulatjelek

A mai internetes kommunikáció szinte elengedhetetlen része lett a hangulatjel, ami lényegében az előbb felvázolt érzelmi kifejező rendszer egy faék egyszerű változata. Azonban most nem erről a részéről lesz szó, hanem egy nyelvről, mely semmi más, mint hangulatjelek sorozata.

Mindenki látott már olyan, médiában megjelenő szövegrészleteket, amik tele voltak hangulatjellel, vagy esetleg az utolsó húsz karakterük egy az egyben kizárólag hangulatjel volt. A jó hír az, hogy nem csak az utolsó 20 karakter lehet az, hanem az összes. Erre pedig nem is kell különösebben bonyolult magyarázatot leírnom, hiszen a történelemben már megjelent a tökéletes példa erre. Ez nem más, mint az egyiptomi hieroglifa, a kínai kanji, vagy az arab számok. A hangulatjel pontosan ezeknek megfelelően működik. Igaz, mára a kanji már kiforrott annyira, hogy szótag legyen, de indulásakor az sem volt más, mint bonyolultabb jelentésű szavak, vagy akár mondatok leírása egyetlen jellel. A hangulatjel egyetlen különbsége ezektől, hogy hangulat kifejezésére szolgál. Kezdetben legalábbis arra szolgált. Manapság már vannak olyan hangulatjelek is, amik nem fejeznek ki hangulatot, például a padlizsán jele.

A hangulatjel a mai korban az írás újra feltalálása. A társadalom talált magának egy rése az írott kommunikációban és szép lassan belevitte a hangsúlyokat, arckifejezéseket, metafizikai jeleket sűrítő hangulatjelet. Amennyiben a folyamat továbbra sem áll meg, ki fog alakulni egy új írott kommunikációs forma, ami kizárólag hangulatjeleket tartalmaz és visszatér az emberiség a hieroglif írásmódhoz. Persze, ehhez felügyeletmentes fejlődés és akár évszázadok is kellenek.

9.      Tudományos nyelvek

Előfordulhat, hogy a szituáció megköveteli a tudományos nyelvek megalkotását. Ebben az esetben az eddig részletezett szempontok szerint fel kell építeni az alapjait. Mivel tudományról van szó, ez mindig a logika lesz. Figyelni kell arra, hogy a lehető leglogikusabb módon épüljön fel, különben nem lesz hiteles és hemzsegni fog a hibáktól. Ez súlyosan károsítja a használhatóságát.

A tudományban jelekkel van leírva minden, változókkal, műveletekkel, relációkkal és bármilyen más, rövidítő objektummal. Ezeknek a fajtáknak megvan a maga jellemzője. Pár ilyet említve, a legismertebb objektumok a matematika számai, a kémia vegyjelei, vagy épp az informatika egyesekből és nullákból álló nyelvezete.

Ezek erősen specializált nyelvek. Kizárólag azt az egy célt szolgálják, amire ki lettek találva. Nincsenek benne sallangok, mint a mondat, a hangsúly vagy az idők során folyamatosan változó hangtan és írásmód. Ezek állandó és örök jelrendszerrel születnek. Persze ez nem kőbe vésett, előfordulhat, hogy egy jel az idők során megváltozik, de annak mindig valamilyen konkrét célja van, nem hasonlít a spontán változásokra, amiket egy beszélt nyelv produkál. Ennek fő okozója többek között az is, hogy ezeket a nyelveket nem lehet beszélni. Egyetlen írásfajtájuk van, nem rendelkeznek másodlagossal.

10.      Források

N.N.

Hogyan alkossunk mesterséges nyelvet

http://sanawad.bplaced.net/mau/Hogyan_alkossunk_mesterseges_nyelvet.html

2009

Wikipédia

Nyelv

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyelv

2009

Wikipédia

Mesterséges nyelv

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mesterséges_nyelv

2009

Wikipédia

Lojban

https://hu.wikipedia.org/wiki/Lojban_nyelv

2010, 2016

Robin Turner, Nick Nicholas

Lojban For Beginners—velcli befi la lojban. bei loi co’a cilre

http://blog.bgcarlisle.com/wp-content/uploads/2014/09/Lojban-for-Beginners.pdf

2010

Wikipédia

Kriptográfia

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kriptográfia

2010

Láng Benedek

Titkosítás: a kora újkori Magyarországon

Balassi Kiadó

2015

Wikipédia

Nemzetközi fonetikai ábécé

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetközi_fonetikai_ábécé#IPA_magyar_nyelvre

2017

Tótfalusi István

Nyelvészeti ínyencfalatok

Tinta Kiadó

2017