1., 2.

1.      A cél megismerése

Egy mesterséges nyelv megalkotásának első lépése annak a kitalálása, hogy milyen célt szolgáljon. Ez legtöbb esetben eleve adott, mivel egy már létező probléma megoldásához van szükség rá. Azonban előfordulhat az is, hogy valaki(k) puszta szórakozásból hoznak létre ilyesmit. Ha erről lenne szó, akkor is ajánlatos megtalálni a nyelv célját, azonban ez ebben az esetben egy későbbi lépés is lehet.

Amennyiben egy létező probléma megoldása a cél, meg kell vizsgálni, hogy a készülő nyelvet milyen felek fogják beszélni. Persze, nem feltétlenül beszélhetünk beszédről, pontosabb, ha kommunikációnak nevezzük, ennek okát pedig később kifejtem.

1.1.            Szakrális kommunikáció

Szakrális kommunikáció alatt vallási kommunikációt értünk, ebben az esetben viszont kizárólag istennel való kommunikációval foglalkozom. Az ehhez kapcsolódó más lényekkel való kommunikációról később lesz szó.

1.1.1.      Ember és isten

Szakrális kommunikáció létrejöhet ember és isten között, mely alatt nem csak az imát érdemes megemlíteni.

Alapvetően ebben az esetben meg kell vizsgálni, hogy az adott ember vagy népcsoport milyen viszonyban áll az istennel vagy az isteni lénnyel. Mivel hitfüggő, hogy az emberek milyen természet felett álló lényekről gondolkoznak vallási szinten, ezért a továbbiakban nemes egyszerűséggel magasabb rendű lényeknek, felsőbbrendű létformáknak és ehhez hasonlóknak fogom nevezni őket. Ebbe a kategóriába természetesen az olyan lények is beletartoznak, mint a keresztény sátán. Ember alatt pedig minden intelligens létformát értek.

A két létforma közti kommunikációban alá-fölérendeltségi viszony áll fenn, méghozzá a legszélsőségesebb módon. Az ember ebben az esetben teremtőjével vagy épp potenciális pusztítójával akar érintkezni, ennek egyik eleme a fent említett ima, de az élőbeszéd sem hagyható figyelmen kívül.

Az ima esetében az alkotni kívánt nyelv olyan hangtani és nyelvtani követelményeket állít fel, melyektől az elhangzott szövegről egyből tudni lehet, hogy micsoda. Egy pap szájából elhangzó latin szöveg, mely lassú énekhez hasonlatosan hagyja el a száját, mindenki számára az imát jelenti az olyan országokban, melyekben a kereszténység nem ismeretlen. Gyakorlatilag ebben az esetben ezt kell megvalósítani. A latin nyelv mára már holtnyelv, melyet senki sem beszél anyanyelveként, ezért tökéletes arra a célra, hogy szóljunk a felsőbbrendű létformákhoz. Évezredek alatt csiszolódott a ma ismert formájára, bonyolult és hangzatos, de számunkra mégis inkább az a lényeg, hogy nem beszélik a mindennapokban. Az ima jelleghez legtöbbet az tesz hozzá, hogy csak a vallás emberei beszélik és esetleg a hívek is ismerik felületesen.

Más vallásokban természetesen lehetséges máshogy, ott viszont maga az ima szövege adja meg azt a hangulatot, melyből egyből tudjuk, hogy a felsőbb lényhez szólnak. Ezen kívül pedig csak egy csoport marad, akik nem feltétlenül magasztalják fel az általuk imádott létformát, inkább úgy beszélnek vele, mint a főnökükkel (kis túlzással). Itt nem fontos, hogy az adott nyelv valami kevesek számára érthető titokzatos dolog legyen, az anyanyelv egy tiszteletet adó formája is megfelelő. Az ezektől való eltérésnek pedig az az eredménye, hogy a nyelv már elveszti az egyértelműségét és első ránézésre megállapíthatatlanná válik, hogy valamiféle magasabb értelemhez beszélünk.

1.1.2.      Isten és isten

Akármennyire is hangzik furcsának, egy mesterséges nyelv két isten közötti kommunikáció sem lehetetlen. Ebben az esetben pedig a két magasabb rendű lény beszélgetését egy kívülálló hallgatja ezért célszerű úgy kialakítani, hogy az bonyolult legyen és magasztos. A cél ebben az esetben egy olyan hangzás megalkotása, melyből sugárzik, hogy két abszolút létforma társalog. Ennek a legjobb eszköze egy bonyolult, hangzatos és kevéssé ismert nyelv megalkotása.

Természetesen attól függően el lehet térni ettől egyszerűbb és vulgárisabb irányba, hogy az adott szituáció mit követel meg. Egy író dönthet úgy, hogy az istenei nyelve bántóan káromkodásdús és faék egyszerű, viszont ez is ahhoz vezet, hogy a nyelv már nem fogja kifejezni a beszélői státuszát.

1.2.            Materiális kommunikáció

A materiális kommunikációval mindenki találkozott már, ezt használjuk a mindennapokban. Ez az anyagelvű kommunikáció nem tartalmaz mindenféle csavart jeleket, feleslegesen hangzatos szavakat. Pontosan az van benne, mellyel kifejezhető az adott nyelven beszélők szellemisége sallangmentesen. A természetesen kialakult nyelvek mind arra törekednek, hogy minden gondolat kifejezhető legyen a lehető legegyszerűbb formában és emellett ragaszkodnak bizonyos hagyományos szerkezetekhez. Az ilyen feleslegesnek tűnő dolgok például a nemek a németben, vagy épp a magyar főnévragozási esetek. A magyarban olyan mennyiségű eset létezik, ami a természetes nyelvek között az hozzásegíti, hogy az egyik legbonyolultabb legyen. Persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy nem csak a nyelvtannal, hanem a hangzással is lehetnek bajok. Az angol kiejtés sok népnek okozhat problémát, ahogy a szláv mássalhangzó erdők vagy épp az afrikai törzsek csettintő hangjai. Végezetül pedig egy másik csoport is felbukkan, ami az adott népcsoport nyelvének egyszerűségével szembemenni látszik. A japán és a kínai, elképesztő mennyiségű írásjelével szintén világrekordokat tart bonyolultság téren.

Természetesen az, hogy valami a legegyszerűbb felé tart nem azt jelenti, hogy ténylegesen egyszerű lesz az eredmény. A kínaiból idő közben eltűntek a ragozások és izoláló nyelv lett belőle, tehát nyelvtanilag eléggé hasonlít az angol egyszerűségéhez, magát a nyelvet mégsem sorolhatjuk a könnyen tanulhatók közé és a mesterséges nyelvek között is akad példa az ilyesmire. A lojban nyelvet azért hozták létre, hogy a lehető legegyszerűbben használható kommunikációs csatornát alakítsák ki a számítógépes felületen. Nincsenek ékezetek, különleges jelek és kiejteni sem nehéz, ennek tetejében pedig 10 000 szóval is alig rendelkezik. Ez a szám arra sem elég a magyarban, kis túlzással, hogy kérjünk egy pohár vizet. Mégis az egyik legnehezebb nyelvről van szó. Ennek az az oka, hogy egy szófaja van, az igenévszó, ami annyit takar, hogy minden szónak lehet bármilyen hagyományos értelemben vett szófaja. A lojbanban az határozza meg egy szó jelentését, hogy hányadik a sorban, de a katonás rend kiküszöbölésére vannak segédszavak, amik megmondják, hogy az adott szó egyébként hányadik lenne a sorban. Ezzel pedig nem csak a szófajokat küszöböli ki, de még a szórendeket is. Ennek ellenére már közel százan beszélik.

A materiális nyelv megalkotása az egyik legnehezebb feladat, amire vállalkozhat az alkotó, mert természetesnek kell hatnia. Elég nehéz lenne elhinni a lojbanról, hogy egy nép természetes úton létrejött nyelvéről van szó, mert túl erős logikára épül. Nyilván ha két ember elkezdene bináris kódokat felmondani és ezzel beszélgetni. furcsán néznénk rájuk, de kérdésként sem merülne fel bennünk, hogy természetes nyelvről van-e szó. A materiális nyelv megalkotása esetében viszont pont az a cél, hogy természetesnek hasson. Ezért szükségszerűen nem csak praktikus és logikus rendszereket, hangzásokat, írásformákat kell tartalmaznia, hanem logikátlan, kellemetlen rendszereket is. Például könnyen kiejthető, szép és dallamos, de 96 betűje van, 6 neme, 10 személyes névmása és 8 múltideje. Vagy faék egyszerű a nyelvtan, de olyan szavai vannak, mint a krk, rkwrr, irbkrl. Olyan is előfordulhat, hogy összesen 10 betűből gazdálkodik és ebből csak egy mássalhangzó van. Ilyenkor könnyen kiejthetőek a szavak, de annál megjegyezhetetlenebbek, például: ooaoueot, aouűtoaotuoao, oaaootooaoűa.

A materiális nyelv kidolgozásánál érdemes először megvizsgálni az anyanyelvi beszélők szokásait, mentalitását, környezetét, interakciói stb. Lényegében mindent, ami a világban elfoglalt helyüket definiálja, és ehhez kell a nyelvet is igazítani.

1.2.1.      Egynyelvű emberek

Egynyelvű emberek esetén, nem kell annál jobban bonyolítani a dolgokat, mint, ahogy azt az előző fejezetben leírtam. Mivel itt azonos népből származó, többé-kevésbé azonos emberekről van szó, kizárólag a társadalmi eltéréseket kell figyelembe venni és ennek megfelelően megalkotni az adott nyelv társadalmi rétegződésének megfelelő szókincsbeli, nyelvtanbeli eltéréseket.

1.2.2.      Többnyelvű emberek

Többnyelvű emberek esetén egy kissé árnyalódik a probléma, mivel legalább két eltérő nyelvvel kell foglalkozni. Ennek egyszerűbb változata, ha az egyik nyelv egy ma létező, mondjuk a kitaláló nyelve. A probléma viszont ugyanúgy fennáll, ami a két külön nyelvet beszélő ember közti kommunikációról szól. Most nem arról van szó, hogy egy eszkimó nem érti az eszperantót, hanem arról, hogy egy több hivatalos nyelvvel rendelkező nép két tagja hogyan közöl egymással információt. Amennyiben közel élnek egymáshoz, a probléma tárgytalan, azonban, ha az országuk két végén nevelkedtek és most hirtelen el kell magyarázniuk egymásnak valamit, már jelentkezik.

A több hivatalos nyelv olyan esetekben jön létre, ha több különböző nyelvű csoport kerül azonos fennhatóság alá. Ennek eredményeképp az itt élők az összes hivatalos nyelv ismerésére törekszenek, de a szülőföldjükén sokkal jobban beszélnek, mint a többin. Ebben az esetben a nyelvalkotás során olyan szavakat és szerkezeteket kell létrehozni, melyek lehetővé tesznek egy „egyszerű nyelv” létezését is. Ennek létrehozása talán nem olyan nehéz, mint a materiális nyelv megalkotása, azonban fontos részét képezi az egésznek.

1.3.            Kriptográf kommunikáció

A kriptográf kommunikáció a titkosításról szól. Lényege, hogy a megosztani kívánt információt csak azok tudják értelmezni, akiknek szabad.

Kriptográfiáról méretes szakirodalom létezik, aminek többsége az írásban történő kommunikációról szól. Ebben különféle titkosítási módszereket írnak le, amelyekről a későbbiekben fogok beszélni, azonban van ennek egy tágabb értelmezése is. A kriptográf kommunikáció történhet gesztusokkal, testbeszéddel és lényegében bármely kommunikációs módszerrel.

Egy kriptografikus mesterséges nyelv megalkotásának lényeges eleme a nagyméretű variációszám. Az ilyen eszmecserét abból az okból kifolyólag képtelen megérteni más, hogy látszólag értelmetlen jelekkel zajlik. A megfejthetetlenséget pedig ezeknek a jeleknek a bonyolultsága segíti. Ha a vállrándítás „b” betűt jelent, a rózsa illat pedig a „fel” szót, akkor egymás után, az előbbi sorrendben „vizes” a jelentése, felcserélve „kemény”, de ezt ennél sokkal bonyolultabbá is lehet tenni és kell is.

1.3.1.      Titkosított emberek

Az ember, valószínűleg minden olvasó számára egyértelmű okokból titkosít. Senki sem szeretné, hogy bizonyos információkat rossz emberek tudjanak magukénak, mert visszaélésre alkalmasak. Emberek titkosításával kapcsolatban viszonylag egyszerű a nyelvalkotó dolga, mivel nem kell feltétlenül megerőltetnie magát. Mivel azonos fajba tartozunk, ismerjük egymás potenciális képességeit, ezért pusztán ezeknek használatát kell csak meggátolnunk. Meg persze a számítógépét.

1.3.2.      Titkosított létformák

Amennyiben nem emberekről van szó, hanem más létformákról, már egy kissé nehezebbé válik a probléma, azonban az elv ugyanaz. Előzetes kutatásokat kell arról végezni, hogy az adott létformák, melyekhez az üzenet valamilyen módon eljuthat, milyen képességekkel rendelkeznek. Ezek használatának megakadályozása már biztosítani fogja az üzenet titkainak megőrzését.

1.4.            3. típusú kommunikáció

A 3. típusú kommunikáció neve a 3. típusú találkozás kifejezésből ered. Az ember és a valamilyen nem emberi létforma kapcsolatfelvételét jelenti. Ez a létforma pedig szükségszerűen egy értelmes lény.

1.4.1.      Ember és biológiai létforma

A sci-fi filmekben leggyakrabban azzal találkozunk, hogy az emberiség felveszi a kapcsolatot ilyen-olyan űrlénnyel, általában valamilyen biológiai életformával. Az általuk beszélt nyelvre elképzelhető, sőt, valószínű, hogy nem tudnánk válaszolni, ezért a célunk egy olyan kommunikációs forma kialakítása, melyet mindketten értünk. Már pusztán az ember is elképesztően bonyolult dolog, nem beszélve egy ismeretlen, űrutazó fajról. A közös nyelv megalkotása viszont nem annyira nehéz, mint első ránézésre tűnhet.

Két biológiai létforma esetében olyan egyszerű ingerekkel és fogalmakkal kell felépíteni a nyelvet, melyet mindkét fél ismer, például atomszerkezetekkel. Az idegen létforma érzékszervei közül potenciálisan egyezik az egyik a miénkkel, ezért azokon keresztül tudunk információt cserélni. Abban az esetben sincs nagy probléma, ha nem egyezik egyik érzékszervünk sem, mert a rendelkezésünkre álló technikai eszközök áthidalják ezt. Egyedül abban az esetben okozhat ez problémát, ha még a technikai eszközeink sem képesek olyan ingereket generálni, amit a másik fél felfogna. Például, ha az idegen, gravitációs hullámokat érzékel, elég nagy gondban lehetünk.

1.4.2.      Ember és mechanikai létforma

A mechanikai létforma alapvetően különbözik tőlünk, de itt két különböző kategóriába eső lényről lehet szó. Egy, a mi robotjainkhoz hasonló értelmes létforma által létrehozott közel értelmes létforma. A másik lehetőség a természetes módon kialakult, általában filmekben látott mechanikai létformák.

Az első esetben logikai nyelvet kell feltételezni, de ezek közül kettőt is ismerünk. Az egyik a közismert bináris kód, a másik pedig egy jelenleg kidolgozás alatt álló kvantumszámítógép nyelv. Az általunk létrehozott nyelvnek illeszkednie kell két eltérő típusú kommunikációhoz. A létrehozandó nyelv egy áthidalást képez a tiszta logikai rendszer és a mi viszonylag érzelmi alapú rendszerünk között. Ez pedig az egyik legösszetettebb problémát okozza. Ennél egy kicsivel mérsékeltebb a kvantumszámítógépek nyelve, mivel az ilyen szerkezetek működésében alapvető szerepet játszik, hogy az „igen” és „nem” opciókon kívül van „igennem” is. Ez egy olyan nyelvtani szerkezetet okoz, ami hasonló a szokványos nyelvtani szerkezeteinkhez, mert összetettsége hasonlóan komplex fogalmakat eredményezhet.

A második esetben, mikor ezek a létformák spontán alakulnak ki, akár csak a földi élet, már mástípusú a kihívás. A létrehozni kívánt nyelvnek a mechanikus társadalom kommunikációjához kell alkalmazkodnia, olyan módon, mintha csak egy biológiai lénnyel akarnánk kapcsolatot teremteni. Az ilyen mesterséges nyelv a mesterséges létformákkal és a biológiai lényekkel folytatott kommunikációs forma közt átmenet bonyolultságát tekintve.

1.4.3.      Ember és paranormális létforma

Paranormális létforma alatt szellemeket kell érteni. Ez a szituáció nem követel meg különösebb újítást részünkről. Meg kell vizsgálni, hogy a velünk szemben álló fél milyen kommunikációra képes és ennek megfelelően kell kialakítani a nyelvünket.

1.4.4.      Ember és mitológiai létforma

A mitológiai létformáknak saját környezetük, történelmük és történeteik vannak. Mindegyikről létezik már adott információ, amihez igazodnunk szükséges. A létrehozandó nyelv sok esetben nem különbözik itt, a többnyelvű emberek részben taglaltaktól. Az adott mitológiai lény tulajdonságaihoz alkalmazkodó módszert kell alkalmazni, melyekről később lesz szó.

1.4.5.      Ember és elképzelt létforma

Az elképzelt létforma esetében pont az okoz problémát, ami az előnyt is adja. Mivel az ilyen lényeknek nem létezik még viselkedése, történelme és nem áll rendelkezésére a külső szemlélőnek semmiféle alapvető információ róluk, a lények kitalálói szabályoznak mindent. Itt lényegében végtelenek a lehetőségek, kizárólag saját képességei korlátozzák az alkotót. Egy dologgal viszont tisztában kell lennie, miközben a lényei nyelvét hozza létre. Mindig szem előtt kell tartani, hogy az adott nyelv illik-e a lény képességeihez, társadalmi berendezkedéséhez és történelméhez. A magyar nyelv úgy alakult az idők során, hogy sokkal nyíltabb magánhangzókat használunk az esetek többségében, vagyis az „u”-ból „o” lett, majd „a” és így tovább. Az ilyesfajta változások végbemehetnek a kitalált lények nyelvének történelmében. Ezeknek pedig nyoma is kell, hogy maradjon. Egy ehhez hasonló dolog a nyelvtani felépítés, ami gyakran változik az idők során, mikor innen-onnan jövevényszavak kerülnek bele a nyelvekbe. A kínai például ragozó nyelv volt, ma ennek csak halovány nyomai fedezhetők fel. A nyelvek a lényekkel együtt fejlődnek, ezért egy múltbéli csata, konfliktus két létforma között, vagy bármely érintkezés, azt eredményezi, hogy bizonyos szavak átadódnak.

Az írásrendszer lehet még ehhez nagyon hasonló, mert az sem mindegy, hogy az adott írás hogyan keletkezett. Nyilvánvalóan mindegyiket valamikor kitalálták, de az időpont lényeges itt. A latin betűs írásmódból sokféle létezik, legtöbbjük ékezetbeli eltéréseket mutat. A cirill betűkre azonban ez nem igaz ilyen mértékben. A differenciáltságuk elmarad a latin betűkétől, mivel viszonylag fiatal írásról van szó. Ezt a rendszert 863 környékén egy Kirillosz nevű görög szerzetes kezdte el kidolgozni és a szláv nyelvek írásának szánta, mert akkoriban ilyen még nem létezett. Ezt az írást aztán tanítványa, Ohridi Szent Kelemen fejezte be és nevezte el mestere tiszteletéül elnevezte cirillnek. Ha pedig igazán fiatal írást veszünk, mint a Braille-írás, akkor csak egyetlen változatot találunk. Bár ez a tendencia nem törvényszerű. Például a kínai kanji írás egyetlen formában létezik, mert törvényileg szabályozták. Ugyan a Japán is használja és ragokat rak a kanjik mögé, de nem változtat a formájukon.

A leírtak alapján kimondhatjuk, hogy a kitalált lények nyelvének megalkotásakor ugyan nagy a szabadság, de meg kell kreálni hozzá a lények történelmét is.

1.4.6.      Ember és egyéb létforma

Az olvasó jogosan kérdezheti, hogy ennyi különböző, felsorolt kategória után, mi marad még? A válasz pedig egyszerűen az, hogy sok dolog maradt. Az egyéb létforma, nem isten, nem mitológiai, nem ember, nem biológiai, nem mechanikus, nem paranormális. Elképzeltnek ugyan nevezhetnénk az ilyen létformákat, de az emberiség tudása nem elégséges, hogy ezeknek a valós létezését cáfolja vagy igazolja. Mivel nem tartoznak egyértelműen a valós vagy az elképzelt lények közé, így más csoportba rendeztem őket. Az ilyen lények fizikai jelenségekhez hasonlatos intelligens létformák. Például kristályok, légnemű lények és hasonlóan egzotikus elképzelésekből született létformák. Az ilyenekkel való kommunikáció során gyakran egy vagy akár nulla lehetőség adódik a közvetlen kommunikációra. Ezekben az esetekben érdemes olyan módszerekhez nyúlni, mint a hangmagasságok változtatásából álló nyelv. A legegzotikusabb létformákhoz a legegzotikusabb kommunikációs eszközre van szükség.

2.      Módszer eldöntése

Miután meghatároztuk a nyelvalkotás célját, következő lépésként ki kell választani a hozzá legjobban illő módszert.

Alapvetően négy nagy típus létezik a földi nyelvek esetében és annak különböző keverékei, változatai. Észben kell tartani, hogy az élő nyelvek közül nagyon ritka az olyan, mely közel teljesen megegyezik egyik vagy másik típussal. Ezért érdemes saját nyelvünk esetében is arra törekedni, hogy ne kizárólag egy technikát alkalmazzon, amennyiben valóban létező nyelvként szeretnénk feltűntetni. Ha azonban egy kreált dologról van szó, nem szükséges ez a bonyolítás.

2.1.            Flektáló nyelv

A flektáló nyelvek sajátossága, hogy nincsenek olyan konkrétan meghatározható jelentésű ragok, mint a magyar esetében. Itt a tőszavakhoz csak korlátozott mennyiségű rag kapcsolódhat, ezért egy-egy rag nem képes konkrét jelentésmódosításra, helyette általánosabb módon változtatja meg a szó jelentését.

Például:

A tőszavak gyakran nem rendelkeznek saját jelentéssel és csak valamely raggal összeolvadt változatuk értelmezhető szótőnek. Ebből adódik, hogy a ragok nem minden esetben választhatók szét a tőszótól, de ez nem azt jelenti, hogy ha még egy raggal látjuk el a szavunkat, akkor az első rag a helyén marad. Ebben a nyelvtani rendszerben a sokjelentésű ragok szabadon változtatják helyüket a szón belül, ezzel hozva létre újabb jelentéseket. Gyakran egy rag nem csak sok jelentéssel bír, de az alapján változnak ezek, hogy hányadik helyre került a rag.

A flektáló nyelv olyan, mint egy drót, amivel ki akarunk nyitni egy zárat. Sokféleképpen lehet összetekerni és az egyes hajlatai nem eredményeznek sikert, de az adott zárba csak adott módon meghajlított drót megy be. Ezért ennek a szerkezetnek a legfontosabb eleme a rag és az egyes ragok jelentéssokaságainak váltakozása.

2.2.            Agglutináló nyelv

Agglutináló nyelvek közé tartozik többek között a magyar és a japán is. Fő jellegzetessége az ilyen nyelvtani szerkezetnek, hogy egy szótőhöz meghatározatlan jelentésmódosító rag kapcsolódhat. A tőszavak ez esetben szótövek is, így változatlanok maradnak.

A szótő csak olyan esetben módosul, ha az hangtani könnyítést szolgál, vagy a rag a szótő belsejébe kerül. Minden más esetben megtartja eredeti állapotát és könnyen különválasztható az egyes ragoktól. Az agglutináló nyelvekben a ragoknak legtöbbször egy, de minden esetben kisszámú jelentésmódosító szerepe van. A hosszú, hosszabb, leghosszabb hármasban megfigyelhető, hogy a melléknévragozás jellegzetes eleme a szóvégi –bb rag. Az előbb említett szótőváltozás is megfigyelhető a szótővégi ú→a kiejtéskönnyítő transzformáció által. A ragok egyetemességét könnyen megfigyelhetjük, ha egy oda nem illő, mondjuk, más szófajú szóval helyettesítjük a hosszút, főnök, főnökebb, legfőnökebb.

Az agglutináló nyelvek törekednek arra, hogy a lehető egyszerűbb szabályok alapján képezzék a szavak jelentését, aminek következtében sokkal több szabály keletkezik bennük. Ugyanakkor elmondható róluk, hogy sokkal könnyebben alkalmazkodnak váratlan szituációkhoz, mint például egy idegen szó szókincsbe való bekerülése. Ráadásként, sokkal kevesebb kivétellel rendelkeznek, mint a többi szerkezet, szabályaik véget nem érő sokasága miatt. Általában az ilyen nyelveket a legnehezebben megtanulhatók közé szokták sorolni.

2.3.            Izoláló nyelv

Az izoláló nyelvek rendelkeznek a legegyszerűbb nyelvtannal, mert nem tartalmaznak olyan szerkezetet, mint a ragozás. Ehelyett ebben a szerkezeti felépítésben nagy szerepet játszik a szavak sorrendje és a ragokat helyettesítő határozószavak. A földi nyelvek nagy része ebbe a típusba sorolható többé-kevésbé. Egy jó példa erre a német. A minimális ragozását a névelők határozzák meg, így az izoláló szerkezetre támaszkodó agglutináló vagy flektáló szerkezet található benne, de önmagukban semmit sem határoznak meg. Aki tanulta már a németet, az belefutott a KATI szórendbe, mely a kötőszó-alany-többi mondatrész-ige szerkezet rövidítése. Ez egy fontos szerkezet és a német, mint alapjaiban izoláló nyelv sok ilyen szerkezetet tartalmaz. Például a birtokviszonyt azzal határozzák meg, hogy a két alany egymáshoz képest hogyan helyezkedik el a mondatban.

Az izoláló nyelv rengeteg önálló jelentéssel nem, vagy csak részlegesen rendelkező szót tartalmaz, valamint mondatszerkezeti szabályokat. Ennek az egyszerű nyelvtannak viszont a kellemetlenül sok kivétel a következménye.

Könnyű megérteni, ha megpróbálunk alkotni egy ilyet.

A farkas tegnap megette a kislány sajtját. Farkas – Fka, enni – tvele, lány – niie, sajt – tot, a – (lal, rar, tat, hrét)

Hrét Fka itit tvele tot tat rar it niie. (tegnap+a, farkas, múltidőt jelző szó, enni, sajt, a, tárgyeset+a, kicsinyítő képző, lány)

A példamondatban a némethez hasonlóan a birtokviszony kifejezése a szavak sorrendjével történt. Ha a szavak sorrendjét változtatjuk, akkor teljesen más jelentést kapunk.

Rar Fka Hrét itit it tvele niie tat tot. – A farkast valamikor régen megette a sajtocska lánya.

2.4.            Poliszintetikus nyelv

A poliszintetikus nyelvek olyan szélsőséget képeznek, mint az izolálók, de itt épp fordított a helyzet. Ebben az eseten nem a ragok jelentéktelensége, hanem a mindenható ragok játszanak szerepet és a mondatszerkezet elhanyagolható. A poliszintetikus (inkorporáló) nyelvek egy sajátos szerkezete a szómondat, vagyis olyan szavak, melyek más nyelvekben mondatként jelennek meg. Nagyon kevés ilyen földi nyelv létezik és beszélőik száma sem magas. Az eszkimó, egyes amerikai indián törzsek és az ausztrál nyelv sorolható ide.

Ebben a szerkezetben mindenható a rag, de nem csak a határozók és jelzők képezhetik, hanem egész szavak is. Az „Az eszkimóban például az illujuaraalummuuttuviniugaluaqpungalittauq szó jelentése: ’de én is egyike vagyok azoknak, akik még a nagyon nagy házhoz mentek el’ (illu ’ház’, juaq ’nagy’, aaluk ’nagyon’, viniq ’ment’, punga ’én’).” Wikipédián fellehető példa is mutatja, de ennél lényegesen egyszerűbbek is vannak. Sőt, egy kis fantáziával a magyarban is létrehozhatunk ilyen szavakat például: Hajadismilyen? – Miért ilyen ronda a frizurád?. Egy kis idő elteltével aztán módosul benne egy-két dolog és már szerves részét képzi a magyarnak Hajdizsmijen? alakban.

Itt azonban nem arról van szó, hogy random összerakunk egy mondatot és a szóközöket kitöröljük belőle. A látlak szó is inkorporáló, mégsem a látás lakásáról van szó. Az ebben a szerkezetben található szótövek olyan szintű agglutinációt kapnak, melynek során nem csak a határozók és jelek, de a határozószók és jelentésmódosítók is hozzácsapódnak, így akár egész mondatokat helyettesítő szó képződik.

2.5.            Keverékek

Már fentebb is említettem, hogy a természetes nyelvek egyike sem tartozik minden szempontból az előbb taglalt négy alapkategóriába, mindegyik ezeknek valamilyen keveréke. A matematikában jártasak ki is számolhatták, ha ez a négy lehetőségünk van, akkor ezek huszonnégyféleképpen keveredhetnek egymással. Azonban azt még meg kell jegyezni itt, hogy nem pusztán keverednek, de különböző módokon teszik ezt, ezért az elképzelhető szerkezetek száma határos a végtelennel.

A természetes nyelvek leginkább nem egyik vagy másik típusba sorolhatók, hanem leggyakrabban egyszerre mindegyikbe, ami a nyelvalkotás folyamatát szabadabbá teszi, ugyanakkor megbonyolítja. A természetesnek látszó nyelvek felépítéséhez ugyanis ismerni kell az összes nyelvtani felépítés sajátosságát és egymásra hatását.

2.6.            Egyéb

A nyelvalkotási módszer természetesen nem csak ennek a négynek valamilyen változata lehet. A különböző intelligenciájú és viselkedésű létformák természetesen egészen más típusú információt igényelhetnek. Egy ilyet láthattunk az Arrival (Érkezés) című amerikai filmben is, ahol az idegenek egy jelbe sűrítettek bele egy mondatot. A filmben lévő nyelv egy kör alakú jeleket használó forma volt, aminek a lényege, hogy egyszerre olvasható elölről és hátulról is. Nyelvtanilag egyik általam említett kategóriába sem sorolható be, mivel nem rendelkezik, sem szavakkal sem ragokkal. Az esetében arról van szó, hogy elképesztően lerövidül a kifejezendő információ közlésének ideje. Ennek persze egy olyan egyenes ági következménye van, hogy kegyetlenül sok szimbólum szükséges. Ez a sajátosság, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy probléma, egy fejlett civilizáció esetében nagy eséllyel ki van küszöbölve. Nyilván ezért is tudtak a filmben kommunikálni az idegenekkel.

Míg a filmben az információközlés sebességét rövidítették, mi megtehetjük, ennek ellenkezőjét. Alapvetően minden nyelv arra törekszik, hogy minél hatékonyabban tudjon tudást átadni. Ez a hatékonyság nem csak az alaposságban jelenhet meg, mint az agglutináló nyelveknél. Bőven elboldogulnak a nyelvek anélkül, hogy a magyarhoz hasonlatosan ~30 főnévragozási esettel operálnának. Az izoláló nyelvek jobban rámennek a sebességre, mint az alaposságra. A filmbéli nyelv mindkettőnek eleget tesz és alaposan, gyorsan közli az információt. Példaként mi csináljunk egy olyat, ami ennek ellentéte a sebesség szempontjából. Míg az átlagos nyelvek úgy viselkednek, mint egy bolygó, és hosszabb a keringési idejük, mint a körbefordulásuk ideje, addig, a miénk olyan lesz, mint a Vénusz. A Vénusz 243 földi nap alatt fordul körbe, viszont csak 224 nap alatt megkerüli a Napot. Ez annyit jelent, hogy a Vénuszon egy nap hosszabb egy évnél, ezért nevezzük el a születő nyelvet is Vénusznak.

A Vénusz nyelv szavai hosszabbak, mint egy mondat.

Az egyes szavak tőtagokból állnak, ezeknek mennyisége pedig meghatározott. A tőtagok rövid hangsorok, melyek a szavak alapelveit jelentik ki, önálló jelentésük nem értelmezhető.

A részek alapján meg is alkothatunk egy szót, mely már jelen formájában is hosszabb lesz egy mondatnál. Kre e li k szte or oe tat éa. Yyi en hru⧺ Mivel a pont használata összezavarhatja az olvasót, a ⧺ jelet fogom a szó végére tenni. Ebben az esetben a mondat csak egy olyan dolgot írt körbe, amit mi szótőnek nevezünk, viszont sokkal több információt adott bele, mint a magyar jelentése. A példaszó a falazott, mely első ránézésre nem feltétlenül derül ki, azonban a szövegkörnyezet egyértelműsítheti számunkra.

Eljátszhatunk még ezzel a pár tőtaggal.

Véges sok magyar szó, kifejezés vagy mondat alkotható ebből a pár tőtagból, ami egyetlen szóként jelenik meg a Vénusz nyelvben. Ez a nyelv felépítésileg így néz ki: Konkrét létezés határozó, Jellemzők1, Jellemzők2, Jellemzők3…, Szófajhatározó. Történéshatározó⧺

Ez annyit tesz, hogy a Vénusz a mondatot úgy kezeli, mint egy jól körbeírt magyar szótőt, majd hozzáteszi azt, amit mi raggal fejezünk ki, azonban itt is a tőtagos felépítést használja, így tényleges ragról nem beszélhetünk.